"Direkt csinál rumlit"?- kérdezte apa anyától. Azt hiszem rólam beszélt, bár nem értem, mert nem rumlit csináltam, hanem szépen kivettem a legbeljebb lévő játékot a dobozomból, és ehhez útban volt az összes többi. Tehetek én róla, hogy az volt legbelül? Apa szerint bármi lett volna legbelül, azt akartam volna, de ez logikus is, azt látom a legkevésbé, és így azt kellett megnéznem, no meg megkóstolnom. Szóval apa, nem rumlit csinálok, csak átrendezem a játékaimat. Sőt az egész szobát átrendezem, sose unják meg, mert mindig másképp néz ki. Apa szerint vissza is kéne pakolnom, de nem gondolja, hogy én arra ráérek, erre a funkcióra tartom többek között az anya nevű rabszolgát. Egész jól működik. Egyébként apa szerint nekem nem is kell játék, mert csak a papír meg a zacskó érdekel. Ez így egyáltalán nem igaz, mert nagyon kíváncsi vagyok mi az a lapos fekete doboz a szekrényben, és hogy mi van a fiókban. Ezt apa végképp nem érti, mert szerinte a fiókban az ő dolgai vannak, de jó lenne ha megtanulná végre, hogy itt csak nekem vannak dolgaim, minden az enyém, mert a főnök én vagyok. Apa szerint a varázsolgatásommal is rumlit csinálok, pedig az csak varázslat. Például a kezembe akad egy papír, és én pillanatok alatt kettőt csinálok belőle, sőt akár többet is. De ugyanez igaz a cumisüvegemre is.
Múltkor a cumiból kettőt csináltam. Reméltem, hogy anya meg fog dicsérni érte, de nemhogy dicséretet nem kaptam, de azt mondta, hogy nem szabad elrágni. Pedig szerintem nagyon jó, hogy kettőt csináltam belőle, mert anya szerint cumisüvegből sosem elég, de mégse láttam azóta azt a cumit. Azt hittem, hogy így sűrűbben kapom meg, mert a kettő anya szerint több, mint az egy, de ha több, akkor miért lett kevesebb, és miért tűnt el. Lehet, hogy félreértettem, és mégis az egy a több, vagy apa rábeszélte anyát, hogy ne adja nekem a cumisüveget, mert az is a rumli része? Jobb lesz vigyáznom, a végén még elfogy a cumisüveg, és kénytelen leszek poharakat  rágni...

Na végre, ma sikerült megkaparintanom anya hamiját. Felháborító, sokkal jobb, mint az enyém. Anya nem volt túl lelkes, hogy az övét eszem, mert azt mondta, hogy én még nem ehetem. Azért hagyta, hogy kicsit majszoljam, de aztán elvette a megkaparintott finomságot. Azt mondta, hogy a tojás és a cukor nem jó nekem. Mi az hogy nem jó? Ezt mégis miből gondolja? Szerintem ettől lett igazán jó. Mindig arra a védőnéni barátnőre hallgat, akiről most is bebizonyosodott, hogy anyát védi. Biztosan fél, hogyha anya elöl elveszem a hamit, akkor nem marad a barátnőjéből semmi. Mondjuk ettől félhet, mert anyát jól leszívom, amit anya viszont cseppet sem bán. Azt mondja, régen volt ilyen kis súlyú mint most, szóval én vagyok a legjobb fogyókúra, bár ez a szó nem tudom mit jelenthet. Elfogy valami kúra- és ennek mi az értelme?
Anya viszont visszaél azzal, hogy én bármit megeszek, mert nem kockáztathatom, hogy ne legyen tele a pocak. Az is lehet, hogy úgy gondolja, hogy amíg én a vackokat eszem, addig kevesebbet kérek belőle, és többet szívom anya tejét, vagyis még kisebb lesz, bár abban nem tudom mi a jó, mert én pont nagy akarok lenni, és nem akarom, hogy anya elfogyjon. Ennyit az anyai önzetlenségről. Eddig is láttam, hogy ők mást esznek, de ez tényleg csúnya dolog, hogy az övék sokkal jobb. Az, hogy az enyém puha, az jó, mert nem kell időt töltenem azzal, amit anyáék szoktak csinálni a hamival a szájukban. De nem hiszem, hogy attól, hogy puha, attól még ne lehetne jó. Néha kapok üvegből enni, az egy kicsit fincsibb, de persze ezt is sajnálják tőlem, és csak ritkán adják. Biztosan, hogy anyának mindig legyen programja azzal, hogy csinálhat nekem hamit. Az üvegest szerintem nem ő csinálja, és akkor nagyon unatkozik szegény. Rá kell jönnöm, hogy csak mutatják a jó fejt, de valójában én csak azért vagyok, hogy a földről fölszedjem a morzsákat, hogy nevessenek rajtam, és hogy a hosszú éjszakák alatt se unatkozzanak.
Amúgy anya szerint én egy kis hamiért őt is elcserélném. Ebben nagyon téved, ugyanis anya játék közben is hamiként szolgál. Odakúszom hozzá a földön, és máris enyém a fincsi tejci, szóval nekem igazán fontos anya, mert például apa sose ad tejcit nekem. Esetleg apát kölcsönadnám, bár ő meg nagyon mókás. Ezen még gondolkodnom kell....

