Tudom, az én koromban még mindenki őszinte. Valószínűleg ezért kérdezgetik folyton, hogy mit nézek a plafonon vagy épp a földön (tartanak tőle, hogy kiszúrtam a pókhálót), min nevetek, vagy épp mi a problémám. Őszintén szólva azért nem tudunk még beszélni mi babák, mert ha ezt mind megmondanánk, akkor lehet hogy nem lenne, aki pelust cserél, mert a felnőttek sértődékenyek. A minap például apán nevettem nagyokat. Levágta a haját, de kicsit elrontotta, és nagyon murisan néz ki. Mondjuk szerintem sejti, hogy neki szólt a délutáni hö-hö-rengeteg. Persze ez tetszett neki, így most anya attól tart, hogy apa ezentúl mindig így szeretne engem szórakoztatni, és mindig ilyen frizurája lesz. Egyetlen vigasza anyának, hogy lassan jön a sapkaszezon. Addig is köszönjük a családi meghívásokat, de apa sajnos nem ér rá, hö-hö.

Amúgy meg nem értem, minek kérdezgetni, hogy mit nézek stb., hiába válaszolok úgyse értik. Én persze azért mondom, de látom, hogy minek. Anya például egy olyan játékot talált ki, hogy utánozza, amit mondok. Hiába, azt hiszi jól csinálja, de nem olyan a hanglejtése, nem ugyanazt mondja, mint én. Pedig alig kellene néhány hangot utánoznia, de úgy tűnik, én máris ügyesebb vagyok nála.

A nyaralásból hazatérve ígéretet tettem, hogy ezentúl jobban fárasztom anyáékat, mert eddig túl jó voltam. Mit mondjak, ezt nem is olyan nehéz betartani. Mivel rájöttem, hogy a legjobb a bobokocsiban aludni, így anyának rendszeresen (és a szerinte indokoltnál többször) kell sétáltatnia engem. Most még annyira nem bánja - bár nem is örül neki-, de lesz még tél is. Én nem félek tőle, mert engem nagyon jól be fog bugyolálni, de szegény nem hiszem, hogy télben, fagyban, jégben, hóban akar sétálni.

A másik nevelési eszközöm az autósülés. Imádom, ha ringatnak benne, és ha ezt nem teszik vagy abbahagyják, akkor ennek bizony hangot adok. Nem értem miért olyan nehéz ringatni engem naphosszat. Nincsen semmi dolgunk egész nap, én például nagyon ráérek. Különben is, én vagyok a főnök, vagy nem?

Persze nem mindent értenek meg ilyen könnyen. Állandóan a számba nyomják a cumit, én meg persze kiköpöm, mert az ujjacskám sokkal finomabb. Ők meg újra beteszik- lehet ezt is jó játéknak tartják, de ezzel megint csak magukat szórakoztatják. Nem tudom mit szólnának hozzá, ha én is mindenfélét beletömködnék a szájukba.

Már babákkal is randizgatok. Mindenki nagyon aranyos, de én vagyok a legcukibb, mert csak én tudom mondani, hogy grrrr. Nem is véletlen, hogy csak a saját tükörképemre mosolygok. Igaz nem tudom, hogy az én vagyok, de ott a baba nagyon cuki, és mindig visszamosolyog rám.

Viszont azt utálom, ha más babák sírnak. Biztos nagy bajuk lehet, és ettől úgy megijedek, hogy én is sírok- sírni pedig nem szeretek (bár anya, akkor mindig fölvesz, szóval annyira nem is rossz).

Azonban nem vagyok vigasztalhatatlan. Anya legutóbb porszívóval vigasztalt. Megint a nózimat szívta, és az muris volt ám nagyon. Anya szerint rosszul vagyok automatizálva, mert más babák ilyenkor sírnak.

Véget ért a nyaralás, de 2 hét után már nem is bántam. Gondoltam, itt az ideje új szabályokat lefektetni. Mivel a nyaralás alatt az emberek kipihenik magukat, így gyorsan le kell fárasztani a családot. Ez a dolgom, vagy nem? Ennek fényében első éjszaka ötször ébredtem, de ez elég fárasztó nekem is, így lecsökkentem 2-3 ébredésre. Ez is több, mint a nyaralás előtti 1, de kevésbé fáradok el. Anya viszont eléggé.

