Sós szoba

2014. november 09. 19:20 - szemroni81

Sziasztok,20141106_103159.jpg

végre megint tudok írni Nektek, és mesélni anya legújabb bolondságáról. Mondjátok már meg nekem, hogy tud ennyi mindent kitalálni? A mostani úgy kezdődött, hogy megint a hangos nózibántó gépet vette elő, mert azt mondta náthás vagyok. Aztán kitalálta, hogy elmegyünk egy helyre, ahol meggyógyulok. Gondoltam, majd a szurkáló nénihez megyünk, amiből soha n20141028_092503.jpgem sül ki semmi jó, de ezúttal valami furcsa játszóhelyre mentünk, és nem a szurkapiszka nénihez. Amikor beléptünk alig láttam, mert fehér volt minden. Én egyből köhögtem, aminek anya nagyon örült. Eddig úgy tudtam, hogy a köhögés valami egészségtelenség, erre anya örül annak, hogy nem vagyok egész? Más furcsaság is volt a szobában. Volt nagyon sok játék, de mindegyik nagyon sós volt. Anya mondta, hogy ne nyalogassam, de azt mond amit akar, ha én kóstolgatni szeretnék. Főleg, ha ilyen érthetetlen dolgok vannak. Még a fal is sós volt. Nálunk otthon festék van a falon, de anya szerint a só az kevés pénzbe kerül, így biztosan nagyon szegény hely ez, ahol emiatt sót raktak a falra festék helyett. Szólok anyának, hogy én a csokit jobban szeretem, így inkább azt tegyünk otthon a falra és a játékokra.  Anya most minden nap erre a sós helyre visz engem, de nekem nem tetszik, hogy köhögve kell játszanom, így inkább a kijárat felé tartottam, de hiába. Valami kiképzés lehet ez? Persze azért így is tudok autót tologatni, és kinyomni más gyerekek szemét, de köhögés nélkül azért sokkal jobb játszani. Remélem hamarosan rájön erre anya is, vagy véget ér az újabb kísérlet, mert én embergyerek vagyok, nem kísérleti nyúl gyerek.

Szólj hozzá!

Játékok

2014. január 16. 09:56 - Norika81

Mint tudjátok, már 7 hónapos is elmúltam, és az élet egyre érdekesebb. A kommandózást nagyon szeretem, bár apa szerint meglőtt harcos vagyok, mert csak az egyik lábamat mozgatom. Miért mozgatnám mindkettőt, ha így is odaérek. Tartalékolnom kell az energiámat a játékra, a mozgás, csak a szükséges rossz, mert minden játékom máshol van, mint én. Nem is értem mi ebben a jó, hogy szét vannak szórva, eleve ki az aki szétszórta őket? Ráadásul most már vannak olyan játékaim, amik gurulni tudnak, úgy tűnik a játékok is ügyesednek, csak győzzem kivárni. De azt nem tudom, miért nekem kell oda gurulni hozzájuk, nekik ugyanannyi lenne. Apának is ezek a játékok tetszenek, és azt akarja, hogy én is ezekkel játsszak. Mi ebben a nagy szám? Gurulni én is tudok, biztosan tőlem lesték el. Mindenesetre apa kitartóan gurítja el a gömböt meg a négykerekűt, én meg csak azért megyek utánuk, mert ha szegény apa játszani akar, akkor nem fogom elrontani az örömét. Engem viszont sokkal jobban érdekelnek anya játékai. Rájöttem, ha kitartó vagyok, végül megkapom. Lett például egy saját flakonom. Mondjuk látom, hogy anyának lett helyette másik, de előbb-utóbb azt is megszerzem. No meg a zenélő dolgok is érdekesek. Zenélni ugyanis nem tudok, és anya hangját hallva, nem hiszem, hogy ebben fogok tündökölni. Bár én mindenben tündöklök. Például gyönyörű vagyok. Anya mindig meg is kérdezi, hogy nem mondták-e nekem, hogy a fiúknak nem szabad ilyen szépnek lenni. Bocs, azt hiszem nem szóltak erről, így nemcsak cuki, de gyönyörű is vagyok. Na és?
Szólj hozzá!