Valami nagyon rosszat csinálhattam, csak fogalmam sincs mit. Igaz, néha leszedek egy-két jelet anya gépelőjéről, no meg bemegyek a pancsi szobába, ahonnan mindig kihoznak, és persze mindenre azt mondják, hogy nem, de attól én még jó vagyok, ugye? Mégis két napja folyton bántanak. A nózimat szívják azzal a borzalmasan hangos masinával, legalábbis szerintem ők csinálják, de minimum segítenek a gépnek, mert mindig lefognak. Első nap tönkrement a hangoskodó nózitbántó gép, és apa elszaladt valamiért. Nagy dobozt hozott, és egész jópofa játéknak tűnt. Aztán este kiderült, hogy igaz, hogy én kaptam, de ezzel inkább nem játszanék, mert egy másik olyan hangos kínzó szerkezet. Apa mondta is, hogy elég drága egy zsebkendő, de hát kértem én ezt? Az ő orrukat bezzeg sose bántja a gép. Én hiába üvöltök, semmit sem ér. Nincsen szívük, hogy ezt csinálják. Megpróbálok jó lenni, de fogalmam sincs azt hogy kell. Bár nem mondták, hogy rossz vagyok, de mégis ez lehet az oka a bántásnak. Azért mert cuki vagyok biztosan nem csinálnák ezt. Ráadásul mindig mondják, hogy jól van, és ügyes vagyok. Ügyesen üvöltök, vagy mire gondolnak? És mi van jól? Semmi nincs jól, amíg ezt csinálják. Van ötletetek hogyan tudom leszoktatni őket arról, hogy a gépnek segítsenek? Sokkal jobb lenne, ha a masinát fognák le helyettem.  Még annyira pici vagyok, hogy nem tudok ellenállni, és sajnos már nem vagyok annyira pici, hogy elbújjak. Pedig az jó ötletnek tűnik, hiszen ennivalót bárhol találok, más meg nem is fontos. Azt is mondják, hogy értem csinálják, de ezt aztán végképp nem értem. Ti értitek? Tegnap este még a popsimba is benyomtak valamit, borzalmasan rossz volt, és ennek nagyon is hangot adtam, de nem hatotta meg őket. Azt mondták lázam van, és azt csillapítják. Minek csillapítják, az enyém, és én majd szólok, ha nem kell.  Hiába gondolkodom, fogalmam sincs mit tehettem, de ennél nem tudok jobb lenni, mert ha semmit nem csinálok, hogyan fedezem fel a világot?

