Torna

2015. május 05. 07:08 - szemroni81

Anya mellett sosem lehet unatkozni, mindig cipel valahova. Egy ideje tornázni járunk. Van olyan torna, ahol anya tornázik. Ezt nagyon szeretem, mert végre békén hagy. Illetve azért nem teljesen, mert mindig figyeli, hogy mit csinálok. Mit csinálnék- mit csinálnék? Játszok a többi babával, de anya szerint nem jó gyitézni a pici babán? De miért nem? Még a barátommal szoktam játszani, róla majd mesélek külön is. Mindegy, de itt legalább nem kell nekem semmit csinálni.

Van a másik torna, ott anya azt akarja, hogy én csináljam a dolgokat. Már egy ideje járunk oda, a néni nagyon aranyos. Anya szerint én vagyok a kedvence, mert engem mindig nagyon magához ölel, a többieket meg nem. Még jó, hogy ezt csinálja, hiszen én vagyok a cuki Bobo, nem értem, miért kell ezen meglepődni. Annyira aranyos a néni, hogy már elég sok mindent megcsinálok. Anya nagyon örül neki, mert szerinte nagyon féltem az elején. Nem féltem, csak megnéztem, hogy biztosan minden gyerek, aki Ildi néni öléből indul futni, egyben marad-e. Mindenki egyben maradt, úgy tűnik Ildi néni tényleg nem eszik gyereket. Na, meg anya is ott maradt, és nem felejtett ott. Nem nagyon értem miért kell oda menni Ildi nénihez anyától, hogy utána anyához fussak, majd vissza Ildi nénihez, és a végén anyához. Ha nem csinálok semmit, akkor ugyanúgy anyánál vagyok a végén. Minek ezt bonyolítani? De nem csak futunk, hanem buborékot fújunk, én mindig viszek anyának, meg énekelünk, és közben furán dülöngélünk, meg lecsücsülünk, hogy utána felállhassunk, és csupa ilyen nagyon nem értem dolog. Vannak szédülős játékok is. Azokat nem szeretem, de Ildi néni szerint nagyon fontos, hogy csináljam. Csak tudnám minek. Anya nagyon örül, mert már nem sírok, ha betesznek szédültetni. Minek sírjak, attól csak jobban szédülök, és úgyse vesznek ki. Ildi néni azt mondta, hogy nem rossz nekem, mert látja a testemen, hogy az nem tiltakozik, csak nem szeretem. Én nem látok semmit magamon, ő vajon honnan látja? A szédülés végén Ildi néni mindig ad pecsétet a kezünkre. Utána nagyon kell vigyáznom, hogy a kézpancsinál le ne jöjjön. Ha nem szeretnék úgy pancsizni, akkor sose pancsiznék, mert úgy szeretem, nézegetni a kezemet olyankor...

 

Szólj hozzá!

Külön

2015. április 30. 16:30 - szemroni81

Anyával nagy baj van... Feledékeny... Elfelejtett engem. Meglátogattuk nagyiékat és nem vette észre, hogy engem nem vitt haza. Hiába mondtam, hogy anya meg apa, de csak a mama meg a papa volt ott. Mondták, hogy majd alvás után jön anya. De már este volt, csak nem gondolták, hogy anya nélkül alszom?! És a cicivel mi lesz? Ha anya nem, de legalább a cici legyen velem. Reménytelennek tűnt, így kénytelen voltam beletörődni. Mama és papa nagyon jófejek, csak hát mégsem anya, és cicijük sincs. Nem akartam, hogy ők is elmenjenek, így mondtam nekik, hogy mama és hogy papa. Úgy láttam elolvadtak tőle, és így maradtak. Éjjel azért hívtam anyát, de tényleg nem jött, így inkább aludtam tovább. Reggel hamm-hamm után mentünk játszani. Játszani nagyon szeretek. Azért hívtam anyát és apát, hátha, de nem jöttek. Aztán egyszercsak de, anya ott volt. Láttam, de nem gondolhatta, hogy ezek után, hogy elfelejtett, rohanok hozzá. Nézte, mikor megyek oda, de én inkább kavicsoztam, ők legalább nem hagytak ott. Aztán mégis odamentem, de üvöltöttem, hogy tudja, hogy ez nagyon csúnya dolog volt. Anya is sírt, biztosan azért, mert szégyellte magát. Szégyellhette is. Hogy lehet rólam, a cuki Boboról elfeledkezni? De utána mondott valamit, amit nem értettem. Mondta, hogy nagyon ügyes voltam, és majd többet alszom nagyiéknál. Akkor mégse szégyellte magát? De akkor miért sírt? Úgy látom nagyiékkal nagyon cukinak kell lennem, mert a végén még ők is elfelejtenek engem...

