Képzeljétek, tegnap anya lelépett. Elment baba-mama tornára, és engem elfelejtett vinni. Nem árulhatom el, hogy sírtam-e vagy sem, mert apának megígértem, hogy ez a mi titkunk marad, anya hadd legyen kétségek között büntiből. Mindenesetre apa azt mondta anyának, hogy nagyon sírtam, de mikor anya hazaért, ennek nyoma sem volt, mert nagyon jól játszottam a nappali közepén. Hogy miért a nappali közepén? Nyilvánvaló, hogy nekem ott a helyem. Nem is tűröm meg, hogy ne ott legyek, ahol az események történnek, vagy nem történnek, csak egyszerűen anyáék vannak. Azért anyáék, mert most apa is otthon van. Biztos ő zavarta meg anyát, és ezért nem vitt magával. Nem tudom anya észrevette-e, de szerencsére hozni se hozott helyettem senkit. Szerintem legközelebb jobban fog figyelni, hogy ne felejtsen otthon, mert éjjel utána nem hagytam aludni. A végén odavett magához és melegítette a pocimat. Azt hiszem ez a minimum, amit ezek után elvárhatok. Sőt, nem csak, hogy otthon hagyott, de még a bodimat is úgy adta rám, hogy odacsípte a lábamat. Legalább, amikor torkaszakadtából üvöltöttem, akkor tudta mi a bibi, illetve mitől lesz bibim. Szóval eléggé rossz napja volt anyának, és így az én napomat is teljesen megkeserítette.
Mozogjak, de minek?
Nemrég írtam arról, hogy mekkora sikert aratok azzal, ha megfordulok. Ezt a tudományomat fejlesztettem azóta, mert jobbra és balra is tudok már fordulni hasról. Jó mókának tartom, mert utána a hátamon fekve nyugodtan játszhatok, ráadásul, így, hogy mindkét irányba tudok fordulni nem ütközök bele a rácsoságyba sem......
Ennek a bejegyzésnek itt kellene véget érnie, de persze ebben a felnőttes világban ez sem így van. Ugyanis hiába fordulok meg, kapok érte puszit, aztán gyorsan visszafordítanak. Nem tudom mit szólnának, ha ők csinálnának valamit, aztán odamenne egy óriás, és visszatenné őket az eredeti pozíciójukba. Azt hiszik, hogy az ő szórakoztatásukért forgok???? Ennyire azért nem vagyok balek, és már nagyon unom, hogy mindig ők döntik el, hogy hason vagy háton feküdjek-e. Azért fordulok a hátamra, mert úgy jobban tudok játszani, rázni a csörgőimet, sikongatni, és nézelődni is. Majd ha kedvem lesz, akkor visszafordulok hasra, de akkor meg tuti mindig a hátamra fognak fordítani.
Aki él, fizessen
Ma meglepő levelet kaptam. Igazából a szüleim kapták, mint a törvényes képviselőim, de nekem szólt. Nem fogjátok elhinni ki küldte, hát az adóhatóság. Igaz, már pár napja elmúltam féléves, itt volt az ideje, hogy rendes állampolgárként végre kapcsolatot létesítsek velük. Na és mi volt a levélben, hát az adókártyám. Személyi igazolványom még nincsen, de az nem is olyan fontos. A lényeg, hogy félévesen adózhassak, ha kereső tevékenységet folytatnék. Tudom, hogy a mai világban nem lehet elég korán kezdeni, de én maximum kiváló minőségű trágyát tudnék eladni, mint annak előállítója. Még nem végeztem piackutatást, hogy van-e rá kereslet, de lehet, hogy a hatóság lát benne némi üzleti lehetőséget, és ezért nem szeretné megkockáztatni, hogy illegálisan, adómentesen áruljam alig használt pelusaim. Viszont azt hittem - vagy legalábbis reméltem -, hogy a személyazonosságom fontosabb, és előbb lesz személyim, de úgy tűnik, hogy lényegtelen, hogy ki, a lényeg, hogy fizessen. Azért büszke is vagyok, hogy ekkora potenciált lát bennem az állambácsi, hogy máris lehetővé teszi az adózást. Most és itt ígérem meg, hogy amint lesz jövedelmem, becsületesen fogok adózni. Ti meg légyszi szóljatok, ha tudtok valakit, akit érdekelnének a pelusaim, mert nem szeretnék csalódást okozni az adóhatóságnak.