Képzeljétek mire jöttem rá: a peluscsere egy nagy időrablás. Anya lefog és ott tart, miközben az idő csak telik. Miért hiszi, hogy én ráérek ilyenekre, amikor annyi fontos dolgom van. Tudom, hogy ő egész nap semmit nem csinál, csak engem les és rajtam nevet, de engem nem kellene feltartania. Egyébként szerintem próbálja megtanulni tőlem, mit és hogyan kell csinálni, ezért figyel engem. Meg is szokott dicsérni, amikor a popsimat előre-hátra hintáztatom négykézláb, hogy milyen ügyes vagyok. Neki szerintem nem menne, mert egyszer régebben lefeküdt mellém, és próbálta utánozni a mozgásoma, ahogy kúszok, de hamar elfáradt. Ráférne pedig egy kis edzés. Ő még kúszni sem tud, én meg már majdnem mászok, de ehhez az kell, hogy naponta többször gyakoroljak. Sőt a lábam is simán a számba veszem, anya pedig ebben sem remekel.

Most már egyébként nemcsak ő nevet rajtam, hanem én is rajta, vagy rajtuk, mert apa és nagyiék is be szoktak szállni a bolondozásba. Gondoljatok csak bele, egyszerre négyen csapkodják a kezüket és mondanak valamit, és folyton ismételgetik. Igazából lehet hogy sírnom kéne, hova kerültem, de ilyenkor ők is cukik, szóval inkább nevetek. Valamikor az én kezemmel is csinálják, az is vicces. Visszatérve a peluscserére, úgy látom itt is nyerni fogok, mert anya - mivel nem edz- nem tud rendesen lefogni, így sikerül elforgolódnom. A végén mondjuk még csak sikerül neki, de idővel ez változni fog. Előbb utóbb csak belátja, hogy ennek semmi értelme, mert ki téríti meg nekem a 3 perc időveszteséget. Így sose érek a világfelfedezés végére.

 

Anya újabban ezzel a mondattal fogadja a vendégeket, akik csak jót mosolyognak rajta. Egy ideig... Ilyenkor tudom, rajtam a sor, ha anya mond valamit, akkor az úgy is van (kivéve, ha nekem mondja). Először persze előadom a cuki Bobót, nem nehéz, hiszen én tényleg cuki vagyok. Aztán viszont, amikor megfognak, mert azt hiszik, hogy könnyű vagyok, és amúgy is engem fogni öröm, akkor már kezdem a kiképzést. Úgy látom mindenkire ráfér egy kis kozmetikai kezelés, és mivel én nemcsak cuki, hanem jó fej is vagyok, ingyen megszámítom ezt. Arra is rájöttem már, hogy egy szemmel ugyanúgy látni, mint kettővel, így azt sem értem miért olyan nagy gond, ha az egyiket véletlenül kinyomom. Gondolom azért van kettő, hogy egy mindig maradjon. Szóval ezzel kezdjük a barátkozást. Úgy tűnik, nekik kevésbé tetszik ez mint nekem, mert hamar leraknak, pedig lenne még mit igazítanom rajtuk. Sebaj, a földön is van élet, vagy étel. Legalábbis olyan, ami annak tűnik. Ilyen például a papucs és a lábfej. Az utóbbi viccesebb, mert szépen odakúszom, és egyszercsak hamm. Mondjuk ilyenkor nagyon csúnyán viselkednek, mert hangosan elkezdenek kiabálni, pedig én csak egy picit megharaptam. Apa például úgy kiabált, hogy én attól úgy megijedtem, hogy elkezdtem sírni, amire anya elkezdett nevetni. Nem értem, miért reagálnak ennyire furcsán a felnőttek. Harapni egyébként bármit lehet. Anya mikor a hátára tesz, akkor ott is jól tudok harapni. Ilyenkor anya is nagyon csúnyán viselkedik, mert egyből levesz magáról. Anyát egyébként bárhol meg lehet harapni. Az a trükk, hogy azt hiszi, puszit adok, még mondja is, hogy adjak anyának puszit. Látom, hogy fél tőlem, mert sose tudja mi vár rá, és ez muris hogy 9 hónaposan nemcsak hogy én vagyok a főnök, hanem félnek is tőlem.Van, hogy igazából puszit akarok adni, mert szeretem anyát, és látom, hogy nagyon szereti az én nyáltócsás puszimat, de végül mégis harapok, mert csak. Azért növesztettem a fogaimat, vagy nem? De csak a felnőttek ilyen nyafkák, mert például, amikor az almát harapom, vagy a csörgőmet, egyik sem sikítozik. Nem véletlen, hogy jobban szeretek a játékaimmal szórakozni, mint a felnőttekkel, mert nekik semmi humorérzékük. Ez onnan is látszik, hogy engem hogyan próbálnak szórakoztatni. Mondanak mindenféle szavakat, azt hiszem neveket, és azt lesik, melyiken nevetek jobban, vagyis kit nevetek ki. Szerintetek ez vicces? Csak mert anyáék ezen nagyon jókat nevetnek, így már hetek óta ez az esti műsor. Amikor megunom, és elkezdek reklamálni, akkor meg még jobban nevetnek. Most komolyan, én vagyok ilyen pici, hogy nem értem a viccet, vagy ők nem tudják, hogy mi az ami humoros? Lécci-lécci áruljátok el, mert ha nekik van igazuk, akkor elfogadom, de szomorú leszek, hogy csak én vagyok normális. 

