Puszi

2014. december 03. 06:41 - szemroni81

Sziasztok,

mondjátok el nekem, hogy a felnőttek miért tudnak úgy rajongani a nyálas dolgokért. Anyának a puszi a mániája, és amióta adtam neki, azóta folyton ezt kunyizik. Mondjuk hiába, mert úgy látom ezt még sokszor kell bevetnem szülőneveléskor, és nem szeretném, hogy elfogyjon. Azért néha megszánom, és jó nagyra nyitom a számat és jól összenyálazom, hogy biztosan tetszen neki. Anya ilyenkor teljesen elolvad, látom már, hogy ez jobb, mint a csoki. Viszont ki mondta, hogy cserébe én is kérek? A járásnak az az előnye, hogy el tudok menekülni előle. Anya szerint neki jogai vannak, és annyi puszit ad, amennyit akar, de jogaim csak nekem vannak, csak anya ezt folyton elfelejti. Én nem kérek folyton puszit a pihe-puha pici pufók pofimra. A popsimra sem, köszi, bár oda azért ritkábban ad. Majd egyszer jól meglepem közben, csak még nem tudom hogyan működik a popsi parancsra. Biztos örülni fog a meglepetésnek, bár úgy látom mégsem rajong minden nyálas dologért. Mert szerintem a puszinál jobb az alig megrágott hamim, így inkább azzal kedveskedek anyának, de azt nem kéri, pedig azt mondta, válogatni nem szabad. Mondom, hogy még sokat kell nevelni, mert ha nem szabad válogatni, akkor igenis egye meg a nagyon fincsi hamit, amit adok neki, és gondosan előrágok, hogy ne kelljen azzal fáradnia. Ha ez nem jó neki, akkor mi? Ti kértek?

Szólj hozzá!

Séta

2014. november 17. 15:45 - szemroni81

20141115_135027_kicsi.jpgAzt tudjátok, hogy imádok bobokocsizni. Anya tologat, én meg csak nézelődök, no meg persze aludni is csak bobokocsiban szeretek igazán. Mióta viszont járok, van, hogy a bobokocsi alszik, és nem jön velünk sétálni. Nagyon izgalmas azért, mert végre oda megyek, ahova szeretnék, azt nézek meg, amit szeretnék. Persze ez sokkal fárasztóbb, mint a bobokocsizás, és aludni sem tudok, de nagyon jó, hogy az történik, amit én akarok. Éppen ideje volt. Vagyis azért nem teljesen az, mert anya itt is mondja, hogy ne menjek oda, ahol az autók gurulnak. Pedig az autók a legizgibbek, de úgy tűnik anyát sehogy sem tudom meggyőzni, hogy én is az autókkal akarok sétálni. Már mindent bevetettem, de semmi nem működött. Anya szerint hisztiztem, pedig azt se tudom mi az a hiszti. Biztosan az, ha nem az történik, amit anya akar. De akkor miért én hisztizek. Inkább ő hisztizik. Nem tudom miért ilyen anya, biztosan ezzel akarja mutatni, hogy ő a nagy én meg a pici. Mindegy, azért jó a séta, mert tudok leveleket szedni, meg bekukucskálni a kerítésen, és annyi sok mindent, hogy el se tudom mondani. Sőt legalább nem akkor visz tovább anya, amikor épp a legizgibb dolgot nézegetem. Voltunk egy nagy kertben is, ahol nagy mozgó szőrmókok voltak. Volt például egy telefánk, aminek hosszú nózija  van. Anya azt mondta rá elefánt, de biztosan rosszul hallottam,mert annak semmi értelme. Inkább telefánk, mert nagy volt, és tele ette magát fánkkal. Ott is sétáltam, és ott még a bobokocsit is én toltam. Úgy tűnik, lassan minden meló rám szakad. Azért nagyon tetszik, hogy végre már olyan nagyfiú vagyok, hogy már nem csak a lakásban járkálhatok, hanem mindenhol....

Szólj hozzá!