Kell is a fárasztás, mert anya kengurunak képzeli magát (és engem), és folyton magára tesz ilyen-olyan szerkezetben. Ilyenkor Zsebibobo vagyok. Amíg alszom, egész jó, mert legalább biztosan nem lép le anya, de ébren semmit nem látok. Anya háta vagy mellkasa meg nem túl izgi látvány. Ha fáradt, talán kevésbé akar így hurcolászni. Én igazán igyekszem gyorsan nőni, már majdnem 7 kg vagyok, pedig még csak most lettem 3 hónapos. Fél is anya, hogy ilyen növekedési ütemben 1 év múlva már 30 kg leszek. Na ezt még meglátom. Ha nem mond le erről a zsebre váglak és cipellek módszerről, akkor még inkább belehúzok.

Végre a dédivel is találkoztam. Nagyon viccesnek tűnt- fehér a haja, így végig nevettem rajta.

Elérkezett ez a nap is, végre nyaralni megyünk. Nagyon vártam már, mert azt mondták, nyaralni jó.

Nos én ezt egyből cáfolom, mert a reggel azzal kezdődött, hogy mindkét combomat megszúrták, ami délután még inkább fájt, és este lázam is lett. Aki meg a kúpot kitalálta, lennének ötleteim mit kellene vele csinálni... Komolyan nem értem az embereket, mi ebben a jó. Anya azt mondta, nem minden nyaralás kezdődik oltással, de ezek után hogy higgyek neki?

Szerencsére a második napon már nem szúrtak meg és a harmadikon sem, így bíztam benne, hogy már nem is fognak, és végre élvezhetem a nyaralást. Voltunk a Balcsi parton, ez egy nagy víz, ahova én nem mehettem, de anya azt mondta, hogy hideg, így örüljek, hogy nem kell belemennem. Mintha őket valaki kényszerítette volna, hogy bemenjenek. Ugyanis ő és apa képesek voltak bemenni nélkülem. Engem nagyira bíztak, de neki meg hiába magyaráztam, hogy éhes vagyok, esze ágába sem jutott megetetni. Pedig láttam én, hogy van neki is cicije, csak biztos irigy, és nem ad nekem belőle. 

Viszont nagyon jókat lehet aludni a strandon, és egész nap tologatnak a bobókocsiban - bizony nekem bobókocsim van. Ezt tuti otthon is bevezetjük, mert sokkal könnyebb így elaludni, mint az ágyikómban.

Van egy másik móka is- bár úgy tűnik ez anyáéknak nem tetszik annyira. A mózesemet kell himbálniuk. Úgy játszom velük, hogy amíg himbálják, csöndben vagyok, de amint leteszik, elkezdek üvölteni. Nagyon jól működnek, mert egyből ringatnak tovább.

Képzeljétek a pacimat meg lehet fogni. Ott lóg a bobókocsin, és én szépen ütögetem. Nagyon izgi. Anyának is tetszett, hogy ezt csinálom- lehet, hogy ő eddig nem tudta, hogy ilyent is lehet játszani, és most tőlem jól elleste.

Apa is szokott velem játszani, bár néha megijeszt. Múltkor legurított a párnáról, és így hátról hasra kerültem. Kétszer-háromszor még úgy csináltam, mintha vicces lenne- ha már strapálja magát - de abba se akarta hagyni. Nem értem, hogy ezt hogy nem unja meg.

 

Anyával is vannak ám gondok. Mindig eldugja a cicijét, így más megoldást kellett keresnem. Az ujjacskám is nagyon finom, és legalább változatos, mert eldönthetem, hogy az egész öklöm eszem-e meg vagy csak néhány ujjacskámat. Ráadásul nem is fogy el. Anya mindig kéri, hogy kínáljam meg, de azért mindenre én se vagyok hajlandó. Neki sokkal nagyobb ökle van, nem értem miért, az enyémre vágyik.
Egyébként anya is kitalált egy tök jó játékot. A nozimat porszívózza, bár szerintem nem poros. Elég fura szokás, mindenesetre nekem tetszik. Anyának meg az tetszik, hogy nekem tetszik.

Újabb tudományra tettem szert. A forgón lévő állatkák annyira murisak, hogy kacagok rajtuk. Ezen meg anya kacag, így lánckacagás zajlik. Ezen is kacagnom kell - hö-hö.

