Különös szilveszter

2014. január 03. 16:49 - Norika81

Eljött az év vége (állítólag), bár ez nem tudom mit jelent. Úgy tűnik ilyenkor minden más. Kezdődött a karácsonnyal, amikor behozták nekem a fenyőfát, mivel olyan jó vagyok, hogy mindent megtesznek a kedvemért. Az is fura, hogy apa egész nap otthon van, aminek persze nagyon örülök, mert folyton anyát nézni nem túl izgi. Aztán meg most ez a Szilveszter  móka. Anya már reggel mondta, hogy apával elmennek bulizni én meg addig nagyiékra fogok vigyázni. (Vagy lehet, hogy ők rám, de ez most részletkérdés.) A lényeg, hogy nélkülem akarnak menni bulizni. Nem értem, hogy én nem vagyok elég buli nekik? Úgy látszik erre az estére anya nagyon tudatosan előkészült, mert még a szokásosnál is jobban megtömött, és a tejet leginkább lefejte, pedig én is szeretek fejni, vagyis szopizni, de ha fejés kell anyának, akkor akár fejni is. Mivel én vagyok a cuki Bobo, szó nélkül néztem ezeket a tetteket. Amikor viszont anya fürdés közben apára bízott (legalább nem kellett mosdanom), és nagyon csini ruhában jött vissza, akkor már éreztem, hogy fele se tréfa. Ráadásul még a vizem is meleg volt, így igazán mindent elkövettek, hogy sérüljön a komfortérzetem. Szóval, amint befejeztük a fürdést és hajszárítást, ideje volt tennem valamit. Na mit tud egy ilyen kisember tenni, ha a szülei le akarják rázni? Sírni. Csak vicceltem, és bevettétek. A sírás nagyon jó, de vannak helyzetek, amikor nem segít, és mivel engem sem ejtettek (még) a fejemre, így tudtam, hogy valami másra lesz most szükség. Anya egész napi munkáját kellett elrontanom, mégpedig úgy, hogy a sok-sok hamit mind visszaküldöm. Sikerült is három tócsát csinálnom. Anya persze egyből megijedt, hogy elrontom a buliját és büntiből egy üvegcsövet dugott a popsimba. Kár, hogy már nem volt semmi bennem, mert olyan jól kiküldhettem volna egyenesen rá. Azt mondta, hőemelkedésem van. Nem tudom miért csodálkozott ezen a forró fürdő után. Itt jött viszont a bökkenő. Anyának van egy 24 órás szolgálatot teljesítő barátnője, aki védőnő. Elvileg engem kellene védenie, de mivel anya barátnője, így a rossz oldalra állt. Szóval most is vele konzultált anya, és fél óra múlva újra jött az üvegcső a popómba. Most már nem volt semmi, így anyáék azt mondták, hogy az egész csak a meleg és a túletetés miatt volt. Persze ez nem igaz, mert az egész azért volt, hogy együtt bulizzunk. Sajnos vesztettem. Mégis elmentek,és nekem kellett vigyáznom nagyiékra. Nem vigyáztam, kiszúrtam velük, inkább aludtam addig, míg meg nem éreztem, hogy anya hazajön. És hazajött, és remélem még egyszer nem akar nélkülem bulizni, mert még radikálisabban kell megakadályoznom. Pedig nem szeretnék emiatt tényleg beteg lenni.
Szólj hozzá!

Állandó változás

2013. december 20. 16:52 - Norika81

IMG_0391.jpgVan egy örök igazság velünk, aprónéppel kapcsolatban. Ami egyik héten működik, az következő héten  elromolhat. Nálam ilyenek az éjszakák, és ilyenek a séták is.
Az éjszakák kiszámíthatatlanságának az a lényege, hogy anyáéknak eszükbe se jusson elmenni otthonról, miután lefeküdtem. Közeledik Szilveszter és a házassági évfordulójuk is, így muszáj bizonytalanságban tartani őket, vagyis egyik este fölébredni már este 9-kor, máskor aludni éjfélig vagy akár 2-ig, a lényeg, hogy ne tudják mire számíthatnak, így biztosan meggondolják otthon mernek-e hagyni engem valamilyen nagyszülővel. 
A másik ilyen móka a séta, ami vagy jó, vagy nem. Mikor megszülettem, kifejezetten szerettem babakocsiban utazni, és hamar el is aludtam. Aztán volt egy időszak, amikor anya kénytelen volt magára kötni hordozóba, mert amint babakocsiba rakott, azonnal üvöltöttem, és abba se hagytam. Amikor beköszöntött a tél, akkor a hideg kifogott rajtam, és még el se indultunk megint aludtam a jó levegőn. Most pedig újra nem alszom, mert rájöttem, hogy ha üvöltök, azt anya úgyse hajlandó hallgatni, és inkább kivesz. Ma apa is velünk jött, aki nem engedte, hogy anya kivegyen, mondván majd elhallgatok. Nem tudom ezt apa honnan vette, én jobban ismerem anyát, hiszen én laktam benne 9 hónapig és tudom, hogy nem bírja hallgatni, hogy egyszem pici babája sírjon. Mit gondoltok ki nyert? Természetesen én, mert bár most anya is szigorúbb volt, és sokáig hagyta, hogy üvöltsek, de a kitartásom meghozta gyümölcsét, vagyis anya kivett. Aztán pár perc múlva visszarakott, de ez csak arra volt jó, hogy én is pihenhettem, és újult erővel már még hangosabb ordítottam tovább egészen addig, míg ki nem vett újra. Persze apa mondta, hogy anya menjen előre, és akkor nem hallja, hogy ordítok, de úgy tűnik apa nem tudja, hogy én tudok úgy ordítani, hogy anya 2 utcával arrébb is meghallja. És, hogy ez a hol üvöltés- hol nem üvöltés mire jó? Arra, hogy anya igenis mindig vigye magával a hordozót, mert ha épp úgy van kedvem, akkor igenis rajta szeretnék sétálni. 
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása
www