Sós szoba

2014. november 09. 19:20 - szemroni81

Sziasztok,20141106_103159.jpg

végre megint tudok írni Nektek, és mesélni anya legújabb bolondságáról. Mondjátok már meg nekem, hogy tud ennyi mindent kitalálni? A mostani úgy kezdődött, hogy megint a hangos nózibántó gépet vette elő, mert azt mondta náthás vagyok. Aztán kitalálta, hogy elmegyünk egy helyre, ahol meggyógyulok. Gondoltam, majd a szurkáló nénihez megyünk, amiből soha n20141028_092503.jpgem sül ki semmi jó, de ezúttal valami furcsa játszóhelyre mentünk, és nem a szurkapiszka nénihez. Amikor beléptünk alig láttam, mert fehér volt minden. Én egyből köhögtem, aminek anya nagyon örült. Eddig úgy tudtam, hogy a köhögés valami egészségtelenség, erre anya örül annak, hogy nem vagyok egész? Más furcsaság is volt a szobában. Volt nagyon sok játék, de mindegyik nagyon sós volt. Anya mondta, hogy ne nyalogassam, de azt mond amit akar, ha én kóstolgatni szeretnék. Főleg, ha ilyen érthetetlen dolgok vannak. Még a fal is sós volt. Nálunk otthon festék van a falon, de anya szerint a só az kevés pénzbe kerül, így biztosan nagyon szegény hely ez, ahol emiatt sót raktak a falra festék helyett. Szólok anyának, hogy én a csokit jobban szeretem, így inkább azt tegyünk otthon a falra és a játékokra.  Anya most minden nap erre a sós helyre visz engem, de nekem nem tetszik, hogy köhögve kell játszanom, így inkább a kijárat felé tartottam, de hiába. Valami kiképzés lehet ez? Persze azért így is tudok autót tologatni, és kinyomni más gyerekek szemét, de köhögés nélkül azért sokkal jobb játszani. Remélem hamarosan rájön erre anya is, vagy véget ér az újabb kísérlet, mert én embergyerek vagyok, nem kísérleti nyúl gyerek.

Szólj hozzá!

Kanalazás

2014. október 31. 12:31 - szemroni81

_DSC9240-2.jpg

Segííítség, anya biztosan megint a pötyögő gépét olvasgatta vagy valamelyik okos barátnőjével beszélgetett, mert elromlott rajta a kanalazó funkció. Egyik reggel kimérte a joghurtomat, és hozta a kanalat - ahogy mindig is szokta -, de itt a program megakadt. A kanalat a kezembe nyomta üresen, és mondta, egyek egyedül. Hiába nyitogattam a számat, és mondtam, hogy hamm, anya nem működött. Olyan már volt korábban, hogy rátette a hamit a kanálra, és akkor megfogtam a kezecskémmel és úgy ettem, mert számat megtalálom mindig - még jó.  De mit csináljak egy üres kanállal. Én a cuki Bobo, aki mindig az éhhaláltól retteg, akinek mindenki hamit ad az utcán is - látva az aggodalmamat - egyek üres kanalat? Mivel láttam, hogy nincs más választásom, a pocimat meg meg kellett tölteni, hát megpróbáltam. Hiába kanalaztam ki az egész tálat, mégis olyan volt, mintha semmit sem ettem volt. A végén már a kezecskémmel segítettem, és így végre ettem is valamit. Anya szerint nem jó ötlet joghurtot kézzel enni, de másképp az ember csak az üres kanalat nyalogatja. Mi ebben a jó?

 

Szólj hozzá!

Biztonság

2014. október 06. 20:08 - szemroni81

_DSC9109_kicsi.jpgSziasztok, anyára rájött megint valami dili. Azt gondolja ön- és közveszélyes vagyok, ezért minden izgalmas dolgot elrejt előlem. Kezdődött azzal, hogy furcsa csatot rakott a hideg szekrényre, mert nem tetszett neki, hogy nyitogattam az ajtaját. Azt mondta a hamiknak nem jó, ha meleg megy rájuk. Szerintem meg jó, mert biztosan nagyon fáznak odabent, és különben is a pocakomba is melegen 20140929_123613.jpgszeretnek jönni. Mindenesetre másnapra elrontotta ezt a mókámat, mert a csatot nem tudom kinyitni. Ilyen csatot már rakott máshova is, de azt úgy látom megbánta. Azért rakta, hogy ne tudjam kinyitni az éjjeliszekrényüket, de ott a csattal összebarátkoztam, és az megengedi, hogy kinyissam. Anyának viszont ez macerásabbá vált, így legalább valami mókám nekem is van, mert magamban mindig kuncogok, hogy milyen jól kiszúrt magával.