Képzeljétek, anya körbe van véve érdekes játékokkal. Egyik ismertetőjelük, hogy mindegyik beszél, a másik, hogy nekem ezekkel nem szabad játszani (az viszont nem jelenti azt, hogy nem játszom velük). Az egyiken például a védőnéni hangja van. Tudjátok, anya barátnője, aki a rossz oldalra állt, és helyettem, mindig anyát védi. Olyan, mintha anya beszélgetne vele, de nem értem, hogy lehet egy géppel beszélgetni.  Pedig minden nap ezt csinálja, és jó sokáig. Előbb utóbb le fog merülni a védőnéni hang, mert a játékaim is néha lemerülnek, pedig én kevesebbet játszom velük, mint anya ezzel a géppel. Ezen kép is van, és anya közben püföli is a gombokat (ezeket, amiket most én). A másik a telefon, vagy valami ilyesminek mondja anya. Azzal már én is játszottam, és képzeljétek nekem is elkezdett beszélni. Ezen mindig nagyi szól. Mondjuk, az én játékaim sokkal jobbak, mert azon több program  van, ezeken meg úgy látom csak egy. Szegény anya, biztosan nagyon unja már. 

Hétvégén egy harmadik masina is működésbe lépett, igaz azzal apa játszott, és apa nem beszélgetett vele. Egy nagy fekete doboz. Csomó bácsi volt ott, és a sok bolond mind egy labdát üldözött. Szerintem nagyon szegények lehetnek, mert nekem például 3 labdám is van, nekik meg összesen egy volt. Szívesen odaadom nekik az egyiket, csak még nem jöttem rá hogyan. Majd, ha már magasabbra érek, és elérem, akkor odateszem, mert tudom én, hogy ott vannak a nagy fekete dobozban.

