A mai nap kicsit más volt, mint a többi. Legalábbis anyáékon ezt éreztem. Azt mondták Karácsony van. Fogalmam sincs mit jelenthet ez, de valószínüleg azt, hogy hanyagold a gyereked, és csinálj furcsaságokat. Anyáék szerencsére nem hanyagoltak nagyon, de azért voltak érdekes dolgaik. Ilyen például, hogy egy egész fenyőfát hoztak be a lakásba. Eddig ilyent csak az ablakon kinézve láttam. Biztosan észrevették, mennyire tetszik nekem, és ezért behoztak egyet. Mondjuk a kintin madarak is vannak, így remélem hamarosan azt is hoznak be. Vagy azt várják, hogy azok maguktól szálljanak be. Ezt úgy akarják elérni, hogy teljesen feldíszítették. Mondjuk, szerintem nagyon idétlen, hogy egy fán világítás és mindenféle logó dolgok vannak. Ezt persze nem mondtam anyáéknak, bár észrevehették, hogy túlságosan nem hatott meg ez a csicsa. Napközben sokat főztek és sütöttek- ezért nem játszottak velem annyit - ráadásul én semmit sem kaptam az egészből. Este viszont odaadtak nekem egy ajándékot. Azt mondták karácsonykor ajándékot adnak egymásnak az emberek. Babakocsi játékot kaptam, bár nem tudom, hogy minek a babakocsinak játék. Szóval inkább megtartom magamnak ezt a giga méretű csörgőt. Én is csomagoltam nekik, ha már ez a szokás. Amúgy nem tudom miért vannak ennyire oda ezért az egész karácsonyért. Minek főznek, ha úgysem kapok belőle, és játékom is van bőven, így eggyel több vagy kevesebb nem nagyon hat meg.  Főleg mióta gurulok, bármelyik játékomat elérem. No meg persze azt is, ami anyáék szerint nem a játékom, de szerintem minden az enyém, ezért is hozták be nekem a fát....

Eljött az én időm. Bár csak 3 hete kezdtem el a hasamról a hátamra fordulni, rájöttem, hogy ez önmagában még kevés, így már hátról is tudok hasra fordulni. Ez azért jó, mert végre bárhova eljuthatok. Ez teljesen mégsem igaz, mert a kanapét nem tudom egyedül odébb lökni, és abba sokszor ütközöm. Anyáékra meg persze nem számíthatok. Az egyetlen dolog amit megtesznek az ügy érdekében, hogy engem tesznek odébb. Erről már korábban írtam, hogy mit gondolok. Nyilván nem véletlenül gurulok el valahova, ők meg mindig visszatesznek a rajthoz. Igaz, ők még a "Ki nevet a végén" társasjátékkal nőttek fel, ahol ha valakivel ütköztek, visszakerült a rajthoz, de nem ártana, ha rájönnének, hogy bár kicsi vagyok, de nem játékbaba. Szóval mostanában ezzel telnek a napjaink, én gurulok, ők pakolnak. Egyébként jó kis móka ez, mert van egy nagy doboz telis-tele játékkal, és így azt veszek ki belőle, amit szeretnék, hiszen oda tudok gurulni. Egyelőre ebbe még nem szólnak bele a nagyok, de nem szeretném elkiabálni, mert a végén még ezt is irányítani akarják majd.