Anya a földön

2014. július 12. 10:21 - Norika81

Azt jól tudjátok, hogy anya és én egész nap együtt vagyunk. Én játszom, anya meg segít ebben. Például én lepakolom a papírokat vagy bármit, amit már elérek, anya meg a nyomomban van és újra összeszedi. Ez nagyon jó móka, szerintem ő is élvezi. Micsoda szerencse, hogy amióta állok, sokkal több mindent tudok rámolni. Anya kicsit lassabb nálam, szóval nem árt neki még a gyakorlás. Nem értem, hogy amit én pikk-pakk a földre varázsolok, azt neki miért tart olyan soká visszatenni. Nem baj, rajtam nem múlik, addig csináljuk, míg ő is olyan fürge lesz mint én. Nem is tudom, mihez kezdene nélkülem.
Más hibája is van anyának. Van olyan, hogy leül a földre. Ezt tudjátok mit jelent, teljesen egyértelmű. Nem is tudom elmondjam-e, mikor ez biztosan mindenkinek világos. Na jó, majdnem mindenkinek. Már megint anyával van a gond, ő ugyanis nem tudja. Ha anya lent ül a földön az egyenlő azzal, hogy folyamatos kiszolgálás, már ami az ételt illeti. Anya azt mondja, hogy ő labdázni, könyvet lapozni és más dolgokat játszani ül le, és eszébe sem jut, hogy én nem viccből próbálom levenni a ruháját. Tán azt hiszi, hogy pelust akarok cserélni neki? Köszi, abban semmi jó nincs, és nem érdekel. Már az is zavar, hogy miért magamat kell kiszolgálni, ha egy kis tejcit szeretnék, de az, hogy anya szerint nem akarhatok folyton enni, már jogossá teszi a reklamálást. Ugye szerintetek is? Valaki magyarázza el anyának, ha nem venne fel  folyton takaró rétegeket, akkor sokkal egyszerűbb lenne, mert miközben mondjuk könyveket nézegetne, akkor is egy-két kortyot nasizhatnék.
Egyébként ezt leszámítva, anya muris dolgokat csinál a földön. A hamizóból hozott egy lábost, aminek ugyan nincsen lába, de mégis így hívja. Biztosan rosszul tudja a nevét, mert füle van szóval inkább fülest hozott, és megmutatta milyen hangosan lehet ütögetni hozzá a dolgokat. Azt mondta, ha ezt játszom, akkor imádni fognak engem a szomszédok. Szerintem engem így is imádnak, szóval hagyom, hogy anya játsszon. Ő nagyon jól ütöget, mert nagyon nagy szeretetet akar a szomszédoktól. Labdázni is szoktunk, azt nagyon szeretem. A huncut labda mindig elgurul, de a végén mégis elkapom. Tornyot is épít nekem anya, és azt mondja mindig, hogy várjam meg amíg kész, és akkor romboljam le. Várni ugyan nem szeretek, de ezt mégis megvárom, aztán rontom-bontom.
Amúgy tudjátok, miért került anya le a földre,  mert ha nem ott van, akkor addig harapom a lábát, amíg le nem csücsül. Azt mondja, hogy az fáj neki, de nekem is fáj, ha nincs lent a szórakoztató hamiforrás, hiszen semmi más dolga nincs, csak ez...

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bobodani.blog.hu/api/trackback/id/tr226565397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
www