Sziasztok,

mondjátok el nekem, hogy a felnőttek miért tudnak úgy rajongani a nyálas dolgokért. Anyának a puszi a mániája, és amióta adtam neki, azóta folyton ezt kunyizik. Mondjuk hiába, mert úgy látom ezt még sokszor kell bevetnem szülőneveléskor, és nem szeretném, hogy elfogyjon. Azért néha megszánom, és jó nagyra nyitom a számat és jól összenyálazom, hogy biztosan tetszen neki. Anya ilyenkor teljesen elolvad, látom már, hogy ez jobb, mint a csoki. Viszont ki mondta, hogy cserébe én is kérek? A járásnak az az előnye, hogy el tudok menekülni előle. Anya szerint neki jogai vannak, és annyi puszit ad, amennyit akar, de jogaim csak nekem vannak, csak anya ezt folyton elfelejti. Én nem kérek folyton puszit a pihe-puha pici pufók pofimra. A popsimra sem, köszi, bár oda azért ritkábban ad. Majd egyszer jól meglepem közben, csak még nem tudom hogyan működik a popsi parancsra. Biztos örülni fog a meglepetésnek, bár úgy látom mégsem rajong minden nyálas dologért. Mert szerintem a puszinál jobb az alig megrágott hamim, így inkább azzal kedveskedek anyának, de azt nem kéri, pedig azt mondta, válogatni nem szabad. Mondom, hogy még sokat kell nevelni, mert ha nem szabad válogatni, akkor igenis egye meg a nagyon fincsi hamit, amit adok neki, és gondosan előrágok, hogy ne kelljen azzal fáradnia. Ha ez nem jó neki, akkor mi? Ti kértek?

Azt tudjátok, hogy imádok bobokocsizni. Anya tologat, én meg csak nézelődök, no meg persze aludni is csak bobokocsiban szeretek igazán. Mióta viszont járok, van, hogy a bobokocsi alszik, és nem jön velünk sétálni. Nagyon izgalmas azért, mert végre oda megyek, ahova szeretnék, azt nézek meg, amit szeretnék. Persze ez sokkal fárasztóbb, mint a bobokocsizás, és aludni sem tudok, de nagyon jó, hogy az történik, amit én akarok. Éppen ideje volt. Vagyis azért nem teljesen az, mert anya itt is mondja, hogy ne menjek oda, ahol az autók gurulnak. Pedig az autók a legizgibbek, de úgy tűnik anyát sehogy sem tudom meggyőzni, hogy én is az autókkal akarok sétálni. Már mindent bevetettem, de semmi nem működött. Anya szerint hisztiztem, pedig azt se tudom mi az a hiszti. Biztosan az, ha nem az történik, amit anya akar. De akkor miért én hisztizek. Inkább ő hisztizik. Nem tudom miért ilyen anya, biztosan ezzel akarja mutatni, hogy ő a nagy én meg a pici. Mindegy, azért jó a séta, mert tudok leveleket szedni, meg bekukucskálni a kerítésen, és annyi sok mindent, hogy el se tudom mondani. Sőt legalább nem akkor visz tovább anya, amikor épp a legizgibb dolgot nézegetem. Voltunk egy nagy kertben is, ahol nagy mozgó szőrmókok voltak. Volt például egy telefánk, aminek hosszú nózija  van. Anya azt mondta rá elefánt, de biztosan rosszul hallottam,mert annak semmi értelme. Inkább telefánk, mert nagy volt, és tele ette magát fánkkal. Ott is sétáltam, és ott még a bobokocsit is én toltam. Úgy tűnik, lassan minden meló rám szakad. Azért nagyon tetszik, hogy végre már olyan nagyfiú vagyok, hogy már nem csak a lakásban járkálhatok, hanem mindenhol....