Azt mondta a következő csatos hely a WC lesz, mert nem szereti azt sem, ha ott mosakszom. Én azt hittem eddig, hogy a pancsizás fontos és jó.20141001_164449.jpg

Más merénylete is volt ellenem, mióta stabilan állok már nagyon jól elérek mindent. Illetve elérnék, mert anya a legérdekesebb dolgokat olyan messze rakja, hogy mégse foghassam meg. Persze anélkül, hogy látnám is nyúlok oda, ahova érek, és jön, ami jön, majd megnézem a földön. Anya azt hiszem ezt nem akarta, mert azt szereti, ha a tányér egyben marad. Pedig így lehetne mondjuk sok kicsi babatányérja. Múltkor azért sikerült megkaparintanom a nagy fekete lapot, amit a melegítőbe tesz. Nagyon fincsi volt rajta és nem tudom ezt miért dugdosta előlem. Még mást is kitaláltam, ha beállok a szekrény ládájába, akkor picit magasabbra érek, de ezt sem hagyta anya, mert minden jó ötletemet megtilt._DSC9114_kicsi.jpg

Azt tudjátok, hogy malacnózik - bár anya valami konnektornak hívja, csak annak semmi értelme - vannak a lakásban mindenhol, és láttam rajta lyukakat, amin a levegőt vették, de anya valamit tett beléjük, és most nem tudom hol veszik a levegőt. Anya nem engedi azt sem, hogy a közelükbe menjek, mert szerinte veszélyes hozzányúlni, mert megráz az áram. Én is szoktam rázni a csörgőm, mégse veszélyes, szóval megint anya biztosan csak velem akart kiszúrni.

Azért apával is van gond. Vele a pancsizóban szoktam lenni, és ott a falból jön a vizelő. Apa nem engedi, hogy játsszak vele, mert a csavargatástól hol forró, hol hideg vizet köp, és az szerinte veszélyes. Úgy érzem, teljesen korlátoznak azért, hogy biztonságban legyek, de a biztonság nagyon uncsi....

Szólj hozzá!

Anya a földön

2014. július 12. 10:21 - Norika81

Azt jól tudjátok, hogy anya és én egész nap együtt vagyunk. Én játszom, anya meg segít ebben. Például én lepakolom a papírokat vagy bármit, amit már elérek, anya meg a nyomomban van és újra összeszedi. Ez nagyon jó móka, szerintem ő is élvezi. Micsoda szerencse, hogy amióta állok, sokkal több mindent tudok rámolni. Anya kicsit lassabb nálam, szóval nem árt neki még a gyakorlás. Nem értem, hogy amit én pikk-pakk a földre varázsolok, azt neki miért tart olyan soká visszatenni. Nem baj, rajtam nem múlik, addig csináljuk, míg ő is olyan fürge lesz mint én. Nem is tudom, mihez kezdene nélkülem.
Más hibája is van anyának. Van olyan, hogy leül a földre. Ezt tudjátok mit jelent, teljesen egyértelmű. Nem is tudom elmondjam-e, mikor ez biztosan mindenkinek világos. Na jó, majdnem mindenkinek. Már megint anyával van a gond, ő ugyanis nem tudja. Ha anya lent ül a földön az egyenlő azzal, hogy folyamatos kiszolgálás, már ami az ételt illeti. Anya azt mondja, hogy ő labdázni, könyvet lapozni és más dolgokat játszani ül le, és eszébe sem jut, hogy én nem viccből próbálom levenni a ruháját. Tán azt hiszi, hogy pelust akarok cserélni neki? Köszi, abban semmi jó nincs, és nem érdekel. Már az is zavar, hogy miért magamat kell kiszolgálni, ha egy kis tejcit szeretnék, de az, hogy anya szerint nem akarhatok folyton enni, már jogossá teszi a reklamálást. Ugye szerintetek is? Valaki magyarázza el anyának, ha nem venne fel  folyton takaró rétegeket, akkor sokkal egyszerűbb lenne, mert miközben mondjuk könyveket nézegetne, akkor is egy-két kortyot nasizhatnék.
Egyébként ezt leszámítva, anya muris dolgokat csinál a földön. A hamizóból hozott egy lábost, aminek ugyan nincsen lába, de mégis így hívja. Biztosan rosszul tudja a nevét, mert füle van szóval inkább fülest hozott, és megmutatta milyen hangosan lehet ütögetni hozzá a dolgokat. Azt mondta, ha ezt játszom, akkor imádni fognak engem a szomszédok. Szerintem engem így is imádnak, szóval hagyom, hogy anya játsszon. Ő nagyon jól ütöget, mert nagyon nagy szeretetet akar a szomszédoktól. Labdázni is szoktunk, azt nagyon szeretem. A huncut labda mindig elgurul, de a végén mégis elkapom. Tornyot is épít nekem anya, és azt mondja mindig, hogy várjam meg amíg kész, és akkor romboljam le. Várni ugyan nem szeretek, de ezt mégis megvárom, aztán rontom-bontom.
Amúgy tudjátok, miért került anya le a földre,  mert ha nem ott van, akkor addig harapom a lábát, amíg le nem csücsül. Azt mondja, hogy az fáj neki, de nekem is fáj, ha nincs lent a szórakoztató hamiforrás, hiszen semmi más dolga nincs, csak ez...

