A nyaralásból hazatérve ígéretet tettem, hogy ezentúl jobban fárasztom anyáékat, mert eddig túl jó voltam. Mit mondjak, ezt nem is olyan nehéz betartani. Mivel rájöttem, hogy a legjobb a bobokocsiban aludni, így anyának rendszeresen (és a szerinte indokoltnál többször) kell sétáltatnia engem. Most még annyira nem bánja - bár nem is örül neki-, de lesz még tél is. Én nem félek tőle, mert engem nagyon jól be fog bugyolálni, de szegény nem hiszem, hogy télben, fagyban, jégben, hóban akar sétálni.

A másik nevelési eszközöm az autósülés. Imádom, ha ringatnak benne, és ha ezt nem teszik vagy abbahagyják, akkor ennek bizony hangot adok. Nem értem miért olyan nehéz ringatni engem naphosszat. Nincsen semmi dolgunk egész nap, én például nagyon ráérek. Különben is, én vagyok a főnök, vagy nem?

Persze nem mindent értenek meg ilyen könnyen. Állandóan a számba nyomják a cumit, én meg persze kiköpöm, mert az ujjacskám sokkal finomabb. Ők meg újra beteszik- lehet ezt is jó játéknak tartják, de ezzel megint csak magukat szórakoztatják. Nem tudom mit szólnának hozzá, ha én is mindenfélét beletömködnék a szájukba.