Anyának meg új szokása lett, újabban ha este érünk haza valahonnan, akkor megszoptat függetlenül attól, hogy alszom-e vagy sem. Nem is sejtettem, de álmomban is ugyanúgy lehet szopizni. Olyankor azt álmodom, hogy anya velem van, és szépen jóllakom. Aztán kiderül, hogy nem is álmodtam, hanem így volt. Legalább így éjjel nem kell enni kérnem.

Egyre több érdekes dolgot fedezek fel. Az ágyam fölött van egy forgó, az nagyon mókás. Szoktam beszélgetni az állatokkal titkos babanyelven. Anya azt hiszi, hogy érti, de nem érti, csak nem szeretném elkeseríteni. Már egyedül is tudok játszani a forgóval A fejemmel szoktam bekapcsolni. Anya azt hiszi véletlenül, pedig nem, csak nem merem elárulni neki. Éjjel néha olyan uncsi egyedül, ezért kapcsolom be a zenét. Így legalább anyáék is zenére alhatnak a szomszéd szobában.

Hintázni is szoktam- igazán nekem való, ahogy ringatják a popsimat.

Bulizni is járok már- hiába 8 hetesen, már nem ülhetek folyton otthon. Voltam eljegyzési partin és házassági évfordulón is. Mindkettőn nagyon jól lehet pihenni. Igazából nincs annál jobb, mint mikor szórakoztatnak addig, míg el nem alszom. Majd szólok anyának és apának, hogy ezentúl csak így alszom el. Ha vendégek jönnek, akkor például csak kézben vagyok hajlandó elaludni. Nem is értem, hozzám jönnek, aztán engem simán  elpaterolnak a szobámba - ezt hogy gondolják? Ha buli van, ott a helyem, mert én már nagyfiú vagyok.

Képzeljétek, újra meglátogatott az a fura kislány, akiről azt mondják, hogy az unokatesóm. Szerintem valami képzésen vagy bátorságpróbán vehetett részt, mert már nem félt, amikor sírtam, és attól sem tartott, hogy megharapom (remélem nem árulták el neki, hogy még mindig nincs fogam).

Állt az ágyamnál és kérdezte, hogy mikor állok föl. Reménykedtem, hogy azt nem várja meg, mert attól tartok, még nem sikerülne fölállnom. Amúgy furcsa szórakozása van, mert amikor ettem, akkor meglocsolta vízzel a bodymat - azt mondta, az a fürdőruhám. Szólok anyának, hogy én továbbra sem szeretnék ruhában fürdeni, és ne hallgasson az unokámra vagy testvéremre vagy nem is tudom kicsoda az a kicsi lány.

Később játszótérre mentünk, ahol libikókázni hívott a lányka. Anya mondta, hogy még nem tudok.  Miért gondolja ezt, még sose próbáltam, és lehet, hogy tudok. Engem persze meg sem kérdeztek, hogy mennék-e libikókázni. Persze nem tudom, mi az, de ha talán elmondták volna, akkor megtudtam volna (hiszen okos nagyfiú vagyok már), és akkor eldönthettem volna, hogy szeretnék-e libikókázni vagy sem.

Még csak 6 hetes vagyok, de újra kilakoltattak. Eddig az éjszakáimat anyáék szobájában töltöttem, és csak nappal aludtam a szobámban. Úgy gondolták, már elég nagy vagyok, így kitettek a szobájukból. Szerencsére ez anyát viselte csak meg - nekem nem hiányzott a társaságuk, mert éjjelente nem túl szórakoztatóak. Anya viszont folyton jött és figyelt engem. Megszokta, hogy mellette vagyok, ott csuklom, cuppogok és egyéb hangokat adok, most meg a hirtelen jött csöndben nem tudott aludni. Sejtettem én, hogy csak érdekből altattak maguk mellett, hogy a zenei aláfestésemre tudjanak pihizni.

Amúgy nem mindig vagyok oda ezért az egyedül alvásért. Nappal nem győzöm figyelni, hogy ott vannak-e még. Ha nem figyelek oda, képesek kimenni a szobámból, de szerencsére sokszor résen vagyok, és meggyőző hangerővel visszatessékelem őket. Úgy tűnik nevelhetőek.