 

Szólj hozzá!

Szépség

2014. június 24. 20:40 - Norika81

20140620_092031.jpgAnya megint izgalmas programot talált ki. Szépségboltban voltunk. Valami olyan hely, ahol szépséget vesznek. Képzeljétek, először velem kezdték, amit nem értettem, mert hát én gyönyörű vagyok. Elterelték a figyelmem, és levágták a hajam, mert mindenki kislánynak nézett. Legalább már tudom mi az a kisfiú és mi a kislány. Én ezek szerint kislány voltam és most kisfiú lettem. Nem tudom miért nem volt jó anyának a kislány, de nekem mindegy, majd lehet, hogy lehetek még kislány. Mindenesetre most még gyönyörűbb vagyok, de ezt biztosan mindenki tudja. Aztán anya jött, belőle is kisfiú lett, mert neki is a fején lévő szőrt vágták le. Most akkor a családban mindenki kisfiú, mert apának mindig is rövid volt a fején lévő szőr, biztosan ő nem szeret egyáltalán kislány lenni. Utána volt még valami, amit aztán nagyon nem értek. Anya engedte egy néninek, hogy az arcát bántsa, pedig láttam anyán, hogy ez fáj neki. Bezzeg, ha én karmolom vagy harapom, nekem sosem engedi meg, szóval nem tudom, hogy a nénit miért szereti jobban, hogy neki még azt is szabad, amit nekem nem. Azért anyának szurkoltam, de segítettem a néninek is, mert megmutattam, hogy kell megcsavarni anya nóziját. Az is lehet persze, hogy fél tőle és azért, így úgy tűnik nekem is félelmetesebbnek kell lennem...
Szólj hozzá!

Az a baj....