Indul a harc

2014. január 13. 17:20 - Norika81

Nem is meséltem még, hogy egy hete már kúszom is (nyilván, aki kúszik, az elfoglalt). Ez azért jó, mert így hamarabb eljutok az úticélomhoz. Néha azért megkérdezem, hogy minek, mert amint anya észreveszi, hogy nagy hévvel oda kommandózom mondjuk a földön lévő zöldséghez vagy a zsinórhoz, már rohan is oda, és vagy engem vagy a kinézett játékomat teszi odébb. Az egyik barátom (a pálma ) már el is költözött nagyiékhoz, mert anya szerint jobb helye lesz ott neki. Szerintem meg nagyon jóban lettünk volna, például első rántásra odaadta nekem az egyik levelét. Ha nem akarta volna, biztosan nem adja nekem. Egyébként anyáék telerakták a földet színes szőnyeggel, csak a legérdekesebb dolgok persze a szőnyegen kívül vannak, és akkor csodálkoznak, hogy én is inkább odamegyek. A fekete zsinór nagyon érdekel, de azt féltik a legjobban. Ma már pont odaértem,  anya szépen rám mosolygott és a zsinórt felemelte, mert szerinte a laptop madzagja nem játék. Szerintem meg el tudom dönteni, hogy mi játék. Játék az, amivel játszani lehet. Na egy ilyen kígyószerűség nagyon jó mókázásra ad lehetőséget. Aztán anya csodálkozott, hogy csúnyán néztem rá. Addig örüljön, amíg csak nézek, mert a hangom is ki tudom ereszteni, csak kihasználja, hogy megint köhögök, így tartalékolnom kell a hangszálaimat az igazán komoly problémákra. Jobb lesz felkészülnöm, mert azt hiszem a harc megkezdődött.
Szólj hozzá!

Enyém - nem enyém

2013. december 04. 17:09 - Norika81

Ahogy növekszem, egyre több dolgot fedezek fel, érek el, és kaparintok meg. Nagyon sok játékom van, zenélnek, csörögnek, sípolnak vagy egyszerűen csak csodás színekben pompáznak. Ezekkel nagyon jól elszórakoztatom magam, de észrevettem, hogy ennél sokkal érdekesebb dolgok is vannak. Azokra viszont mindig azt mondják, hogy az nem Boboé, hanem anyáé, vagy apáé. Ezt nem értem, mi az, hogy nem Boboé???? Például anya fején lévő haj elsődleges funkciója, hogy nagyon jól lehet belekapaszkodni. Bár a stabilitása hagy némi kívánnivalót maga után, mert egyszer csak elereszt és jön velem. De szerencsére nagyon sok van belőle, így sose fogy el. Anya mondjuk aggódik, mert szerinte elfogy. Vajon miért ilyen irigy, hogy sajnálja tőlem? Neki sokkal több marad. 
Nos a másik az a kattintgató masina, amivel anya szinte egész nap engem fotóz. Azt is megpróbáltam már megkaparintani, de sose hagyta. Ha folyton engem néz vele, akkor miért nem nézhetem meg én is? Biztos nagyon jó játék lehet, és ezért nem adja oda nekem. Mondjuk van elég játékom, de a legjobbakat nem adják oda nekem.
Van egy nagyon vicces dolog is, úgy megkóstolnám, de esélyem sincs. Anya orrán van valami üveg - olyan, mintha 4 szeme lenne, de fogalmam sincs milyen ízű, mert mindig kikapják gyorsan a kezemből.
Apropó kezem, az nagyon nagyon izgi. Az egyik kezem meg tudja fogni a másikat, és így együtt játszanak. Szerencsére erre még nem mondták, hogy nem az enyém, de jó lesz eldugnom, nehogy ezt is a  magukénak akarják.IMG_9412.jpg
Szólj hozzá!

Játékok

2013. október 05. 14:02 - Norika81

Tudjátok, mióta megszülettem sokan jönnek látogatóba. Anyu mindig mondja, hogy ne hozzanak ajándékot, de persze mindig kapok valami játékot. Azt nem értem, hogy anyu miért mondja, hogy ne hozzanak, mert én nagyon örülök az új játékaimnak, és nem anyunak hozzák, hanem nekem. Abban sem vagyok biztos, hogy ezt anya is tudja, mert mindig ő kezd el játszani a dolgokkal. Most is kaptam egy nagyon jó plüss kockát, amibe be kell tenni különböző formájú plüss alakzatokat.  Valamelyik csipog, egy másik zörög, a harmadik csörög, és mindegyik más színű. Amint megkaptam, anya elkezdett játszani vele, aztán apa elvette tőle és ő játszott, és senkit nem érdekelt, hogy én is ott vagyok, és tulajdonképpen én kaptam. Viszont hagyom őket, hadd szórakozzanak. Nagyon ügyesek, mert egyből rájönnek mit hogyan kell csinálni. Biztos nagyon nagy emberek, hogy ennyire okosak. Én sajnos még nem tudom, hogy kell ezeket csinálni.
Ha már a játékokról beszélek, akkor el kell mondanom, hogy anya továbbra sem hagy békén a hasalással. Újabban azt csinálja, hogy a kedvenc zenélő játékomat csak akkor mutatja meg, ha hasalok. Viszont már néha hajlandó vagyok erre, de csak a játék kedvéért egy-egy percig.
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
www