Lassan kezdek kiigazodni a világban és a körülöttem lévő emberek közt. Szóval, aki legtöbbet van velem, az anya. Ő a kiszolgáló személyzet, ha éhes vagyok mindig ő etet meg, és a pelusom is legtöbbször ő cseréli ki. Nappal mindig ő szórakoztat, de mivel elég sokat látom, így olykor már nagyon uncsi. Most hétvégén például magával szembe ültetett és valamit mondani akart, de mivel se nem voltam éhes, és a pelusom is tiszta volt, nem értettem mi lehetett annyira fontos. Nem tudtam meg, mert sokkal izgalmasabb dolgok voltak a szobában, mint anya feje. 

Általában este találkozom apával. Na hát ő sokkal jobb fej anyánál, mert ő mindig nagyon vicces dolgokat talál ki, és senki se tudja úgy mondani, hogy fülesmaci, mint ő. Nagyon muris ürge, bár ha sírok, egy csöppet sem hatja meg. Ennyiből anya jobb, mert a kiszolgálás része az is, hogy sose hagy sírni. De apa ötlete volt a csúszdázás is, amit anya ki tudja meddig titkolt volna előttem.  Apa már csak azért is jobb fej, mert nem szereti kicserélni a pelusom. Valljuk be, nem túl guszta dolog, és elég undorító, hogy anya ilyeneket csinál. Én biztos, hogy apára akarok majd hasonlítani, ha nagy leszek.

Olykor jön nagypapa, aki sétálni visz. Szerencsére ő is kivesz, ha sírok, szóval úgy tűnik minden csak idomítás kérdése. És van a nagyi is, aki imádja kicserélni a pelusom. Az ilyeneket mi babák csak lúzernek hívjuk. Azért persze mosolygok rá, és nem árulom el neki, mit is gondolok, mert tudom gondban lennék, ha benne hagynának a kakában. De akkor is.....
Van egy másik nagypapám is, ő meg az autósülésben ringat mindig. Néha megpróbálná abbahagyni, de résen vagyok, és nem engedem a pihenőt. Nehogy már lazsáljon. És van a másik nagyim, ő meg vicceket mesél nekem, de annyira nem vicces. Azért csak próbálkozzon, hátha egyszer sikerül neki.

Ezen kívül vannak, akik csak néha jönnek és jópofa dolgokat hoznak nekem.

Egy a lényeg, úgy tűnik tényleg én vagyok a főnök, mert a végén úgyis mindig az van, amit én szeretnék.