2014. június 10. 13:43 - Norika81

Sziasztok, tudjátok mivel vagyok újabban elfoglalva? Ácsorgok, és nagyon jó móka, mert így sokkal több mindent látok. Persze anyáéknak semmi sem jó, apa például a kádban folyton le akar ültetni, pedig én kádban is gyakorolni szeretnék, de fél, hogy elcsúszom és beverem a buksim. A buksim mindenhol beverem, és nem hiszem, hogy az nekik fáj. Kezdek rájönni, hogy nekik semmi sem jó. Amíg nem álltam az volt a baj, most, hogy gyakorlom az állást, az a baj. Mászni persze nem mászok, és az is baj, de mindegy, mert ha meg majd mászok az lesz a baj. De ezért közben dicsérnek, hogy ügyes vagyok, no de ezt eddig is tudtam. Anyának az meg külön tetszik, amikor a lábainál térdepelek, mondta is apának, hogy ő is csinálja ezt, de apa erre nem hajlandó. Pedig, én nagyon szeretem, mert ha még reklamálok is hozzá, akkor anya fölvesz. Apa biztosan nem szeretné, hogy anya fölvegye, pedig lehet ő is kapna tejcit, ha elég hangosan követelné. Na és persze még mi a baj? Hát az, hogy nem azzal játszom, amit ők kitaláltak. Nem igaz, hogy még a játszásomba is bele akarnak szólni. Ha nekem az az érdekes, hogy csörgőzők, akkor csörgőzők, és nem érdekel, hogy hogyan kell bedobni a kis kockát, meg nem tudom milyen formát a lyukon. Ha az szerintük annyira érdekes, akkor játszanak vele ők. Bezzeg, ami engem érdekel, az tilos. Van egy szekrény a hamizóban, csupa színes flakon, és anya még a közelébe sem enged, pedig szívesen megkóstolnám őket.
A mosogató dobozba is csak akkor mászhatok be, ha üres, de akkor mit tudok pakolni? Teljesen lekorlátoznak engem, és közben azt várják, hogy fejlődjek. Az is baj, ahogyan jelzem, ha jól laktam. Ledobom a tányérom és poharam, és ilyenkor mindig mondják, hogy ilyent nem szabad. Értem én, de akkor hogyan szóljak, hogy köszi elég volt? Egyébként ez a dobálósdi szórakozásnak sem rossz, szerintem ők is örülnek neki, mert így legalább ők sem unatkoznak. Nem nagy ügy, a lényeg, hogy bármit, ami a kezembe akad, ledobok, és máris visszaadják, ami azért jó, mert így újra ledobhatom. Szerintem az a baj, hogy ez eddig nem jutott eszembe...
Szólj hozzá!

Szőrmók

2014. június 03. 08:13 - Norika81

El sem tudjátok képzelni mekkora szőrmókot láttam. Mozgott is,  jött felém és hozott egy labdát nekem. Én nagyon megijedtem és sikitottam, így anya szerencsére elmenekült velem. Mondta, hogy Maci kutya nem bánt és csak játszani akar, és kettőnk közül én vagyok a harapós nem ő. Hát nem tudom, de tényleg nagyon félelmetes. Szerencsére egy üvegajtó állta az útját, így nem tudott odajönni hozzám. Anya azt mondta, hogy szomorúak a szemei, mert nem barátkozom vele. Honnan tudja, hogy nem azért szomorú, mert nem kóstolhat meg engem? Azért messziről figyelgettem, és láttam, hogy nagybácsiék még enni is adnak neki. Ez kicsit megnyugtatott, lehet nem éhes, és nem akar engem mégsem megenni. Labdázni azért inkább nem szeretnék. Képzeljétek Dorka is nagyon bátor, tudjátok az unoka valakim. Ő simán játszik is vele, és tényleg nem bántja őt sem a szőrmók. Egyik nap jött velünk kirándulni, és akkor a nagynénim lovagoltatott rajta, nem is volt olyan félelmetes. Csak el akart szaladni, még jó, hogy engem fogtak, mert nem akartam volna vele menni. Később még puszit is adott állítólag, de az nem puszi volt, mert  a kezecskémet nyalta meg- biztos nem ízlett neki, ezért nem harapta le.  Azért jobb, ha óvatos maradok. Na jó most már azért a barátom lett, mert egyszer megvédett minket. Itt nem olyanok a séták, mint otthon, mert mindig látunk valami mozgó lényt. Ja, hogy hol, hát a nyaralásban. Sétálunk az erdőben, és vannak furcsa nagy foltos állatok- azt mondják, hogy múúú. Bár én inkább csilingelésr hallok, mert a nyakukban van a csengő. Ezt nem értem miért, kit kell nekik beengedni, és ha már valaki azt csilingeli, akkor már amúgy is látják, hogy ott van, de ez biztos megint valami felnőtt trükk.
Szóval Maci kutya onnan tudom, hogy a barátom, mert egyik nap hárman jöttek felénk a csilingelősök, én anya hátán voltam, és Maci kutya úgy megugatta őket, hogy visszafordultak. De aztán Maci kutya is elszaladt, mert azt mondják róla, hogy amikor a bátorságot osztogatták, akkor félt beállni a sorba. Ezt én nem értem, mert sokkal nagyobb fogai vannak, mint nekem vagy anyának. Szóval ezután már szívesen lovagoltam rajta. Vannak itt más állatkák is, például meleg takarók is, akik beeeee-t mondanak. Nagyon vicces, ilyeneket még sose láttam, és megkérem anyát, hogy az én takaróm is mondjon beeee-t, mert így sokkal érdekesebb. Voltak pacik is, de azon nem lovagoltam, mert anya szerint nekem Maci kutya az ideális paci méret. Hogy nekik mekkora fejük van...
Amikor nem erdőben vagyunk, akkor nagy fürdőkádak vannak, ahol úszkálnak valamik. Tegnap meg akartam fogni a hápit, de nem volt túl barátságos, mert mindig elszaladt. Volt valami hosszú nyakú is és képzeljétek ő se bobokocsizik, hanem hátán utaztatja a kisboboját. Szóval nagyon-nagyon izgalmasak itt a szőrmókok, és ezentúl csak ilyen helyen szeretnék sétálni, meg remélem anya megengedi, hogy az alvós macim helyett mozgó szőrmókom legyen.
Szólj hozzá!

