Nemrég meséltem, hogy el kellett mennünk időpontot kérni igazolvány készítéséhez, mert ugye adókártyám már van, de a személyi nem olyan fontos, így azt csak most kapok. Szóval el is  mentünk anyával. Bár nem volt jó napom, de  tudtam, hogy  ott jól kell viselkedni. Sok szigorú néni és bácsi volt, így igyekeztem észrevétlen maradni. Hamar sorra kerültünk, mivel mi már egyszer sorba álltunk korábban, hogy most ne kelljen. Ezt egyébként nem értem, hogy mit nyertünk vele, mert így kétszer mentünk, de biztosan oka van ennek, csak én még pici vagyok és nem tudhatok mindent. Szóval mikor sorra kerültünk, akkor gyorsan lefényképeztek minket. Először anyát, mert új útlevél kellett neki is. Azt mondták, mosolyogjon. Hát mosolygott. Aztán engem fényképeztek le, nekem is mondták, de én azért megnézem kire mosolygok. Azt is mondhatnám, hogy előrelátó voltam. Átkerültünk egy másik nénihez, aki mondta, hogy anya képe nem jó, mert mosolyog. Komolyan, nem értem a felnőtteket. A két néni egymás mellett ül, és az egyik azt mondja, hogy mosolyogj, a másik meg, hogy ne. De észrevettem, hogy mindig az utolsó nyer, így anyának is szigorú képet kellett vágnia. Pont olyant, mint a többi néni és bácsi. Biztos ők is azért vágtak ilyen arcot, mert gyakoroltak. Anya ügyes, neki gyakorlás nélkül is ment. A legügyesebb viszont én vagyok, mert én már egyből nem mosolyogtam.