Szólj hozzá!

Idegen nyelv

2015. március 20. 20:14 - szemroni81

Sziasztok,

Anya szerint már nagy fiú vagyok, 21 hónapos, és ezért itt az ideje, hogy idegen nyelveket tanuljak. Nem nagyon értem miért, de benne vagyok a mókában. Már tudok kutyául- aaaaa, cicául- mi, halacskául- pa-pa pa, lovacskául- kla-kla-kla,  malackául- of-of, és bociul-hm, sőt ninoautóul is- ni. Anya szerint nagyon ügyes vagyok, de szerintem is. Úgy tűnik, csak én vagyok ilyen ügyes, mert anya mindig elfelejti, hogy mit mond a kutyus, és tőlem kérdezi. Még szerencse, hogy én ilyen türelmes vagyok. Azért remélem hamarosan ő is megtanulja, mert nem mindig van kedvem naponta sokszor elmondani ugyanazt, de mivel anyát szeretem- csak ő ad nekem cicit-, így neki segítek. Így legalább séta közben nemcsak anyával tudok beszélni, hanem a kutyusokkal is, és azt legalább anya nem érti. Otthon gyitézni szeretek a legjobban, főleg anya hátán vagy apa fején. Hoztak nekem egy gyitebocit, de azért inkább anyáékat választom. Ennek nem örülnek mindig, azt mondták azért jött a gyiteboci, hogy rajta gyitézzek. Nekem mindegy miért jött, felőlem mehet is, nem én hívtam....

 

 



 

Szólj hozzá!

Alátét

2015. március 10. 05:53 - szemroni81

Sziasztok,

azt ugye tudjátok, hogy nagyon szeretek enni. Kedvencem anya cicije, egész nap csak azt nasiznám. Olyan fincsi anya illata van. Az is jó a tejciben, hogy anya majdnem mindig ad, ha kérek, bár mostanában sokszor akar vizet adni helyette, de a víznek nincs anya illata. De nemcsak a tejci jó, hanem más hamik is. Reggel és este mindig kapok sajtot meg husit és alá zsömit. Anya a forró masinában készíti a zsömit és nagyon fincsi, de a sajt meg a husi még jobb, és nem értem miért kell alá tenni a zsömit. Elég, ha a tányér van alatta, nem tudom miért kell két alátét. Zsömit délután szeretek enni a bobokocsimban, meg amikor anya nem veszi észre, akkor levadászni a pultról. Viszont minek kell elrontani a sajtot és a husikát? Anya azt mondja, hogy az nem hami magában, pedig de, hiszen minden úgy hami, ahogy hamizzuk. Szóval attól, hogy neki nem hami, attól még nekem igen. Úgy tűnik ő jobban szereti a zsömit, és ha én nem is kérem, mindig mondom odaadom neki, és mondom, hogy hamm.  Van, hogy előtte már kicsit meg is rágom, de anya azt mondja, hogy jobban szereti, ha ő rágja meg elsőként a hamit. Igazán örülhetne, hogy ebben is segíteni szeretnék....

