Képzeljétek, újra meglátogatott az a fura kislány, akiről azt mondják, hogy az unokatesóm. Szerintem valami képzésen vagy bátorságpróbán vehetett részt, mert már nem félt, amikor sírtam, és attól sem tartott, hogy megharapom (remélem nem árulták el neki, hogy még mindig nincs fogam).

Állt az ágyamnál és kérdezte, hogy mikor állok föl. Reménykedtem, hogy azt nem várja meg, mert attól tartok, még nem sikerülne fölállnom. Amúgy furcsa szórakozása van, mert amikor ettem, akkor meglocsolta vízzel a bodymat - azt mondta, az a fürdőruhám. Szólok anyának, hogy én továbbra sem szeretnék ruhában fürdeni, és ne hallgasson az unokámra vagy testvéremre vagy nem is tudom kicsoda az a kicsi lány.

Később játszótérre mentünk, ahol libikókázni hívott a lányka. Anya mondta, hogy még nem tudok.  Miért gondolja ezt, még sose próbáltam, és lehet, hogy tudok. Engem persze meg sem kérdeztek, hogy mennék-e libikókázni. Persze nem tudom, mi az, de ha talán elmondták volna, akkor megtudtam volna (hiszen okos nagyfiú vagyok már), és akkor eldönthettem volna, hogy szeretnék-e libikókázni vagy sem.

Még csak 6 hetes vagyok, de újra kilakoltattak. Eddig az éjszakáimat anyáék szobájában töltöttem, és csak nappal aludtam a szobámban. Úgy gondolták, már elég nagy vagyok, így kitettek a szobájukból. Szerencsére ez anyát viselte csak meg - nekem nem hiányzott a társaságuk, mert éjjelente nem túl szórakoztatóak. Anya viszont folyton jött és figyelt engem. Megszokta, hogy mellette vagyok, ott csuklom, cuppogok és egyéb hangokat adok, most meg a hirtelen jött csöndben nem tudott aludni. Sejtettem én, hogy csak érdekből altattak maguk mellett, hogy a zenei aláfestésemre tudjanak pihizni.

Amúgy nem mindig vagyok oda ezért az egyedül alvásért. Nappal nem győzöm figyelni, hogy ott vannak-e még. Ha nem figyelek oda, képesek kimenni a szobámból, de szerencsére sokszor résen vagyok, és meggyőző hangerővel visszatessékelem őket. Úgy tűnik nevelhetőek.

Az én apukám egy zseni. Halottam már baba-mama tornáról, de őszintén szólva mi abban a jó nekem? Ellenben apa kitalálta a baba-papa tornát - ez ám a móka. Szépen befektet a mózeskosaramba, és azt emelgeti. Ezzel erősödik,  én meg igazán élvezem a ringatást. A gond csak az, hogy mostanában nem edzett, és hamar feladta, pedig én gondoskodnék a fokozatos súlynövekedésről, rám igazán nem lehet panasz.

Nemrég anyát is megajándékoztam adtam anyának egy mosolyt. Nagyon örült neki és várta a következőt, de azért nem fogom elkényeztetni, úgyhogy várhatja.

Védő néni pedig azt mondta anyának, hogy fektessen hasra, mert úgy fogok erősödni. Ez nem túl jó pozíció, mert nem látok semmit. Pár percig reklamáltam, aztán gondoltam, adok én nektek gyakorlást. Inkább elaludtam, mert majd én eldöntöm, hogy mikor és hogyan erősödök. Egyéb ötlet esetleg? Amúgy köszi, nagyon jókat lehet hason aludni, kár hogy ezt eddig senki nem találta ki.

Nemcsak azért ez a címe ennek a bejegyzésnek, mert mindenki rázza a csörgőt nekem, mint a bolond, hanem mert egyre inkább kezdek élni. Visszatérve a csörgő rázásra - elég idegesítő. Nem tudják, hogy egy újszülöttnek minden új, és nem kell strapálni magukat- se engem- mindenféle idióta játékkal? Énekkel meg végképp nem. Anyának tényleg jó hangja van, csak elég rossz hallgatni, és azt várja, hogy mosolyogjak, amikor dalol. Nos azt várhatja. Talán, ha abbahagyja, akkor kaphat mosolyt.

