Képzeljétek, tegnap anya lelépett. Elment baba-mama tornára, és engem elfelejtett vinni. Nem árulhatom el, hogy sírtam-e vagy sem, mert apának megígértem, hogy ez a mi titkunk marad, anya hadd legyen kétségek között büntiből. Mindenesetre apa azt mondta anyának, hogy nagyon sírtam, de mikor anya hazaért, ennek nyoma sem volt, mert nagyon jól játszottam a nappali közepén. Hogy miért a nappali közepén? Nyilvánvaló, hogy nekem ott a helyem. Nem is tűröm meg, hogy ne ott legyek, ahol az események történnek, vagy nem történnek, csak egyszerűen anyáék vannak. Azért anyáék, mert most apa is otthon van. Biztos ő zavarta meg anyát, és ezért nem vitt magával. Nem tudom anya észrevette-e, de szerencsére hozni se hozott helyettem senkit.  Szerintem legközelebb jobban fog figyelni, hogy ne felejtsen otthon, mert éjjel utána nem hagytam aludni. A végén odavett magához és melegítette a pocimat. Azt hiszem ez a minimum, amit ezek után elvárhatok. Sőt, nem csak, hogy otthon hagyott, de még a bodimat is úgy adta rám, hogy odacsípte a lábamat. Legalább, amikor torkaszakadtából üvöltöttem, akkor tudta mi a bibi, illetve mitől lesz bibim. Szóval eléggé rossz napja volt anyának, és így az én napomat is teljesen megkeserítette.

Mostanában sokat kuncogok magamban azon, ahogy anya foglalkozik velem. Rendszeresen tornáztat, és ez nekem nagyon kényelmes, mert semmit sem kell csinálnom. Mondogatja, hogy terpesz-zár, terpesz-zár, föl-le, föl-le, és ehhez hasonló dolgokat. Hol a lábam, hol a kezem mozgatja. Néha persze nem hagyom, így akkor nehezebb neki, de általában megadom magam. Amíg nem nekem kell csinálni, addig nyugodtan játszhat.

A hangom is egyre viccesebb, bár csak szűk körben mutogatom, mert nagyobb társaságban hagyom a nagyokat érvényesülni. Viszont nekem igazán tetszik a saját hangom, és hetente új dolgokat találok ki. Anyáék is nagyon murisnak tartják ezeket. Ők is mindent elkövetnek, hogy engem megnevettessenek. Nagyon vicces hangsúllyal mondják például, hogy fülesmackó, vagy oltást kapsz, vagy fájni fog. Nem tudom mit jelentenek ezek, biztosan muris dolgok, így mindig hangosan kacagok nekik, amire persze ők is kacagnak, és ezzel el is telik a vacsora.  Hogy miért pont vacsora időben zajlik ez a játék? Szóval az úgy volt, hogy mikor elkezdtek enni, engem maguk mellé tettek a földre a kocsis ülésbe. De csak nem gondolhatták komolyan, hogy én ezt hang nélkül tűröm. Mondanom sem kell, hogy mindig én nyertem, és így anya ölében kötöttem ki. Ilyenkor jött elő ez a kacagós játék.

A harmadik dolog, ami mostanában leköt engem az az, hogy valami gyanús dolgot vettem észre magamon. A törzsemből kinőtt két antenna úgy tűnik az enyém. Anya kezecskének hívja, de ez igazából lényegtelen is. A legjobb benne, hogy azt csinálja, amit én szeretnék. a legtöbbször persze szopogatni szeretem. Mondjuk, arra anya ujja is jó, csak ő mindig elveszi, mert fáj, ha ráharapok. Nem értem miért ilyen kényes, az enyém sosem fáj olyankor.

Azt hinné az ember, hogy egy ilyen kisbabának semmi dolga sincs. Még, hogy semmi dolga, hát éppenséggel lenne, mert szeretnék a szobámban lévő állatkákkal dumcsizni meg mókázni, de egyszerűen erre alig van lehetőségem. Anya minden nap hurcol ide-oda, olyan helyekre, ahol vannak más babák és valószínűleg anyák, mert mindegyik babához tartozik egy rabszolga.

Hétfőn énekelni voltunk. Jó pont anyának, hogy halkan énekelt (szerintem még nem tudja a szöveget), így végre hallottam szép ének hangot is. De, hogy őszinte legyek, annyira nem érdekelt még ez a program. Még jó, hogy volt egy nagy tükör. Képzeljétek megint ott volt az a baba, aki mindig visszamosolyog a fürdőszobában. Jó fej, hogy elkísért. Szerintem neki sem tetszhetett annyira, mert ő is a tükörnél állt, és nem a körben ült a többi babával. Az éneklés után aztán bandáztunk anya barátnőjénél és az ő gyönyörű kislányánál. Én igazán jól viselkedtem, remélem tetszem neki. Mondjuk fura volt, mert ő nem csak ciciből evett. De annyira nem volt oda a másik ételért, folyton ledobta. Az anyukája meg mindig mást hozott neki, hátha azt nem dobja le, de végül mégis cicizett, mert mindent ledobott. (Viszont mókás volt, hogy az anyukája mindig a konyhába ugrált és készítette az ebédet, ezt én is kipróbálom, mert úgy tűnik anya nagyon ráér).