Térdeplés

2014. május 03. 14:46 - Norika81

_DSC4210.jpgAnya mindig annyira kreatív. Nem, ezt most nem azért mondom, mert újabban folyton lisztes dolgokat nyújtogat és olyanokat süt, amiből én csak nagy balhé árán kaphatok. Most másról van szó. Legújabb hóbortja, hogy folyton a nyomomban van, és amikor hason fekve játszom térdeltetni kezd. Összeszorítja a lábaimat. Sőt apának is azt mondta, hogy így kell játszani velem. Lehet, hogy nekik ez játék, de én így nagyon elfáradok, és nem is kényelmes. Egy nénihez vitt el, és ő mondta neki, hogy ezt csinálja, meg hogy a hátam húzza ki, és úgy ültessen. Azt akarják, hogy másszak. Azt mondják, ilyenkor már mászni kell, de nem akarnak sürgetni, viszont mégis ezt csinálják. Az persze senkit nem érdekel, hogy miért nem érek rá én ilyenekre. Állandóan fogat kell növesztenem, mert még van néhány, ami nem bújt ki. Úgy tudom egy évesen már mindegyiknek kint kell lenni, és én még csak 12-nél tartok, pedig mindjárt 11 hónapos leszek. Erről persze anya nem hallott. Szerinte elég lenne ilyenkor 4 fog. De ez nagy badarság- 4 foggal hogyan lehet enni? Még jó, hogy a fogak a legfontosabbak. Térdepléssel menni máskor is tudok majd, kúszva ugyanúgy eljutok mindenhova. No, de fogak nélkül hogyan tudnék élni. Anya meg a néni szerint a mászás nagyon fontos, de ezt se értem. Nem az a lényeg, hogy eljussak oda ahova szeretnék? Ez hasalva is megy. Na jó, mászva mintha magasabbra érnék, de akkor már inkább kipróbálom a két lábas mozgást, úgy leszek ám igazán nagy. Ezt anya nagyon nem akarja. Biztosan fél, hogy akkor mindent elérek, de hát pont ez a jó benne. Anya újra akar vinni a nénihez, de ezt én nem szeretném, mert megint a néni fogja megmondani mi a jó nekem,  pedig honnan tudná amikor nem is ismer. Nem értem anya miért nem inkább rám hallgat, amikor én tudom a legjobban mi a jó nekem. Ezt már a haminál is észrevettem, és meséltem is nektek erről. Ott annyit változott a helyzet, hogy egy-egy falatot azért kaphatok, ha megfelelően követelem. hamburger.jpgEzek a lisztes dolgok egész jók, és látom, hogy anya örül, hogy az ő sütését eszem. Múltkor valami hatalmas dolgot ettek, valami hamiburg szerű a neve, de abból nem kaptam. Ez igazságtalan, mert anya barátnőjének a babája kapott, pedig ő sokkal kisebb nálam. Azt mondta anya, hogy azért kaphat ő, mert még pocakban lakik. Kérdezem én, ha a pocakban jár az, ami kint nem, akkor minek kellett engem kiszedni. Mindenesetre én szóltam a pocakban lévőnek, hogy be ne dőljön nekik, és ne siessen, pedig azt hiszem, ezzel a hatalmas hamival akarták kicsalogatni....

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
www