A napokban sokat sírdogáltam, mert valamiért anya kitalálta, hogy nappal is az ágyamban aludjak. Ki hallott már ilyent, amikor sokkal jobb anya hátán aludni, mert akkor biztosan velem marad. Kölcsönösen fárasztjuk egymást, bár inkább én őt, mert ha kieresztem a hangomat, azt anya legyen a talpán, aki bírja hallgatni. Szóval ő betesz az ágyba, én ordítok, aztán kivesz, aztán mikor újra betesz, akkor megint ordítok, és ezzel egész jól eljátszunk. A végeredmény általában döntetlen, mert elalszom, de nem az ágyamban, hanem a földön, játszás közben. Vagyis anyán elromlott az a gomb, hogy a hátára tesz föl. Ez biztos amiatt van, mert hamarosan tavaszolni megyünk a hegyekbe, és ott inkább tolnának bobokocsiban, mint cipelnének. Na ezt sem gondolhatják komolyan, mert a bobokocsit sem szeretem.  Bár mostanában néha felültet, és úgy egész elviselhető, de csak néha, mert nem tudok még ülni. Ha nem tudok ülni, akkor hogy ültet fel, vagy akkor már hirtelen mégis tudok? Ez megint valami felnőtt humbug?  Mindenesetre én csak és kizárólag anya hátán szeretek utazni. Na jó, múltkor apa is magára tett, ott is jó, de valamiért ő többet nem akar vinni, vagyis mégis anya az én emberem. Legalábbis remélem, hogy megjavul rajta a hátamra teszlek gomb, mert fárasztó ám folyton sírni. 

A másik szórakozása, hogy minden érdekes dolgot elrejt. Vagy úgy varázsol velük, hogy mire pont megkaparintanám elmásznak. Nem értem miért olyan nagy gond, ha megkóstolom a zsinórt, vagy kicsit játszok a számítógéppel. Pont a zsinór az, amire rászerelhetett valamit, mert mindig elszökik előlem. Az is lehet, hogy anya rakja odébb, de ezt a földről nehéz megállapítanom. Tudom, hogy ez az ő játéka, de azért kicsit odaengedhetne, én se szoktam elvenni tőle a csörgőimet. Amúgy is szeretnék már valami nagyfiússal játszani. A fényképezőt is csak addig nézhetem, amíg kattint, pedig én is szívesen csinálnék vele képet. Jó sok vakuval. Ahelyett, hogy örülne, hogy mindent megvizsgálok, dedós dolgokkal vesz körül, pedig már hamarosan 9 hónapos leszek. Mindenesetre már nagy erőkkel dolgozok azon, hogy kicsit följebb kerüljek, mert a földön kúszva nem sok esélyem van, és úgy látom az izgalmas dolgok 20 cm fölött találhatóak.

Jaaaaj neeeeeeee. Kezd gyanússá válni nekem ez az egész. 9 hónapot voltam anya pocakjában, és majdnem annyit már idekint is, hiszen nemsokára 8 hónapos leszek. Értem én, és elfogadtam, hogy anya pocakjában már nem volt elég hely, ezért kerültem kívülre. De nagyon úgy tűnik, hogy nemcsak, hogy kívülre, de anyától is elkerültem. Eddig is voltak már arra utaló jelek, hogy anya néha kikerül a látószögemből, de most már egyre biztosabb vagyok abban, hogy anya és én az nem egy, hanem kettő. Hogy tehették ezt? Én anya akarok lenni, vagyis anyával egy akarok lenni, hogy anya mindig ott legyen, ahol én. Nem akarok én lenni, és nem akarok egyedül sem lenni, és mással sem akarok lenni, nekem csak anya kell. Anya persze nem érti, hogy az eddig aranyos, alig kesergő manócskájából miért lett hirtelen bőgőmasina. Ha vele csinálnák ezt, biztosan ő is folyton reklamálna. De persze lehet ez ellen is tenni, hiszen csak be kell programozni magam a megfelelő hangerőre, és anya máris ott van. Mondjuk, van, hogy ott van velem egy szobában, de mégsem vagyok a kezében, pedig nekem csak az a jó, így ilyenkor is ordítok, amíg magához nem vesz. Eddig tulajdonképpen mindegy volt kinél voltam, most már ebben is óvatosnak kell lennem, mert miközben más tart a kezében, anya képes eltűnni. Ezért van, hogy egyre inkább csak anya hátán vagyok hajlandó aludni is, mert azt már felmértem, hogy úgy azért nehezen tud elszökni. Meg nem is értem, miért akar elmenni, miért nem jó neki folyton velem. Lehet, hogy rosszat csináltam és nem szeret már annyira, mint régen?  De hát, én cuki vagyok és sose rosszalkodom, szóval az biztosan kizárt. Mindenesetre éjjel is folyton ellenőriznem kell anyát, hogy megvan-e még, így olyan 1,5 óránként létszámellenőrzést tartok. Eddig mindig megvolt, de sose lehet tudni.

