Dolgozó

2014. január 10. 18:17 - Norika81

Ma nagyon kalandos napom volt. Kiderült apa titka, mégpedig, hogy hova megy minden reggel. Anya is jött velünk, szerintem ő is nagyon kíváncsi volt. Engem annyira érdekelt, hogy útközben nem is tudtam aludni, bármennyire álmos voltam. Aztán véletlenül, amikor egy percig nem koncentráltam, elaludtam. Mire fölébredtem apa már nem volt sehol. Gondoltam jó kis kaland volt, csak én lemaradtam róla. Galád módon nem szóltak nekem. Pedig csak icipicit aludtam, épp csak annyit, hogy elég éber legyek utána. Mikor fölébredtem, egy hatalmas épületbe mentünk. Illetve én majdnem nem, mert a bobókocsim alig fért be az ajtón. Aztán nyertünk, remélem senki nem jön rá, hogy mi voltunk ott, mert nem tudom, hogy az ajtó milyen állapotba került. Gondoltam, biztosan találkozunk apával, de apa sehol sem volt. Viszont voltak ott muris nénik és bácsik, a legtöbbel már találkoztam. Azért ehhez jól meg kellett néznem őket, mert úgy hirtelen nem voltam benne biztos, hogy mindenkivel megbarátkoztam-e már. De aztán eszembe jutott a varázskocka, amit tőlük kaptam - erre már biztosan emlékszem, szóval gondoltam jófej leszek. A legviccesebb a két pasi volt, mit csináljak, ha a lányok nem tudnak olyan murisan kinézni. Anya szerint ez a jó, mert a muris kinézetű nénik nem tetszenének senkinek, csak nekem. Szerinte a néniknek szépnek kell lenni, nem murisnak, csak az nekem uncsi, de persze azt is mondja, hogy apa idétlen ízlését örököltem, emiatt tetszenek a furcsa emberek. Nem egészen értem ezt, mert, ha apának idétlen az ízlése, akkor vajon mit akar anyától. Lehet, hogy nem is tetszik neki? Nekem tetszik anya, mert olyan jól lehet harapni, és a két üveg is mókás az orrán. Egyébként a pasikon is a két üveg tetszett. Ha nagy leszek, nekem is lesz üveg a nózimon, csak szerintem még nem férne el rajta. Hiába próbálom anyáét megszerezni, hogy kipróbálhassam, nem engedi. Biztosan fél, hogy ha nekem adja, akkor apának már nem fog tetszeni, mert ugye apának is csak a muris kinézetű üveges emberek tetszenek. Nekem is, szóval nem is apa ízlésével van a gond, hanem anyáéval. Bár apa is tetszik nekem, mert vicces, hogy a fején csak foltokban van haj, vagyis anya ízlése sem rossz. De nagyon elkanyarodtam a lényegről. Szóval kiderült, hogy anya dolgozójában voltunk, és anya kollégái voltak a már korábbról megismert barátaim. Megmutatta anya, hogy hol voltam pocaklakó. Én azt hittem anya pocakjában, de biztos anya jobban tudja. Aztán még meglátogattam anya más kollégáit is - úgy tűnik csoportosulnak, de velük már sokszor találkoztam. Tőlük a játszószőnyeget kaptam. Nekik ajándékot is adtam, de inkább kidobták. Legközelebb nem adok nekik semmit, ha nem is értékelik. Nagyon lefárasztottak, így alig vártam, hogy végre újra befeküdhessek a bobókocsiba. Aztán nem emlékszem mi volt, mert kipihentem anya dolgozóját. Mikor felébredtem, végre találkoztam apával is. Ott inkább bácsik voltak, például a fényképező bácsi, aki a mikulásos képeket csinálta. De neki nem örültem, féltem megint órákig akar kattogtatni. Inkább csajoztam. Ők megengedték, hogy az asztalon forgolódjak. Aztán apa elkísért minket ebédelni és végre hazaindultunk. Persze nem hazamentünk, hanem az okmányirodába, mert anya időpontot kért, hogy csináltasson nekem útlevelet. Ez nem tudom milyen levél lehet, biztos olyan, amit útközben írnak. Ezek után már nemcsak otthonról tudok írni, hanem buszozás vagy kocsikázás közben is. Legalábbis szerintem, de nekem nem magyarázták el. Őszintén szólva, nem látom sok értelmét ennek az útlevélnek, mert itthonról jobban szeretek írni, de lehet, hogy  azért kell, mert ezentúl alig leszek itthon. Ki tudja, talán azért voltam a dolgozókban, mert munkába állok, csak mivel pici vagyok még, anyával vagy apával dolgozhatok. Már értem, miért kaptam múltkor adókártyát. Pici vagyok, de jól forog a kerék, és lassan mindenre rájövök magamtól. Szerintetek hol dolgozzak, anyánál vagy apánál? Egyáltalán mit jelent az, hogy dolgozni? Végülis apa dolgozójában megnézték, hogy miket tudok, a telefont nagyon ügyesen fölvettem és rágcsáltam, és a billentyűket is tudom püfölni. Ez igazán nem nehéz, és nem értem miért panaszkodnak annyit róla a nagyok, hogy milyen rossz és fárasztó dolgozni. A végén még kiderül, hogy csak sajnáltatni akarják magukat. Mindegy is, és úgy döntöttem, hogy apával megyek majd dolgozni, mert anyánál biztos eltévednék a nagy házikóban. Ráadásul apa dolgozója nagyon gazdag, mert a telefonon van zsinór is. Anyának is van telefonja, de arról lespórolták, és így nincs mit rágcsálni. Ha sokat dolgozok, és gazdag leszek, akkor az én telefonomon lesz a leghosszabb zsinór.
Szólj hozzá!

