Nemrég írtam arról, hogy mekkora sikert aratok azzal, ha megfordulok. Ezt a tudományomat fejlesztettem azóta, mert jobbra és balra is tudok már fordulni hasról. Jó mókának tartom, mert utána a hátamon fekve nyugodtan játszhatok, ráadásul, így, hogy mindkét irányba tudok fordulni nem ütközök bele a rácsoságyba sem...... 

Ennek a bejegyzésnek itt kellene véget érnie, de persze ebben a felnőttes világban ez sem így van. Ugyanis hiába fordulok meg, kapok érte puszit, aztán gyorsan visszafordítanak. Nem tudom mit szólnának, ha ők csinálnának valamit, aztán odamenne egy óriás, és visszatenné őket az eredeti pozíciójukba. Azt hiszik, hogy az ő szórakoztatásukért forgok???? Ennyire azért nem vagyok balek, és már nagyon unom, hogy mindig ők döntik el, hogy hason vagy háton feküdjek-e. Azért fordulok a hátamra, mert úgy jobban tudok játszani, rázni a csörgőimet, sikongatni, és nézelődni is. Majd ha kedvem lesz, akkor visszafordulok hasra, de akkor meg tuti mindig a hátamra fognak fordítani.