Van egy örök igazság velünk, aprónéppel kapcsolatban. Ami egyik héten működik, az következő héten  elromolhat. Nálam ilyenek az éjszakák, és ilyenek a séták is.

Az éjszakák kiszámíthatatlanságának az a lényege, hogy anyáéknak eszükbe se jusson elmenni otthonról, miután lefeküdtem. Közeledik Szilveszter és a házassági évfordulójuk is, így muszáj bizonytalanságban tartani őket, vagyis egyik este fölébredni már este 9-kor, máskor aludni éjfélig vagy akár 2-ig, a lényeg, hogy ne tudják mire számíthatnak, így biztosan meggondolják otthon mernek-e hagyni engem valamilyen nagyszülővel. 

A másik ilyen móka a séta, ami vagy jó, vagy nem. Mikor megszülettem, kifejezetten szerettem babakocsiban utazni, és hamar el is aludtam. Aztán volt egy időszak, amikor anya kénytelen volt magára kötni hordozóba, mert amint babakocsiba rakott, azonnal üvöltöttem, és abba se hagytam. Amikor beköszöntött a tél, akkor a hideg kifogott rajtam, és még el se indultunk megint aludtam a jó levegőn. Most pedig újra nem alszom, mert rájöttem, hogy ha üvöltök, azt anya úgyse hajlandó hallgatni, és inkább kivesz. Ma apa is velünk jött, aki nem engedte, hogy anya kivegyen, mondván majd elhallgatok. Nem tudom ezt apa honnan vette, én jobban ismerem anyát, hiszen én laktam benne 9 hónapig és tudom, hogy nem bírja hallgatni, hogy egyszem pici babája sírjon. Mit gondoltok ki nyert? Természetesen én, mert bár most anya is szigorúbb volt, és sokáig hagyta, hogy üvöltsek, de a kitartásom meghozta gyümölcsét, vagyis anya kivett. Aztán pár perc múlva visszarakott, de ez csak arra volt jó, hogy én is pihenhettem, és újult erővel már még hangosabb ordítottam tovább egészen addig, míg ki nem vett újra. Persze apa mondta, hogy anya menjen előre, és akkor nem hallja, hogy ordítok, de úgy tűnik apa nem tudja, hogy én tudok úgy ordítani, hogy anya 2 utcával arrébb is meghallja. És, hogy ez a hol üvöltés- hol nem üvöltés mire jó? Arra, hogy anya igenis mindig vigye magával a hordozót, mert ha épp úgy van kedvem, akkor igenis rajta szeretnék sétálni. 

Véget ért a nyaralás, de 2 hét után már nem is bántam. Gondoltam, itt az ideje új szabályokat lefektetni. Mivel a nyaralás alatt az emberek kipihenik magukat, így gyorsan le kell fárasztani a családot. Ez a dolgom, vagy nem? Ennek fényében első éjszaka ötször ébredtem, de ez elég fárasztó nekem is, így lecsökkentem 2-3 ébredésre. Ez is több, mint a nyaralás előtti 1, de kevésbé fáradok el. Anya viszont eléggé.

Kell is a fárasztás, mert anya kengurunak képzeli magát (és engem), és folyton magára tesz ilyen-olyan szerkezetben. Ilyenkor Zsebibobo vagyok. Amíg alszom, egész jó, mert legalább biztosan nem lép le anya, de ébren semmit nem látok. Anya háta vagy mellkasa meg nem túl izgi látvány. Ha fáradt, talán kevésbé akar így hurcolászni. Én igazán igyekszem gyorsan nőni, már majdnem 7 kg vagyok, pedig még csak most lettem 3 hónapos. Fél is anya, hogy ilyen növekedési ütemben 1 év múlva már 30 kg leszek. Na ezt még meglátom. Ha nem mond le erről a zsebre váglak és cipellek módszerről, akkor még inkább belehúzok.

Végre a dédivel is találkoztam. Nagyon viccesnek tűnt- fehér a haja, így végig nevettem rajta.