1 komment

Maszatolás

2015. február 28. 10:34 - szemroni81

Sziasztok,

Any_dsc1135_kicsi.jpga szekrényéből nagyon klassz dolgok kerültek elő. Maszatolosak, bár én bármivel tudok maszatloni, de ez sokkal izgibb. Anya azt mondta, hogy csak a papírt szabad festegetni, de gondoltam meglepem, és kiszíneztem a kanapét is meg a széket, a hideg hamitartót a földet és még egy-két apróságot. Nem tudom miért, de anya nem örült ennek és gyorsan eltüntette. Lehet, hogy nem sikerült elég szépre, úgyhogy majd újra megpróbálom. Anya nagyon szigorú, amikor maszatolok, nem mozdul mellőlem, nehogy megint a lakást dekoráljam, de figyelek, és ha elfordul máris meglepem. Csak nem _dsc0685_kicsi.jpgnagyon akar elfordulni, de én kitartó vagyok. Van olyan maszatoló is, ami jó nedves és az ujjacskámmal tudok vele festeni. Festek én boldogan, még a hajam is kifestettem, aztán odamentem anyához és átöleltem. Utána nem tudom miért, de anyával együtt a pancsizó kádba kerültünk, pedig sose szoktam reggel pancsizni. Megmosta a hajam, pedig azt úgy utálom. Lehet, hogy nem jó színűre festettem?  Ami viszont a legizgibb volt, hogy anya megengedte, hogy a hamit is megfessem tojással. Annyira örült ennek, hogy gyorsan elszaladtam, mert gondoltam, hogy a tojással festés jó, és a bútort is befestem, de anya nem engedte, és mielőtt odaértem volna elvette tőlem az ecsetet. Utána kivettem a mosogató masinából, de még mindig nem engedte. Hogyan járjak így a kedvébe, ha nem enged meg semmit?_dsc1119_kicsi.jpg

Szólj hozzá!

Bátorság

2015. február 14. 13:39 - szemroni81

Sziasztok, 
Én nem tudom mi az a bátorság, de anya szerint amikor a bátorságot osztották, akkor féltem beállni a sorba. Milyen sorba? Én nem szeretek sorba állni, kivéve ha lehet közben pakolni, de azt meg anya nem szereti. Szóval biztosan nem volt mit rámolni, és azért nem vettem bátorságot. Nekem nem is kell az, bár anya szerint nagyon félős vagyok. Nem tudom hogy kell lenni egészősnek, de nekem elég a fél is, mert még kicsi vagyok. Akkor mondta anya, hogy nem vettem bátorságot, amikor megláttam egy anya szerint kedves bácsit, és el kezdtem sírni. Néniktől is szoktam sírni, de van, hogy csak elbújok anya lába mögé, olyankor senki nem lát, és anya amúgy is megvéd. Amikor apa hapcizik akkor üvöltök, nem tudom apának miért kell engem ijesztegetnie. Olyankor mindig anyához futok, de ő meg mindig nevet és mondja, hogy apa csak hapcizik, és ne féljek, de mi lenne, ha inkább apa nem hapcizna, és akkor nem félnék. Anya is szokott hapcizni, de az vicces, csak apa hapcija nem az. Múltkor voltunk egy játszóhelyen is, ahol nagyon megijesztettek megint. Anya azt mondta, hogy csak maszkot vettek fel a gyerekek, mert farsang lesz, de én nem szeretem a maszkot, mert nagyon rémisztő. Olyan is volt, hogy csúsztam a csúszdán, és jött egy nagyon félelmetes kisbaba, aki anya szerint nagyon cuki volt, meg akart simogatni, és én hirtelen fölszaladtam a csúszdán. Illetve csak félig, mert elestem és visszacsúsztam, és akkor már nagyon hangosan reklamáltam, és újra fölmentem, de újra visszaestem. Anya meg a csúszda tetején volt, és mondta nem tud lejönni hozzám, mert akkor elsodorna. Szerencsére még is lejött és megmutatta, hogy a baba - aki nálam állítólag kisebb is-mégsem olyan rémisztő, pedig de. Anya még azért is mondja, hogy félős vagyok, mert nem engedtem meg, hogy tornán másik néni is fogja a kezem, amikor körbe mentünk, de én csak anya kezét szeretem fogni, mert a másik néninek egy másik baba mondja, hogy anya, és félek, hogy utána már a másik néni lesz nekem is az anya, de én nekem csak anya kell, az igazi. Mindenesetre anya azt mondta, jó lenne, ha kicsit bátrabb lennék, így legközelebb a boltban veszünk bátorságot, de csak akkor ha pakolhatok sorba állás közben...
Szólj hozzá!