Annyi minden történt velem mostanában, hogy el is felejtettem mesélni nektek az óra dilijéről. Nem olyan rég anya azt mondta, hogy óraátállítás van. Gondoltam valahogy átállítjuk máshova az órát, és majd segítek is, mert rendezkedni imádok. Hiába leselkedtem nem történt semmi áthelyezés. Valami azért mégis furcsa volt, mert már nagyon álmos voltam, amikor vacsit kaptam. Annyira álmos, hogy hami közben el is aludtam. Másnap ugyanez történt. Anya azt mondta, hogy egy órával később mehetek aludni. Ezt nem értem, mi a jó abban, ha hami közben alszom el. Mert mennék én később aludni, de mit csináljak, ha a szemem lecsukódik. Talán az álommanóval kéne ezt előbb megbeszélni, mielőtt ilyeneket kitalálnak. Az, hogy később vacsiztam az nem zavart, hiszen hamizni egész nap tudok, de a szundizásom miért nem volt jó úgy, mint eddig? Szóval óra átállítás ide vagy oda, én akkor alszom, amikor akarok, de azért vacsi közben jobban szeretek hamizni, mint aludni, így inkább a vacsi maradjon vacsi, a szundi pedig szundi, az óra meg ne álljon máshova....

Sziasztok,

végre megint tudok írni Nektek, és mesélni anya legújabb bolondságáról. Mondjátok már meg nekem, hogy tud ennyi mindent kitalálni? A mostani úgy kezdődött, hogy megint a hangos nózibántó gépet vette elő, mert azt mondta náthás vagyok. Aztán kitalálta, hogy elmegyünk egy helyre, ahol meggyógyulok. Gondoltam, majd a szurkáló nénihez megyünk, amiből soha nem sül ki semmi jó, de ezúttal valami furcsa játszóhelyre mentünk, és nem a szurkapiszka nénihez. Amikor beléptünk alig láttam, mert fehér volt minden. Én egyből köhögtem, aminek anya nagyon örült. Eddig úgy tudtam, hogy a köhögés valami egészségtelenség, erre anya örül annak, hogy nem vagyok egész? Más furcsaság is volt a szobában. Volt nagyon sok játék, de mindegyik nagyon sós volt. Anya mondta, hogy ne nyalogassam, de azt mond amit akar, ha én kóstolgatni szeretnék. Főleg, ha ilyen érthetetlen dolgok vannak. Még a fal is sós volt. Nálunk otthon festék van a falon, de anya szerint a só az kevés pénzbe kerül, így biztosan nagyon szegény hely ez, ahol emiatt sót raktak a falra festék helyett. Szólok anyának, hogy én a csokit jobban szeretem, így inkább azt tegyünk otthon a falra és a játékokra.  Anya most minden nap erre a sós helyre visz engem, de nekem nem tetszik, hogy köhögve kell játszanom, így inkább a kijárat felé tartottam, de hiába. Valami kiképzés lehet ez? Persze azért így is tudok autót tologatni, és kinyomni más gyerekek szemét, de köhögés nélkül azért sokkal jobb játszani. Remélem hamarosan rájön erre anya is, vagy véget ér az újabb kísérlet, mert én embergyerek vagyok, nem kísérleti nyúl gyerek.

Segííítség, anya biztosan megint a pötyögő gépét olvasgatta vagy valamelyik okos barátnőjével beszélgetett, mert elromlott rajta a kanalazó funkció. Egyik reggel kimérte a joghurtomat, és hozta a kanalat - ahogy mindig is szokta -, de itt a program megakadt. A kanalat a kezembe nyomta üresen, és mondta, egyek egyedül. Hiába nyitogattam a számat, és mondtam, hogy hamm, anya nem működött. Olyan már volt korábban, hogy rátette a hamit a kanálra, és akkor megfogtam a kezecskémmel és úgy ettem, mert számat megtalálom mindig - még jó.  De mit csináljak egy üres kanállal. Én a cuki Bobo, aki mindig az éhhaláltól retteg, akinek mindenki hamit ad az utcán is - látva az aggodalmamat - egyek üres kanalat? Mivel láttam, hogy nincs más választásom, a pocimat meg meg kellett tölteni, hát megpróbáltam. Hiába kanalaztam ki az egész tálat, mégis olyan volt, mintha semmit sem ettem volt. A végén már a kezecskémmel segítettem, és így végre ettem is valamit. Anya szerint nem jó ötlet joghurtot kézzel enni, de másképp az ember csak az üres kanalat nyalogatja. Mi ebben a jó?

