Nagytesó

2014. július 27. 12:47 - Norika81

Emlékeztek még a kicsi lányra, aki félt tőlem, hogy megharapom, pedig még nem is volt fogam? Tudjátok az unoka izém. Na most vele vagyok a nagy pancsizónál. Anyáék valami Balcsinak hívják, pedig nem Balcsi, hanem pancsi. Mindegy, most a kislányról szeretnék írni. Ő is itt van, és már nem is fél. Vagyis mégis, mert azt mondják, hogy négy és fél. Viszont úgy tűnik már nem tőlem fél. Nagyon jó fej, jókat tudok vele játszani. Úgy látom sok a közös bennünk. Neki is mindig megmondják, hogy mit csináljon, csak ő már azt tudja mondani, hogy nem. Ezt érdemes eltanulnom tőle. Azt is látom, hogy ha valami nem úgy van, ahogy ő szeretné, akkor a sírás neki is mindig beválik, ez menni fog nekem is. A hintán is sokkal jobban lök, mint anya, sokkal rázósabb, nagyon vicces.Labdázni is szeretek vele, meg azt is szeretem, hogy mindent odaad nekem, amit anya nem. Ma például kavicsokat adott, meg lenyalhattam a buborékfújós játékot. Sajnos, amikor anya meglátta, gyorsan elvett mindent, de a kislány legalább megpróbálta. Mi kicsik tartsunk össze.  Anya mondta is, hogy nekem nagytesó kellett volna, mert nagyon bírom a strapát. Én nem tudom mi az, de anya tudja mi kell nekem, így  biztosan meglep majd egy olyan nagytesóval. Bár azt is mondta, hogy erről már lekéstem, de hát én még olyan pici vagyok, hogy nem késhettem le semmiről, és azért van anya, hogy mindent elintézzen nekem.  No és a lényeg az unoka izémmel, hogy felnéz rám, mert bármivel kezdek el játszani, mindig rájön, hogy az a legjobb játék, és akkor elveszi tőlem. Ezt nem bánom egyáltalán, mert én annyira jó fej vagyok, hogy rögtön találok mást magamnak. Igaz azt is elveszi tőlem, de hát ilyen a sztárok élete, mindig utánozzák őket. Ebből is látszik, hogy én mekkora sztár vagyok... 
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bobodani.blog.hu/api/trackback/id/tr386565393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
www