Kanalas szopi
A napokban nagyon sok érdekes, sőt inkább szokatlan dolog történt velem. Kezdjük ott, hogy csütörtökön meglátogatott Bendegúz, aki másfél hónappal idősebb nálam. Nagyon figyeltem miket csinál, mert úgy látom az ő élete izgalmasabb. Ha például lerakják valahova, fogja magát és elmászik. Ülni is tud már, és hát én is unom már a fekvést, így igyekeztem ellesni a fortélyokat.
Úgy tűnik, viszont nemcsak én tanultam, hanem anya is. Bendegúz ugyanis kanállal szopizott. Anya látta hogyan csinálja ezt, és másnap engem is kanállal szopiztatott. Ő ugyan azt mondta, hogy azért, mert féléves lettem, de nem tudom miből gondolja, hogy félek. Szóval pénteken, én is kipróbálhattam ezt az érdekes evést. Őszinte leszek, a rendes szopi sokkal egyszerűbb. Elég nehéz így enni, folyton kiköpöm, anya meg visszateszi kanállal. A kezemmel is segítek, de ennek anya nem örül, mert evés után át kell öltöztetnie. Szopi után sose kell átöltöznöm. Viszont az íze nem volt rossz. Szerencsére ez csak az előétel, és utána kapok cicit is. Ja és hogy mit ettem? Almát, amit valamilyen fehér szakállú bácsi tett a cipőcskémbe. Mondjuk még sose láttam, hogy valaki cipőből evett, tehát a bácsi elronthatta, vagy egyszerűen nem talált tányért, ezért pakolt a cipőbe. Ezzel a bácsival a napokban többször találkoztam. Valamilyen Mikulásnak hívják, és állítólag csokit osztogat a jó gyerekeknek. Én nagyon jó voltam, mégse kaptam csokit, szóval szerintem kamu az egész. Az is lehet, hogy kaptam, csak anyáék elvették, mert azt hiszik, úgyse tudom, hogy biztosan kaptam csokit. Most üzenem anyáéknak, hogy kicsi vagyok, de nem buta.
Majdnem elfelejtettem, hogy végre kezembe akadt valami igazán nekem való nagyfiús olvasmány. Apa esti meséit már eléggé unom, de ebben az újságban nagyon szép nénik vannak. Anya munkahelyi Mikulás buliján kaparintottam meg. Egy jófej néni adta oda. Anya miért nem ad nekem ilyent? A hóemberes mesét már kívülről tudom, és a néninek szép hosszú haja van, csak ezt valahogy nem tudom úgy meghúzni, mint anyáét.
Enyém - nem enyém
Ahogy növekszem, egyre több dolgot fedezek fel, érek el, és kaparintok meg. Nagyon sok játékom van, zenélnek, csörögnek, sípolnak vagy egyszerűen csak csodás színekben pompáznak. Ezekkel nagyon jól elszórakoztatom magam, de észrevettem, hogy ennél sokkal érdekesebb dolgok is vannak. Azokra viszont mindig azt mondják, hogy az nem Boboé, hanem anyáé, vagy apáé. Ezt nem értem, mi az, hogy nem Boboé???? Például anya fején lévő haj elsődleges funkciója, hogy nagyon jól lehet belekapaszkodni. Bár a stabilitása hagy némi kívánnivalót maga után, mert egyszer csak elereszt és jön velem. De szerencsére nagyon sok van belőle, így sose fogy el. Anya mondjuk aggódik, mert szerinte elfogy. Vajon miért ilyen irigy, hogy sajnálja tőlem? Neki sokkal több marad.