Anyáék állandóan tőlem kérdezik, hogy hol van ez, meg hol van az. Azt hiszem a mozgó tárgyak miatt kezdődött el ez a kérdezősködés, mert amióta járok a tárgyak is sokat sétálnak. Kicsit unalmas, hogy minden mindig ugyanott van, és segítek anyáéknak átrendezni a lakást. Persze nem értékelik a kreativitásomat, például anya nem annyira örült annak, amikor a fürdőkádban találta meg az egyik konyhai kütyüjét, inkább visszavitte a helyére. De miért pont ott van a helye? És miért nem lehet máshol is? Nekem is van szobám, mégsem vagyok ott folyton, de még anya sincs a helyén állandóan. Ez a kütyü például velem akart pancsizni, mert nem akarta, hogy anya mindig a konyhai kádban egyedül folyassa rá a vizet. Meg akarta nézni a pancsizó játékaimat, de anya nem engedte szegénynek. Anya azt mondja azért nem szereti, ha mindent sétáltatok, mert akkor nem találja meg. Annyi mindene van, miért pont az kell neki, ami nekem? Ma mindenesetre az orrán lévő szemvalamit raktam a radiátor mögé. Illetve nem raktam, csak valahogy beesett oda, és nekem fogalmam sincs hogyan. Persze anya egyből észrevette és kivadászta, utána meg csak mondta és mondta, hogy miért ne tegyem oda, de hát mondom, hogy nem én voltam. Magától bújt el, én csak odavittem, már az is baj?

Nemcsak a vándorló tárgyak helye érdekli anyáékat nagyon, hanem mutogatnak nekem képeket és kérdezik, hogy hol a cica, hol az autó, hol a repülő. Addig-addig kérdezték, míg végül megmutattam nekik - bár a repülőt nem láttam, de mutattam, hogy magasan van, de eléggé feledékenyek, mert azóta is folyton ezt kérdezik. Nem elég, hogy múltkor nekem kellett a dédinek megmutatni, hogyan kell járni, de most még anyáéknak is én tanítsak meg mindent?  Azt hiszem nagyon sok dolgom lesz még. Legalább figyelnének oda és jegyeznék meg, amit tanítok, mert ki hallott már olyant, hogy mindent sokszor kell elmondani....

Sziasztok, anyára rájött megint valami dili. Azt gondolja ön- és közveszélyes vagyok, ezért minden izgalmas dolgot elrejt előlem. Kezdődött azzal, hogy furcsa csatot rakott a hideg szekrényre, mert nem tetszett neki, hogy nyitogattam az ajtaját. Azt mondta a hamiknak nem jó, ha meleg megy rájuk. Szerintem meg jó, mert biztosan nagyon fáznak odabent, és különben is a pocakomba is melegen szeretnek jönni. Mindenesetre másnapra elrontotta ezt a mókámat, mert a csatot nem tudom kinyitni. Ilyen csatot már rakott máshova is, de azt úgy látom megbánta. Azért rakta, hogy ne tudjam kinyitni az éjjeliszekrényüket, de ott a csattal összebarátkoztam, és az megengedi, hogy kinyissam. Anyának viszont ez macerásabbá vált, így legalább valami mókám nekem is van, mert magamban mindig kuncogok, hogy milyen jól kiszúrt magával.

Azt mondta a következő csatos hely a WC lesz, mert nem szereti azt sem, ha ott mosakszom. Én azt hittem eddig, hogy a pancsizás fontos és jó.

Más merénylete is volt ellenem, mióta stabilan állok már nagyon jól elérek mindent. Illetve elérnék, mert anya a legérdekesebb dolgokat olyan messze rakja, hogy mégse foghassam meg. Persze anélkül, hogy látnám is nyúlok oda, ahova érek, és jön, ami jön, majd megnézem a földön. Anya azt hiszem ezt nem akarta, mert azt szereti, ha a tányér egyben marad. Pedig így lehetne mondjuk sok kicsi babatányérja. Múltkor azért sikerült megkaparintanom a nagy fekete lapot, amit a melegítőbe tesz. Nagyon fincsi volt rajta és nem tudom ezt miért dugdosta előlem. Még mást is kitaláltam, ha beállok a szekrény ládájába, akkor picit magasabbra érek, de ezt sem hagyta anya, mert minden jó ötletemet megtilt.

