Sziasztok,

anya újabban biztosan nem akar velem játszani, vagy megunt, mert elvisz egy helyre -azt mondja rá, hogy bölcsi- és ott hagy. Nagyon sok játék van ott, meg van ott egy néni is, aki a többi gyerekre vigyáz. Rám nem vigyáz, mert miattam kell szerinte vigyázni a többi gyerekre. Ezt nem értem, mert én csak puszit adok nekik, tehetek én arról, hogy ők nem akarják? De a többi gyereknek semmi sem jó, puszi helyett puklit is tudok adni, de azt sem kérnek. Nagyon uncsi. Még szerencse, hogy sok játék van ott, mert azoknak adhatok mindent, nem kezdenek el sírni. Anya elmegy és mindig ebéd után jön értem. Azt mondja, hogy kint ül, de miért nem van inkább velem? De anya nagyon örül, és azt mondja nagyon ügyes vagyok, hogy én nem sírok. Miért sírnék, amikor kapok ott ebédet. Azért örülök, hogy nem sokszor megyünk, mert ebédet anya is tud adni, és akkor legalább anya tányérjáról is ehetek. Anya persze ennek nem örül, és nem engedi, de úgyis az van, amit én szeretnék, erre neveltem anyát. Bár szerintem belelépett a dackorszakba, mert egyre kevésbé engedi, hogy az legyen, amit én szeretnék, de sose adom fel, mert tudom, hogy rendesen meg tudom nevelni anyát. Anya azt mondta, hogy majd sokat járunk bölcsibe, mert akkor nem a lakást szedem szét. Ezt a lakás szétszedést nem tudom honnan veszi, mert sose szedem szét, mindig csak átrendezem. Azt is mondja anya, hogy rendezzem vissza, és este nincs pancsi, amíg nem pakolok el mindent. De ha minden este elpakolok, akkor minek rendezkedtem egész nap?