Juhhhé, szombat van, végre pihenhetünk. Apa ilyesmi gondolatokkal ébredt. Már a gondolat maga is furcsa. Pihenni??? Majd én eldöntöm, ki és mikor pihenhet. Anya például akkor pihenhet, amikor nagy nehezen a kezében alszom el. Mondjuk azt mondja, hogy ő ilyenkor nem tud semmit sem csinálni, mert engem tart, de ugye a pihenésnek épp ez a lényege szerintem. Tegnap például séta közben pihenhetett. A bobokocsiról mindenki ismeri a véleményem, de tegnap még kevésbé voltam hajlandó benne utazni, és anya félve attól, hogy valaki ráuszítja a gyermekvédelmiseket az ordító baba, vagyis Bobó miatt, inkább kivett. Anya karjában nagyon jól tudtam aludni, főleg hogy a bobokocsival inkább leparkolt- akkor már tudtam, hogy jó belátásra tért-, és onnantól a karjában fekve aludtam. Ezt máskor is így fogom csinálni, mivel a sétálással még jobban ringatott. Anya hiába mondja, hogy fáj a karja, iszonyat ciki egy gyenge anyával közlekedni, így én gondoskodom majd arról, hogy nekem legyen a legerősebb anyukám. De visszatérve apára és a szombatra. A bobokocsizást ma is eljátszottam, azzal a különbséggel, hogy anya apa mellett mindig elromlik, és nem vett ki. Ne féljetek, én ordítottam, hátha valaki szól a gyámügynek, de úgy tűnik nem számíthatok senkire. Mondjuk, lehet ott rontottam el, hogy amikor a szomszéd nénivel találkoztunk és beszélt hozzám, akkor elhallgattam arra a pár percre, és lestem, hátha mond valami érdekeset. Utána hiába folytattam a műsort, akkor már anya is azt mondta, hogy ez hiszti, pedig de. A bobokocsis nemalvás után persze álmos voltam, de ezt titkolnom kellett, így csak pár órával később aludtam el. Ezúttal a kertben, de ismét anya kezében. Éljenek az erős anyák.  Utána viszont apát szórakoztattam. Ő elkezdett valamit csinálni a lakásban, valami újabb merényletet, ami korlátozza a mozgásszabadságom, de igyekeztem megakadályozni, hogy a munka végére érjen. Mindig odamentem hozzá, a pancsis helységbe próbáltam bejutni, de ő mindig megfogott, és visszavitt a helyemre. Hiába pihent volna, már nem adtam rá engedélyt, így csak jó lassan haladt a zárkámmal. Egy idő után megunta és azt hitte, ő az úr a háznál, betett a járókába. Ott viszont anya nem tudta elviselni, hogy reklamálok, vagyis ismét ott voltam, ahol én akartam. Figyelitek, már megint győztem.

Miközben anya azt lesi, hogy a négykézlábas popsi riszából mikor kezdek el mászni, én sokkal izgalmasabb dolgot fedeztem fel. Egy ideje feltűnt, hogy a lakás nemcsak nappaliból áll, hanem mellette van a hideg köves valami, ahol biztosan találok magamnak egy kis morzsát. Mondjuk, ennek anya nem örül annyira, pedig értékelhetné, hogy már egyedül is tudok enni. Egy ideje rendszeresen vadászom ott az elejtett falatokat, és olykor-olykor- az asztal alatt találok valami nekem való hamit.

Viszont anya nem csak arra szokott közlekedni, így ideje volt abbahagynom a küszöbön megállok, jó fiú vagyok játékot, és elindulni a másik irányba is. Anya nem túl lelkes ettől, pedig semmi pénzt nem kérek a kúszós takarításért. Van a pancsis helyiség, oda csak akkor megyek, ha anya is ott van, mert egyedül nem jó ott lenni. Ahol viszont a bejárati ajtó van, ott mindig találok valamit. Például anya ott gyűjti a pelusaimat. Azt végképp nem értem, miért nem engedi, hogy játsszak velük. A pelus, úgy tudtam, hogy az enyém, de lehet, hogy csak arra kellek, hogy nehezen telepakoljam, aztán meg elkobozzák. Azt hiszik olyan könnyű munka megtölteni, és mire élvezhetném, hogy jó puha és meleg, egyből elveszik. Ráadásul később sem játszhatok vele. Újabban igyekszem szagosítani is, de anya egyre csak köszöngeti, és hálás minden csomagért. Rám nem lehet panasz, ha kell, napi 4-5 csomagot simán gyártok. De visszatérve kalandozásaimhoz, egyszer már anyáék szobájába is eljutottam, de ott aztán tényleg nem csinálhattam semmit. Ezekkel nem is lenne gond, de már a nagyszobában sem engednek mindent. Például szupi búvóhelyeket találtam, de anya szerint az mind tilos. Persze, hogy tilos, ha minden jó dolgot ott tárolnak. A zsinórok és társai még mindig a szigorúan tilos kategória, de nem adom fel. Anya hiába mondja, hogy nem szabad, én azt a szót, hogy nem, nem értem. Ti értitek? Előbb utóbb úgyis igen lesz, azt már értem legalább.