Azt tudjátok, hogy malacnózik - bár anya valami konnektornak hívja, csak annak semmi értelme - vannak a lakásban mindenhol, és láttam rajta lyukakat, amin a levegőt vették, de anya valamit tett beléjük, és most nem tudom hol veszik a levegőt. Anya nem engedi azt sem, hogy a közelükbe menjek, mert szerinte veszélyes hozzányúlni, mert megráz az áram. Én is szoktam rázni a csörgőm, mégse veszélyes, szóval megint anya biztosan csak velem akart kiszúrni.

Azért apával is van gond. Vele a pancsizóban szoktam lenni, és ott a falból jön a vizelő. Apa nem engedi, hogy játsszak vele, mert a csavargatástól hol forró, hol hideg vizet köp, és az szerinte veszélyes. Úgy érzem, teljesen korlátoznak azért, hogy biztonságban legyek, de a biztonság nagyon uncsi....

Újra itt vagyok, úgyis muszáj volt leülnöm. Meg amúgy is sokszor lehuppanok a popsimra. Ki gondolta volna, hogy ez a járás ilyen nehéz. Lépek párat, aztán a földön találom magam. De nem baj, mert ott azért biztonságosabb. Nem tudom ki találta ki, hogy fölálljon, és miért kellett a többieknek utánozni. Jó, persze úgy több mindent el lehet érni, de miért nem lehet minden lent, és akkor nem lenne olyan veszélyes a menés. De látom, hogy anya értékeli a próbálkozásaimat. Mindig megtapsol, és mondja, hogy ügyes vagyok. Mondjuk, eddig is tudtam, hogy ügyes vagyok, de tapsot még nem kaptam. Miért nem kaptam? Ezt még megbeszélem anyával. Mi az, hogy a cuki ügyes Bobo csak most kapott tapsot? De az is lehet, hogy apa neki is csak most mutatta meg, hogyan kell tapsolni, úgy ahogyan nekem is. Visszatérve a járásra, úgy látom, hogy nem vagyok lemaradva. Voltam egy nagy néninél, anya dédinek hívja, és láttam, hogy ő is csak most tanul járni. Csak neki nagy járássegítője van. Ebből is látszik, hogy én milyen ügyes vagyok, mert sokkal kisebb vagyok, mint a néni, de már járássegítő nélkül is tudok lépegetni. Fogtam is a buksim, hogy miért lehet, hogy a néni még mindig nem tud járni, pedig neki a lába is sokkal nagyobb, mint az enyém. Majd megtanítom neki, de még azért előtte gyakorlom. Úgy csinálom, hogy magasra emelem a kezeimet, mert így én is nagy leszek, és járni a nagyok tudnak - kivéve a dédi néni. Anya szerint nem kéne felemelnem a kezem, de másképp nem lép a lábam, szóval de.

Amúgy meg nemcsak a járás jó móka, hanem hogy már tudok kapaszkodás nélkül állni. Így nem csak hogy sokkal több dolgot érek el, de mindkét kezemmel tudok rámolni és játszani. Anya persze ennek se örül, mert szerinte én sokkal gyorsabban pakolok, mint ő. Tehetek én róla, hogy ilyen lassú? Majd akkor őt is megtanítom gyorsan pakolni. Na most el is köszönök, úgy tűnik, mindenkit nekem kell tanítani, és így nem lesz időm játszani...

