Korábban már írtam az esti meséről. Van egy kedvenc könyvem a Csillagbari. Anya vagy apa minden este róluk olvas. Nagyon jó kis mese. Mindig alig várom, hogy olvassák nekem. Újabban viszont nemcsak az olvasást várom. Mivel ez a kedvenc könyvem, amíg olvassák, elveszem (úgyis tudják már fejből), és közben kóstolgatom. Ma viszont ügyetlen voltam, és lebuktam. Anya észrevette, hogy valamit rágcsálok. A mesének végeszakadt, és belevilágított a számba. Persze észrevette a darabkát, amit leharaptam. Aztán meg jött az inkvizíció. Benyúlt a számba, de én gyorsan lenyeltem. Csak nem gondolja, hogy azért haraptam le, hogy aztán ő elvegye. De anya nem nyugodott. Már kicsit elaludtam, amikor újra benyúlt a számba, hogy biztosan nincs-e benne. Nem értem miért sajnálja tőlem, annyi más könyv van még, miért pont ez kell neki. Még a doktornéninek is meg akarja mutatni. Én nem akarom, hogy megmutassa, mert biztosan meg fog szúrni. Ahelyett, hogy örülnének, hogy falom a könyveket...