Mit is mondhatnék, megtáltosodtam. Kibújt két fogacskám, szóval a négy hónapos szülinapomat már táltosként ünnepeltem. Anya nem érti milyen könyvben olvastam, hogy négy hónaposan fogat kell növesztenem, és nem is örül annyira. Zavarja, hogy harapom. Csak akkor minek növesztettem, ha nem is haraphatom? Még a doktornéni is csodálkozott, mert elég ritka a 2 fogú négy hónapos, de hát én egy csoda táltos Bobo vagyok. Már a hasalás sem zavar, igaz a legjobb játékaim elromlottak. Újabban mindig csak hasalva tudom megnézni őket, legalábbis anya ezt mondja. Nem is olyan rossz így. Tegnap például annyira elmélyültem az olvasásban, hogy nem is szóltam anyának, hogy felébredtem. Sőt, mikor bejött hozzám - jógázni mentünk, és fel akart ébreszteni -, akkor sem foglalkoztam vele, mert én már nagy vagyok, és nem értem miért kell engem zavarni, ha dolgom van. Azért láttam, hogy rosszul esett anyának kicsit, hogy nem foglalkoztam vele, így délután már hagytam hadd szórakozzon.

Lehet, hogy azért, mert megtáltosodtam, de ma kaptam oltást, nem is egyet, hanem kettőt. Rájöttem, az én hibám, mert az elsőnél meg se nyikkantam, és ezek meg addig szurkálnak, míg el nem kezd az ember üvölteni. Utána üvöltöttem, mert nem akartam, hogy ezzel szórakozzanak. Egyébként nem értem, hogy mi a jó nekik ebben. Ha százlábú lennék, akkor mindegyik lábam megböknék? És még anya szól rám, hogy fáj, ha megharapom. Megérdemli, mert mindig elvisz megszúratni. A doktornéni is elég sunyi, mert mindig kedvesen rám mosolyog, megdicsér, milyen szépen nőttem, megcsiklandoz egy kerek fém valamivel, én szépen visszamosolygok rá, ő meg cserébe megszúr.