Fúúújjjjj

2015. február 02. 19:51 - szemroni81

Sziasztok,

Any_dsc9506_kicsi.jpga minden nap kenyeret vagy zsömle hamit süt, amit én nagyon szeretek. Segíteni is szoktam neki, amit meg szerintem ő szeret nagyon. Bár azt mondja, nem a földre kell szórni a lisztet, pedig de, mert én csak ott érem el, és másképp hogyan segítsek?  Miután eleget lisztezett, akkor megy a hami a forró dobozba. Mindig mondja anya, hogy ne menjek oda, mert forró. Nem tudom miért baj ha forró, jól megfújom, úgy mint a hamit, és akkor nem lesz már forró. Múltkor fújtam is, bár nem a dobozt, mert az magasan van hanem a másik melegítőt, azt, ami a szobát fűti. Amikor a tányérkámba kapok forró hamit, akkor anya mindig mondja, hogy fújjam meg, és én jól meg is fújom, és utána megy a pocakomba. Anya viszont egyre többször mondja, hogy fúúúj, és nem mindig értem, miért mondja. Múltkor valami nagyon érdekeset találtam az utcán, és gondoltam megkóstolom, de anya azt mondta fúúúj az nem ennivaló, és akkor én fújtam, pedig nem is volt forró, sőt nagyon hideg volt. Lehet, hogy azért kellett fújnom, hogy ne fázzon? Valahogy így sem értem, mert otthon nincs hideg, és amikor a gyurmát akartam megkóstolni, arra is azt mondta anya, hogy fúúúj, ne egyem meg. Rendben van, értettem, fújtam, de ha már megfújtam, miért ne ehetném meg, hiszen már nem forró....

Szólj hozzá!

Szemmosás

2015. január 16. 19:10 - szemroni81

Sziasztok,

hüpp-hüpp. Ez muszáj volt? Anya szerint igen, de miért? Azt mondják, meg kell mosni a hajam,és ezzel nincs is bajom, de ha a hajamat kell megmosni, akkor miért a szememet mossák? Én már tudom hol a hajam, de úgy tűnik ők nem. Anya szerint a hajamat mossák, de én csak azt érzem, hogy öntik a szemebe a vizet, meg néha a számba. Nem, nem vagyok szomjas és tisztán látok, nem akarooom. Szerencsére nem minden pancsi ilyen, mert pancsizni imádok, csak ez a szemmosás szörnyű. Viszont minden este megmossák a fogam is. Az nagyon jó, kapok valami fincsit a kefére, és én jól lenyalogatom. Anyáék szerint nem ebből áll a fogmosás, és hosszabb ideig kéne, de mit csináljak, ha mindig nagyon kevés fincsit tesznek a kefére, és azt gyorsan meghamizom. Anyáéknak viszont nem ízlik, mert ők mindig kiköpik ezt a hammot. Csak akkor miért kóstolják meg minden nap, ha úgysem ízlik? Azt mondták, hogy az nem ennivaló, de ha nem az, akkor miért teszik a számba. Mindig mondják, hogy csak a hammot vesszük a szánkba, és akkor most mégsem? Aztán meg csodálkoznak, hogy hiába mondanak valamit, nem hallgatok rájuk. Minek hallgassak, ha utána kiderül, hogy az a szabály nem szabály, mert mindig van kivétel. Igazából én ezeket a kivételeket kutatom...

 

Szólj hozzá!