Sziasztok, gondolhatjátok, hogy nem rólam van szó a címben. Biztosan már Ti is kívülről fújjátok mit csinál anya folyton. Egyrészt fényképez, másrészt úszni visz. Nem tudom melyiket utálom jobban. Mondjuk a vízben mostanában már pancsolok, már csak arról kéne anyát leszoktatni, hogy víz alá nyomjon. Ne féltsetek, már gyúrok, így remélem nyáron én nyomom anyát a víz alá. A szemen fröcskölés már profin megy.

A másik hobbi a fényképezés, éjjel-nappal fotóz. Na jó, éjjel nem, legalábbis nem tudok róla.

Na most a kettőt összekötötte. Biztosan valami nagy ember, hogy elintézte, hogy a vízben is fényképezzenek. Kezd veszélyessé válni.

Szóval mostanában a víz alatt is fényképeztetett. Remélem ezt nem vezeti be, mert nem elég, hogy lenyom a víz alá,  de még a szemembe is vakuzik. Nem tudom mi jöhet még ezután. Lehet még pelust is merülés közben fog cserélni, mert miért is ne. Esetleg a szopit is akkor intézzük. Valaki szóljon már anyának, hogy emberpalánta és nem halpalánta vagyok, mielőtt még egy akváriumra cseréli a kiságyam.

Szörnyűség történt velem tegnap. Nagyiéknál voltunk, és egyszer csak anya eltűnt. Egyszerűen csak lelépett. Persze én ordítottam, és hogy biztosan meghallja, kúsztam utána. Illetve csak kúsztam volna, mert nagyiék folyton visszatettek oda, ahonnan indultam. Azt hitték, viccből indultam anya után? Ha nem raktak volna mindig odébb, akkor biztosan utolértem volna anyát, és ő meghallva a sírásom, felvett volna. Mással is próbálkoztak, hogy eltereljék a figyelmem, de én nem hagytam magam. Ki hallott már olyant, hogy énekelnek, csörgőznek, ringatnak akkor, amikor nekem anya után kell szaladnom. Kihasználták, hogy ők nagyok én meg még pici vagyok. Még most is sírok, ha eszembe jut, hogy ez milyen szörnyű volt. Anya nincs többé, anya elment.

De aztán egyszer csak újra ott volt. Azt mondta, csak fél órára ment el, én nem tudom mi az a fél óra, de szerintem az a leghosszabb idő, ami létezik. Vigasztalásul gyorsan cicire tett, én meg jól megtöltöttem a pocakom- ki tudja, lehet máskor is megszökne. Aztán elaludtam. Olyan jó volt anyán aludni, csak azt nem értem, miért tűnt el, hova tűnt el, miért nem vitt magával?

Ez nem volt neki elég, még voltak szökési kísérletei délután. Állítólag csak a szomszéd szobába ment, de nem tudom mi az, hogy szomszéd szoba. Biztosan a világvége, és azért nem látszott anya. Ekkor már apa is velem volt, de ő is csak visszapakolt, hiába indultam anya után. Ez nagyon bánt engem. Már apára sem számíthatok. Aztán anya úgy akart megszökni, hogy apa hátára rakott, de én ott is jól tudok ordítani, csak sajnos ez apát egy csöppet sem érdekelte. Anyát mondjuk láttam apa hátáról. Biztosan azt akarta, hogy elaludjak, aztán gondolom lelépett volna. Szóval ordítottam inkább, mert abban a zajban én sem tudok elaludni.

A végén viszont győztem, anya úgy döntött, többet nem szökik meg. Biztos rájött, hogy én annyira cuki vagyok, hogy nem tud nélkülem lenni. Nem is tudna megszökni, mert nagyiék mondták, hogy nem vállalják, hogy pakoljanak engem. Tudjátok mi ebből a tanulság? Lehet, hogy sokat kell küzdenem, de a végén úgyis mindig én győzök, ahogy a mesében is a legkisebb és leggyengébb nyeri a főnyereményt. Nekem anya a főnyeremény, és ez mindig is így lesz, mert mi ketten egyek vagyunk és leszünk, amíg világ a világ, amíg csak akarom.