Nos a másik az a kattintgató masina, amivel anya szinte egész nap engem fotóz. Azt is megpróbáltam már megkaparintani, de sose hagyta. Ha folyton engem néz vele, akkor miért nem nézhetem meg én is? Biztos nagyon jó játék lehet, és ezért nem adja oda nekem. Mondjuk van elég játékom, de a legjobbakat nem adják oda nekem.
Van egy nagyon vicces dolog is, úgy megkóstolnám, de esélyem sincs. Anya orrán van valami üveg - olyan, mintha 4 szeme lenne, de fogalmam sincs milyen ízű, mert mindig kikapják gyorsan a kezemből.
Apropó kezem, az nagyon nagyon izgi. Az egyik kezem meg tudja fogni a másikat, és így együtt játszanak. Szerencsére erre még nem mondták, hogy nem az enyém, de jó lesz eldugnom, nehogy ezt is a magukénak akarják.
Boldogság
Rájöttem, hogy egy apró dolgot csinálok, és máris körbeugrálnak, és megkeresik az összes puszipontot rajtam. Mondjuk ez utóbbit nem mindig kedvelem, mert csupa nyál leszek, és szerintem azt használják ki, hogy nem tudok elszaladni. Még....., hangsúlyozom, MÉG! De azért be kell vallanom, hogy tetszik is ez a puszipontos játék, mert kiderül a végére, hogy én egy hatalmas puszipont vagyok. Képzeljétek, még a popsim is csupa puszipont. Apa popsija nem az, mert mindig mondja anyának, hogy ő is kér puszit, de anya szerint apának nincs ott puszipontja. Szegény apa.
De visszatérve anyáék örömforrására, legújabban az, hogy hasról hátra fordulok. Csak az zavar, hogy mióta megmutattam nekik, hogy megy ez nekem, azóta állandóan azt várják, hogy forogjak. De mi vagyok én? Cirkuszi mutatványos? Viszont ugyanígy tudnak örülni, ha új hangot adok ki. Pedig nemrég kifejlesztettem egy nagyon rémisztőt - amolyan kis oroszlánosat -, de nem félnek tőlem. Igaz, mondják, hogy ne ijesztgessem őket, de egyáltalán nem úgy néznek ki, mint akik megijednének.
Nem minden újdonságnak örülnek, bár hozzáteszem, én sem. Újabb két fogam bújik éppen ki, ami keservesen fáj nekem, és anya sem tudja, miért kell nekem 6 hónapos koromra 4 fogat növeszteni. Nem értem, mit nem ért ezen. Úgy hallottam jön a hami akkor, és hogy egyek fog nélkül? 4 fog már tuti elég. Alig várom, hogy végre ehessek. Anya minden nap iszik valami nagyon finomat, szóval úgy döntöttem én is azzal kezdek. Anya szerint nem, de úgyis én fogom eldönteni, hogy mit eszem és mit nem. Próbáljon meg anya helyettem nyelni. Hacsak nem fog megint szemen fújni, -mint a keserű szirupnál, azért, hogy nyeljek. Mit mondjak, az elég csúnya dolog, kihasználni a reflexeim.Esti mese
Kb. 2 hete lefekvés után még apa, vagy néha anya olvas nekem. Láttam ám, hogy kaptam rengeteg szép könyvet, így bizony nagyon izgalmas időszaknak nézek elébe. Legalábbis ezt gondoltam. Lehet, hogy anyáék nem vették észre azt a sok könyvet, de minden áldott este ugyanazt a mesét olvassák a hóember karácsonyáról. hozzá mindig mondják, hogy most valami új dolgot mesélünk neked. Úgy érzem, teljesen bolondnak néznek. Ugyan még nem tudok beszélni, de szerintem az első szavam az inkább egy első mesém lesz, mert lassan már kívülről fújom az egészet. Azért hagyom őket, mert kíváncsi vagyok ki unja meg előbb (bár én már meguntam), de megnézném, hogy ők ezt meddig bírják. Remélem, hogy nyáron már nem ezt olvassák, bár karácsonyig is van még egy hónap, és lassan elszakad a cérna. Néha pont ezért inkább játszom mással, de apa nagyon élvezi, ha figyelem őt, és nem szeretném megbántani. Biztosan a korral jár, hogy nem tűnik fel neki, hogy ezt már olvasta.Fotózás
