Juhhhé, szombat van, végre pihenhetünk. Apa ilyesmi gondolatokkal ébredt. Már a gondolat maga is furcsa. Pihenni??? Majd én eldöntöm, ki és mikor pihenhet. Anya például akkor pihenhet, amikor nagy nehezen a kezében alszom el. Mondjuk azt mondja, hogy ő ilyenkor nem tud semmit sem csinálni, mert engem tart, de ugye a pihenésnek épp ez a lényege szerintem. Tegnap például séta közben pihenhetett. A bobokocsiról mindenki ismeri a véleményem, de tegnap még kevésbé voltam hajlandó benne utazni, és anya félve attól, hogy valaki ráuszítja a gyermekvédelmiseket az ordító baba, vagyis Bobó miatt, inkább kivett. Anya karjában nagyon jól tudtam aludni, főleg hogy a bobokocsival inkább leparkolt- akkor már tudtam, hogy jó belátásra tért-, és onnantól a karjában fekve aludtam. Ezt máskor is így fogom csinálni, mivel a sétálással még jobban ringatott. Anya hiába mondja, hogy fáj a karja, iszonyat ciki egy gyenge anyával közlekedni, így én gondoskodom majd arról, hogy nekem legyen a legerősebb anyukám. De visszatérve apára és a szombatra. A bobokocsizást ma is eljátszottam, azzal a különbséggel, hogy anya apa mellett mindig elromlik, és nem vett ki. Ne féljetek, én ordítottam, hátha valaki szól a gyámügynek, de úgy tűnik nem számíthatok senkire. Mondjuk, lehet ott rontottam el, hogy amikor a szomszéd nénivel találkoztunk és beszélt hozzám, akkor elhallgattam arra a pár percre, és lestem, hátha mond valami érdekeset. Utána hiába folytattam a műsort, akkor már anya is azt mondta, hogy ez hiszti, pedig de. A bobokocsis nemalvás után persze álmos voltam, de ezt titkolnom kellett, így csak pár órával később aludtam el. Ezúttal a kertben, de ismét anya kezében. Éljenek az erős anyák.  Utána viszont apát szórakoztattam. Ő elkezdett valamit csinálni a lakásban, valami újabb merényletet, ami korlátozza a mozgásszabadságom, de igyekeztem megakadályozni, hogy a munka végére érjen. Mindig odamentem hozzá, a pancsis helységbe próbáltam bejutni, de ő mindig megfogott, és visszavitt a helyemre. Hiába pihent volna, már nem adtam rá engedélyt, így csak jó lassan haladt a zárkámmal. Egy idő után megunta és azt hitte, ő az úr a háznál, betett a járókába. Ott viszont anya nem tudta elviselni, hogy reklamálok, vagyis ismét ott voltam, ahol én akartam. Figyelitek, már megint győztem.

Van egy örök igazság velünk, aprónéppel kapcsolatban. Ami egyik héten működik, az következő héten  elromolhat. Nálam ilyenek az éjszakák, és ilyenek a séták is.

Az éjszakák kiszámíthatatlanságának az a lényege, hogy anyáéknak eszükbe se jusson elmenni otthonról, miután lefeküdtem. Közeledik Szilveszter és a házassági évfordulójuk is, így muszáj bizonytalanságban tartani őket, vagyis egyik este fölébredni már este 9-kor, máskor aludni éjfélig vagy akár 2-ig, a lényeg, hogy ne tudják mire számíthatnak, így biztosan meggondolják otthon mernek-e hagyni engem valamilyen nagyszülővel. 

A másik ilyen móka a séta, ami vagy jó, vagy nem. Mikor megszülettem, kifejezetten szerettem babakocsiban utazni, és hamar el is aludtam. Aztán volt egy időszak, amikor anya kénytelen volt magára kötni hordozóba, mert amint babakocsiba rakott, azonnal üvöltöttem, és abba se hagytam. Amikor beköszöntött a tél, akkor a hideg kifogott rajtam, és még el se indultunk megint aludtam a jó levegőn. Most pedig újra nem alszom, mert rájöttem, hogy ha üvöltök, azt anya úgyse hajlandó hallgatni, és inkább kivesz. Ma apa is velünk jött, aki nem engedte, hogy anya kivegyen, mondván majd elhallgatok. Nem tudom ezt apa honnan vette, én jobban ismerem anyát, hiszen én laktam benne 9 hónapig és tudom, hogy nem bírja hallgatni, hogy egyszem pici babája sírjon. Mit gondoltok ki nyert? Természetesen én, mert bár most anya is szigorúbb volt, és sokáig hagyta, hogy üvöltsek, de a kitartásom meghozta gyümölcsét, vagyis anya kivett. Aztán pár perc múlva visszarakott, de ez csak arra volt jó, hogy én is pihenhettem, és újult erővel már még hangosabb ordítottam tovább egészen addig, míg ki nem vett újra. Persze apa mondta, hogy anya menjen előre, és akkor nem hallja, hogy ordítok, de úgy tűnik apa nem tudja, hogy én tudok úgy ordítani, hogy anya 2 utcával arrébb is meghallja. És, hogy ez a hol üvöltés- hol nem üvöltés mire jó? Arra, hogy anya igenis mindig vigye magával a hordozót, mert ha épp úgy van kedvem, akkor igenis rajta szeretnék sétálni.