Szemmosás

2015. január 16. 19:10 - szemroni81

Sziasztok,

hüpp-hüpp. Ez muszáj volt? Anya szerint igen, de miért? Azt mondják, meg kell mosni a hajam,és ezzel nincs is bajom, de ha a hajamat kell megmosni, akkor miért a szememet mossák? Én már tudom hol a hajam, de úgy tűnik ők nem. Anya szerint a hajamat mossák, de én csak azt érzem, hogy öntik a szemebe a vizet, meg néha a számba. Nem, nem vagyok szomjas és tisztán látok, nem akarooom. Szerencsére nem minden pancsi ilyen, mert pancsizni imádok, csak ez a szemmosás szörnyű. Viszont minden este megmossák a fogam is. Az nagyon jó, kapok valami fincsit a kefére, és én jól lenyalogatom. Anyáék szerint nem ebből áll a fogmosás, és hosszabb ideig kéne, de mit csináljak, ha mindig nagyon kevés fincsit tesznek a kefére, és azt gyorsan meghamizom. Anyáéknak viszont nem ízlik, mert ők mindig kiköpik ezt a hammot. Csak akkor miért kóstolják meg minden nap, ha úgysem ízlik? Azt mondták, hogy az nem ennivaló, de ha nem az, akkor miért teszik a számba. Mindig mondják, hogy csak a hammot vesszük a szánkba, és akkor most mégsem? Aztán meg csodálkoznak, hogy hiába mondanak valamit, nem hallgatok rájuk. Minek hallgassak, ha utána kiderül, hogy az a szabály nem szabály, mert mindig van kivétel. Igazából én ezeket a kivételeket kutatom...

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bobodani.blog.hu/api/trackback/id/tr667074309

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
www