Most egy ideje nem írtam, aminek az az oka, hogy anya nem engedett a géphez. Hétvégén meghívták apa kollégáját, hogy nálunk tesztelje az új fényképezőgépét. Anya mindenféle nyakatekert és idétlen beállításokat nézett ki. Egy ideig tűrtem, aztán viszont igyekeztem a képeket elrontani. Most már tudom, hogy nem volt jó ötlet, mivel anya azóta alig játszik velem, inkább a képeket javítja. Fene se gondolta, hogy fekete hátterű képet is tud készíteni, tisztára olyan, mintha műteremben készültek volna. Csak akkor azt nem értem, miért nem mentünk el egy műterembe, és akkor ugyanolyan mű fotók lennének, de anya játszhatna velem. Most megígérte, hogy abbahagyja, bár már nincs is mit csinálnia, mert minden villanykapcsoló és lámpa és egyéb - természetesnek ható- dolog eltűnt a képekről.
Szerencsére apa is itthon volt a héten, mert beteg. Azt mondja, tőlem kapta meg, de ez nem értem miért baj, mert azt mondták, nem szabad irigynek lennem. Hát én nem is vagyok, kapott anya és apa is bőven bacit. Mondjuk csúnyán megbosszulják, mert naponta többször kegyetlenül lefognak és porszívóznak. A lakást bezzeg nem porszívózzák, pedig az tuti piszkosabb nálam. Remélem hamar vége lesz ennek a szörnyű időszaknak, mert én tényleg nem csináltam semmi rosszat, mégis a legkisebbet bántják.
Ki kicsoda
Lassan kezdek kiigazodni a világban és a körülöttem lévő emberek közt. Szóval, aki legtöbbet van velem, az anya. Ő a kiszolgáló személyzet, ha éhes vagyok mindig ő etet meg, és a pelusom is legtöbbször ő cseréli ki. Nappal mindig ő szórakoztat, de mivel elég sokat látom, így olykor már nagyon uncsi. Most hétvégén például magával szembe ültetett és valamit mondani akart, de mivel se nem voltam éhes, és a pelusom is tiszta volt, nem értettem mi lehetett annyira fontos. Nem tudtam meg, mert sokkal izgalmasabb dolgok voltak a szobában, mint anya feje.
Általában este találkozom apával. Na hát ő sokkal jobb fej anyánál, mert ő mindig nagyon vicces dolgokat talál ki, és senki se tudja úgy mondani, hogy fülesmaci, mint ő. Nagyon muris ürge, bár ha sírok, egy csöppet sem hatja meg. Ennyiből anya jobb, mert a kiszolgálás része az is, hogy sose hagy sírni. De apa ötlete volt a csúszdázás is, amit anya ki tudja meddig titkolt volna előttem. Apa már csak azért is jobb fej, mert nem szereti kicserélni a pelusom. Valljuk be, nem túl guszta dolog, és elég undorító, hogy anya ilyeneket csinál. Én biztos, hogy apára akarok majd hasonlítani, ha nagy leszek.
Olykor jön nagypapa, aki sétálni visz. Szerencsére ő is kivesz, ha sírok, szóval úgy tűnik minden csak idomítás kérdése. És van a nagyi is, aki imádja kicserélni a pelusom. Az ilyeneket mi babák csak lúzernek hívjuk. Azért persze mosolygok rá, és nem árulom el neki, mit is gondolok, mert tudom gondban lennék, ha benne hagynának a kakában. De akkor is.....