Sziasztok, rohanok,, de mégis muszáj mesélnem megint. Mivel újabban állandóan pancsizik az utca, anya nem szeret a játszótérre vinni. Persze ezt nem értem, mert amikor nem pancsizik, akkor kosz van, de akkor nyugodtan mászhatok. Most, hogy folyton mosakszik és tiszta, anya nem engedi, hogy másszak. Aztán meg csodálkozik, hogy folyton maszatos vagyok. Biztosan imádja, amikor a ruháimat pancsiztathatja, és ha nem piszkosak, akkor nem tudna ezzel foglalkozni. Na jó, ezt a kis örömet meghagyom neki, mászok a piszokban, amikor engedi. De mostanában nem engedi, helyette a közeli boltba járunk. Hatalmas bolt tele szekrénnyel, ággyal, játékkal és sok-sok csodával. Anya azt mondta, hogy ott nyugodtan csinálhatok bármit, talán még fizetnek is, hogy tesztelem a strapavalamijüket. Sőt szerinte a játszóbolt nagyon sokat költ a tesztelésre, szóval biztosan nagyon hálásak, hogy én ingyen csinálom. Anya azt mondta, hogy apa is tesztel a dolgozóban, legalább örül, hogy őt utánzom. Ez nem nehéz, annyi a dolgom, hogy az ajtókat nyitogatom-csukogatom, ezt amúgy is nagyon szeretem, csak anya nem szereti, ha otthon tesztelek. A fiókokat is imádom nyitogatni, csak valamelyik néha az ujjamra harap, és hiába nyomom, hogy hagyja abba, amíg anya nem segít, még jobban harapja, pedig én csak anyát szoktam harapni, a fiókokat nem. A legjobb a boltban, hogy van külön konyhám edényekkel. Múltkor anya kérte főzzek neki valamit, no de mondtam neki, hogy ő abból nem eszik. Nem is evett, inkább nem főztem, mert itt a boltban annyi a hely, hogy jó sokat tudom tolni a bobokocsimat, és nem kell folyton megfordulnom. Már mondjuk nem sokáig fogom tolni, mert rájöttem, hogy tudok anélkül is menni, csak az fárasztóbb sokkal, szóval azért lehet mégis jó lesz a bobokocsitolás. Egy nagyon vicces dolog is van, mintha szobák lennének és köztük akkora ajtók vannak, amin anya nem fér át. Ott szoktam bújócskázni, csak valahogy mindig észrevesz. Majd szólok a boltnak, hogy nem jó ez, mert olyan kell, ahol nemcsak nem fér át anya, hanem nem is lát. Azért anya itt is játssza a nagyot, mert hiába akartam lepakolni egy egész polcnyi dobozt, anya nem engedte. Pedig biztosan nekem rakták ki azt. Apa amúgy nem örül, hogy mindig odajárunk a boltba, mert szerinte anya mindig vesz valamit, és szerintem apának igaza van, csak ezt nem mondhatom el neki. Ti se áruljátok el, mert anya szomorú lenne, ha kiderülne, hogy apának van igaza. Nem tudom miért szomorú, mert apa okos és erős és sokszor igaza van, de anya szerint mindig anyának kell, hogy igaza legyen. Ezt sem értem, de apa szerint ez valami lányos dolog, és apa azt mondta, hogy én fiú vagyok, és ne is akarjam érteni. Én szeretném érteni, de attól még nem értem...

Sziasztok, úúúú de messze van Koppenhága. Anyáék nekem nem vettek jegyet csak valami illendőséget fizettek a madármasinára, így kénytelen voltam Koppenhágáig mászni. Anya szerint nem kellett volna, de féltem, hogy különben nem érek oda. Szerencsére így anyáékkal együtt érkeztem, bár anya nem maradt volna le, mert ő is velem jött. Nem annyira örült ennek, de azt már régóta tudjuk, hogy neki semmi sem jó. Anyáék szerint szép hely Koppenhága, de szerintem a legjobb a reggeli. Tudjátok mi volt? Palacsinta. Anyáék szerint svédasztal volt, de apa azt mondta nekem, hogy Koppenhága Dániában van, így biztosan rosszul mondták, és dánasztal volt. Volt ott minden, de kit érdekel minden, ha van palacsinta. Mindenesetre én ezentúl mindig palacsintát akarok reggelizni. Vártam is amikor hazajöttünk, hogy mikor hozza anya végre a palacsintát, addig vártam, míg ebéd lett a reggeliből, de a palacsinta még mindig nem készült el. Pedig apa szerint pikk-pakk megvan.  Lehet, hogy a pikk-pakk megvan, de a palacsinta sehol sincs, az tuti, pedig én nem pikk-pakkot, hanem palacsintát szeretnék reggelizni. Anya védőnő barátnője szerint nem kell nekem mindig palacsintát reggeliznem, de ez is csak azt igazolja, hogy megint anyát védi. Nem baj, majd én meg megtanítom a babáját, hogyan kell szétrámolni a lakást. Nemsokára meglátogatom, mert már majdnem annyi idős, mint én, csak 11 hónappal kevesebb. Majd viszek neki palacsintát, mert szegényt biztosan annyira védik, hogy még azt se tudja mi az. Ne félj haver, rám számíthatsz, megvédelek a védőanyukádtól!