Kedden jógázni mentünk. Anya nagyon megdicsért, mert én voltam a legjobb baba- azt hiszi nem vettem észre, hogy senki más nem volt?  Ez az óra viszont nagyon-nagyon tetszett, anya megmasszírozta a talpacskáimat, a kezecskéimet,  lábaimat, játszott velem kukucsost és hintáztatott. Próbált lecserélni a játékbabára, mert azt mondta nehéz vagyok, de szerintem anyának erősödnie kell, így inkább tovább növök. A relaxáció volt a legjobb, míg anya aludt, addig én is elaludtam egy néni kezében, aki anyának mondta, hogy mit kell csinálnia. Igazából nekem mindegy hol, csak aludhassak.

Szerdán tornázni voltunk. Ez mondjuk főleg anyának volt torna, én csak a kísérő voltam, de cserébe az elején velem is játszott egy kicsit, meg a végén is. Nagyon jól viselkedtem, bár anya nem bánta volna, ha nyűgösködöm, mert addig lazsálhatna, de rám nem lesz panasz.

Csütörtökön  semmi program nem volt, így anya elhurcolt a város másik végébe, hogy ott jól felébresszen, és kéz- és láb lenyomatot csináljon rólam. Nem tudom minek kell ilyenekkel macerálni szegény ártatlan csecsemőket. Este vendégek érkeztek akik elringattak, így nem lehet rájuk panasz.

Pénteken egy nagyon muris bácsinál voltunk, aki kevésbé muris dolgot rakott a fülembe. Persze megint felébresztettek. Egyáltalán nem értem anyát, mert mindig azt szeretné, hogy végre elaludjak, és amikor megteszem, akkor mindig felébreszt és nyúz. De az a fehér köpenyes bácsi, még apánál is viccesebb volt. Megmondta, hogy majd mit kell csinálnom, hogy anya ne unatkozzon. Például majd a kockákat kell kidobálnom, ami nagyon jó ötlet, csak nekem még nincs kockám. Sürgősen be kell szereznem, mert még a bácsi szerint is muris azt dobálni, hát még szerintem- anyáról meg már ne is beszéljünk.
Délután anya munkahelyi rendezvényére lettem cibálva, ahol szó szerint kifüstöltek, mert mindenfélét főztek. Anya persze miből evett? Hát a babgulyásból, mert teljesen elfelejtette, hogy azt én nem szeretem. Utána meg nem értette, miért kell folyton tiszta pelus, és miért ordítok. Talán, ha figyelne a diétás étrendemre- így tényleg elhízom. Egyébként jófej emberkék voltak, elaludtam náluk is. Bár tulajdonképpen kézben bárkinél elalszom. Csak néhányan utána le akarnak tenni, nem is értem, hogy ezt hogy gondolják.

Szombatra anya kifogyott az ötletekből, így "csak" nagyiék jöttek át a nagybácsikámmal. Elég uncsik voltak, így inkább elaludtam.

Vasárnap anya egész délelőtt kengurut próbált nekem vadászni a német aukciós oldalon. Azt hittem ezzel megúszom a kötelező programokat, de amint megvette, már indultunk is. Tudjátok hová? Hát a Vidámparkba. Elég félelmetes játékok voltak, én nem mertem semmire sem felülni, mégis tele lett a pelusom. Amúgy a bátorságom nem tudom, hogy anyától vagy apától örököltem-e, mivel ők is csak a gyerekjátékokra ültek fel. Azt mondták, azért mentünk oda, mert biztosan szemrehányást tennék nekik, hogy már éltem, de el se vittek. Így viszont csak magamat okolhatom, hogy nem ültem fel semmire.

Délutánonként megbosszulom a felhajtásokat, sokat nyavalygok, így anya szinte mindig felvesz és elvisz a barátomhoz a fürdőszobába. Hogy az a baba milyen jó fej, mindig mosolyog, ha meglát. Van, hogy épp sírok, de nem szeretném megbántani őt, így neki mosolygok. Sőt sírás közben mosolygok, anya meg csak néz, hogy ezt hogy csinálom. Majd ha jó lesz, megtanítom neki ennek technikáját. Úgy tűnik anyának sokat kell még tanulnia, mert pl. a tornán is nagyon szenvedett, mikor fel kellett húznia a lábát, pedig mi sem egyszerűbb ennél, még én is tudom. Szerintem azért születtem, hogy anyát megtanítsam sok-sok dologra.

Azért kár, hogy nincsenek még napok a héten, kíváncsi vagyok, anya mikor fogyna ki az ötletekből.