Van egy másik nagypapám is, ő meg az autósülésben ringat mindig. Néha megpróbálná abbahagyni, de résen vagyok, és nem engedem a pihenőt. Nehogy már lazsáljon. És van a másik nagyim, ő meg vicceket mesél nekem, de annyira nem vicces. Azért csak próbálkozzon, hátha egyszer sikerül neki.
Van egy másik nagypapám is, ő meg az autósülésben ringat mindig. Néha megpróbálná abbahagyni, de résen vagyok, és nem engedem a pihenőt. Nehogy már lazsáljon. És van a másik nagyim, ő meg vicceket mesél nekem, de annyira nem vicces. Azért csak próbálkozzon, hátha egyszer sikerül neki.
Ezen kívül vannak, akik csak néha jönnek és jópofa dolgokat hoznak nekem.
Egy a lényeg, úgy tűnik tényleg én vagyok a főnök, mert a végén úgyis mindig az van, amit én szeretnék.
Óraátállítás
Már egy hete, hogy anya valamilyen óraátállításról beszélt. Ennek állítólag az az értelme, hogy egy órával tovább aludhassunk. Ez tényleg jó hír, de én nem tudok tovább aludni, ha már kialudtam magam. Anyáék azért ragaszkodnának ehhez, és próbálnak este mindig időt húzni. Pedig mivel én nem alszom tovább, így este 6-kor már alig várom, hogy ágyba kerüljek.
Szóval képzeljétek el, hogy én mindig reggel 5-kor kelek, és elkezdek kiabálni, hogy anya értesüljön erről. Emiatt ő is fölkel. Egy picit játszom, és fél 6- 6 körül még visszaalszom. Anya ilyenkor nem örül, néz, hogy ő ezért ébredt fel, pedig ő is aludhatna még, ha akarna. Mondjuk egyszer akart, és megpróbált az ágyamba vinni, de ha én egyszer a kanapé szélén akarok aludni, akkor engem ne pakolgassanak.
Aztán még alszom egy nagyot délelőtt, és egy kicsit délután. Este 6-kor meg már igazán, de igazán aludhatnékom van.
Ilyenkor vagy aludhatok a ringatható autósülésben, vagy a kanapén, de tegnap az ágyamba is betettek, viszont fél 8 körül már jöttek is, hogy fürdés. Szép dolog a legkisebbet bántani, de azt mondták, hogy előző nap is kimaradt. Fél 8-kor kaptam enni (alig akart anya adni fürdés előtt, de az éhenhalástól való rettegésemnek hangot adtam), aztán apa fél órán keresztül sétálgatott velem a lakásban. Játszottunk metrósat is például. Ennek lényege az volt, hogy megkapaszkodhattam úgy, mint az állólámpába. Meg megnéztük, hogyan sül a kenyér és minden fényképet végigpásztáztunk. Aztán, amikor azt hittem végre fürdés - hogy utána aludhassak - még jött a masszázs. Nem mondom nem volt rossz. Még apa is beszállt, bár ő inkább tésztának nézett engem úgy gyúrt, de aranyos volt, így nem szóltam neki. Remélem máskor is fog engem masszírozni, mert anya képét néha már unom. Szóval a masszázs után jöhetett a fürdés, és csak olyan 9 körül kerültem ágyba. Éjjel azért ébredtem, de reggel csak 6 után és még akkor is visszaaludtam (anya persze nem, ő épp gépel helyettem.) Meglátjuk mi lesz ma este, mert még mindig nem látom értelmét az óraátállításnak, hiszen reggel hiába alhatok tovább, ha este nem mehetek aludni, mikor szeretnék.
Anya kedvenc találós kérdése:
Hogyan lehet egy 4,5 hónaposnak elmagyarázni, hogy óraátállás volt?
a, Sehogy
b, Sehogy, mert úgyse érti
c, Akárhogy, mert úgyse érti
A helyes megfejtők között értékes - alig használt- pelenkát sorsolunk ki. A pelenka tartalmáról én gondoskodom.