Hétköznapok már megint

2014. január 08. 17:16 - Norika81

Az év végi furcsaságokat követően úgy tűnik újra beléptünk a szürke hétköznapokba. Apa megint elmegy reggelente, és csak este jön haza, így kénytelen vagyok egész nap anyát nézni. Azért elvagyunk mi, de ez persze nem anyának, hanem nekem köszönhető, mert olyan jó fej vagyok, hogy nagyon sokat játszom egyedül. Azért szeretem, amikor anya megnevettet, de nem kell, hogy azt higgye, hogy nélküle nem vagyok meg. Én jobb fej vagyok nála, ezért is szeret engem jobban, mint magát, így nekem is jó a saját társaságom. Legalább én nem mondom azt, hogy ez nem Boboé, inkább ezzel játsszál, a szőnyegre gyere vissza stb. Sokkal megengedőbb vagyok, mint anya, pedig még anya se szól bele sok mindenbe. Szerintem főzni is jobban tudnék, mert van ami nagyon finom, mint például a barack banánnal, de néha olyanokat kotyvaszt össze anya, hogy bár megeszem, de morogva. Ő meg biztos azt gondolja milyen jó, mert elfelejti, hogy én folyton az éhhaláltól rettegek, ezért bármit megeszek. Előbb utóbb azért majd leköpöm, hátha abból jobban ért, mint a morgásból.
A hétköznapok onnan is felismerhetőek, hogy újra járunk ide-oda. A jóga már nem olyan izgi, mert amikor anya masszíroz, akkor nem tudom intézni a dolgom. Állandóan föltart engem. Az úszásba már beletörődtem, végül is olyan, mint mikor fürdök, csak sokkal veszélyesebb. Ráadásul már nemcsak a szemembe spriccel anya, hanem lenyom a víz alá. Azért nem kell félteni engem sem, mert én is lenyomtam ma őt. Illetve, amikor buborékot fújt nekem, így félig víz alá került, akkor megfogtam a fejét, és így kicsit nehezítettem a feljövetelét. Nagyon szeretem anyát, de nem kell azt hinnie, hogy mindent eltűrök, ha ő  így, én is így. Na, és a nap fénypontja mindig az este, amikor apa hazajön. Neki hangosan kurjongatok, amin persze anya jól megsértődik, de hát apa az apa. Anya viszont az apával való kapcsolatba is beleszól. Tegnap például megláttam apát és persze sikongtam örömömben. Apa a konyhában ült, de anya odajött hozzám. Gondoltam de jó, visz apához, mert amikor esznek, engem is mindig beültetnek a székembe (kínzás a köbön, nézhetem, ahogy finomságokat esznek, nekem meg nem adnak). Na persze nem apához vitt, pedig még a lábam is járt. Ment pelust cserélni, pedig szerintem apa szívesen evett volna úgy, hogy tele a pelusom. Legalább nem kell illóolaj.

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
www