Meleg játszótér

2015. január 04. 07:24 - szemroni81

A_dsc9765_kicsi.jpgnyáék mostanában nem visznek játszótérre. Azt mondják nagyon hideg van. Én is érzem, hogy hideg van, de mégis megyünk sétálni, szóval nem tudom miért nem lehet akkor már játszani is menni. Anya szerint odafagynánk, de szerintem akkor vihetnénk radiátort, és akkor az melegítene. Játszótér helyett viszont valami meleg játszótérre mentünk már többször is anyával és apával. Igazából ez sokkal jobb, mint a hideg játszótér, mert sokkal nagyobb és itt anya meg apa is csúszik velem a csúszdán. Annyira muris velük csúszni. Úgy látom ők is élvezik, és szerintem engem csak azért visznek, mert a nagyok egyedül nem csúszhatnak. Meg van ugráló, ahol ugrálnak én meg föl-le bámmolok. Ja igen a bámm, újabban minden csak bámm, eddig észre se vettem, de már nagyon figyelek, és ha leesik valami mondom máris, hogy bámm, ha beütöm a buksim az is bámm, ha nagyon ráz a bobokocsi az is bámm, ha becsukódik az ajtó még az is bámm. Na de visszatérve_dsc9753_kicsi.jpg a játszóra a kedvencem a mini bobokocsi, amit mindenhova tolhatok. Na jó, azért nem mindenhova, mert anya szerint nem lehet vele csúszdázni és a lépcsőre menni, pedig ha ki se próbálta, akkor honnan tudja? Az én bobokocsimmal is szoktunk lépcsőzni, pedig az sokkal nagyobb, csak ezt a mókát biztosan magának akarja anya megtartani. A meleg játszótéren csak egy dolgot nem értek. Anyáék nagyon hamar elfáradnak pedig nincs is semmi dolguk, csak jönni velem. Egyszer még egy nagyon kedves bácsival is találkoztam ott - anya Mikulásnak nevezte. Onnan tudom, hogy kedves volt, mert csokit adott nekem. Anya szerint nem szabad csokit elfogadnom senkitől, de most szerencsére megengedte. Mondjuk csak azért, mert meg akarta enni a csokit, és amíg játszottam meg is ette. Hát anya az ilyen? Azt mondta, hogy nekem még nem való a túl sok csoki, de csak azért mondja, mert minden csokit ő akar megenni. Ebben apa is egyetért velem, szerinte is túl sok csokit eszik anya, és így szerinte magas lesz a cukra. Mondjuk az nem tudom miért zavarja apát, mert ha anya édes lesz a sok cukortól, akkor majd jól hámmolok belőle. Mindig megpróbálom megkóstolni, de anya azt mondja fáj neki, ha harapom. Pedig olyan nagy anya én meg csak egy kicsit hámmolnék belőle. A kotkoda sem mondja, hogy fáj, amikor hámmolom, csak anya ilyen kényes...

Szólj hozzá!

Otthon

2014. december 30. 07:41 - szemroni81

 Na végre anya hazavitt. Nem értem miért _dsc9866_kicsi.jpgkellett erre ennyi ideig várni. Azt végképp nem értem, hogy miért nem maradtunk otthon. Anya ugyan azt mondja, hogy csak megnéztük a kastélyt, pedig egyértelmű, hogy ott engem vártak. Igaz a ruhám kicsit elszabták, még nagy, szóval lehet, csak akkor költözünk, ha belenövök, de rajtam nem fog múlni. annyit eszem, hogy szerintem holnap már olyan nagy leszek, hogy pont jó lesz rám a hercegi ingecske. Azért sem értem, hogy anya szerint miért nem otthon voltunk, mert mindig azt mondja, hogy én vagyok a kishercege, de hát ez is egyértelmű. Nagyon jó volt otthon, mert a ruhán kívül minden az én méretem volt. Imádtam, föl- és leszállni a trónomról. Az asztalkámnak a fiókját is elértem, és minden olyan muris volt.  Onnan is tudom, hogy otthon voltunk, mert ott volt az unokaizém is, a kislány. Rá már jó volt a ruha, szóval ő lehet hogy ott maradt. Én nagyon szeretnék vele lenni, mert szép hosszú haja van, amibe jól bele lehet kapaszkodni. Csak nem tudom miért kell olyankor visítania. Anya szerint fáj, ha meghúzom a haját, de hát nekem nem fáj, pedig én húzom, szóval én jobban tudom...

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
www