Már azt hiszem sejtem milyen lehet a sáskajárás- nálunk is az van. Folyamatosan jönnek hozzám. Mindenki rám kíváncsi, de ezen nem csodálkozom, mert én igazán cuki vagyok. És egész jó fejek, mert hoznak ajándékot is, és szórakoztatnak. Főleg az a jó fej, aki nem úgy beszél velem, mint egy dedóssal, és nem rázogat semmiféle csörgőt. Volt egy fura látogatom is- állítólag az unokatestvérem, bár ezt nem értem, mert nekem nincsen semmiféle unokám és tesóról se tudok. Ő 3,5 éves és nagyon megijesztettem. Azt mondta, fél, hogy megharapom. Remélem nem árulták el neki, hogy nincsen fogam, mert jó ám rettegésben tartani a világot. 

Apával is ki szoktam ám szúrni, mert mindig akkor kezdek el üvölteni, amikor hazajön. Ő ezért nagyon sajnálja anyát, nem érti  hogyan bír velem. De anyával azért nem szúrok ki ennyire, hagyom néha pihenni, sőt 4 hetesen már kimenőt is kapott. Csajos estét tartott. Remélem később én is tarthatok csajos estéket.

A legjobbat még nem is meséltem, anyáék vettek nekem koszmó elleni sampont, igaz nem is volt koszmós a hajam. Elég hatásos volt, bár szerintem inkább haj elleni sampon lehetett, mert egyből kopasz lettem tőle.

Lassan 1 hónapos leszek, és képzeljétek, kiderült, hogy csomó érdekes dolog van. Eddig csak magammal voltam elfoglalva, de aztán észrevettem, hogy csupa színes dolog vesz körül. Egyelőre a pelenkázómon lévő matricákat nézegetem- nagyon szép virágok. Amúgy is kertész leszek, és emiatt minden éjjel jól meglocsolom anyát. Egyébként némileg bizalmatlan vagyok, így amikor észrevettem ezeket a színes dolgokat, nagyon figyeltem arra, hogy el ne aludjak. Ki tudja mi marad ebből másnapra. Aztán mégis véletlenül elaludtam, mikor nem koncentráltam eléggé  szemem hirtelen lecsukódott és nem tudtam kinyitni. Amúgy anya szerint már 6 órát is alszom egyben. Nem  tudom mennyi a 6 óra, mert alszom, és így nem tudom megfigyelni, de úgy tűnik anya ennek nagyon örül, mert ő is tud pihenni. Csak azért vagyok vele ilyen jó fej, mert úgy tűnik totál szerelmes belém, és egy kicsit kedveskedek én is.

Születésem második hetétől apa már dolgozott, így kettesben töltöttük napjainkat anyával. Igaz apa korán ment és így korán jött, de mégis anya volt az én egyetlen mentsváram minden problémámra.

Bár egész jól elvagyok egyedül is, így hagyok anyának időt legalább zuhanyozni. De azért nem kerek minden, mert az a fránya pocakom fájdogál, és az elég utálatos. Olyankor én is utálatosan sírós vagyok,  persze ilyenkor is imádnak, és még inkább babusgatnak, hátha az segít. Sajnos nem segít, de legalább nem egyedül szenvedek. Szegény anya, lassan mindent kiiktat az étrendjéből, mondván nem lehet tudni mitől fáj az én hasam. Bezzeg az ő hasa nem fáj, pedig nem én eszek össze-vissza.

Apa is öregszik, és én voltam a legcsinibb a " Boldog szülinapot Apa" feliratú bodymban. Megérdemli a gratulációt, mert egész jó fej az öreg, szokott tornáztatni, bár nem tudom miért hiszi azt, hogy meg szeretném enni a lábam, de nem akarok szólni neki, meg ne bántódjon.

3. hetemen már kicsit uncsinak tartom, hogy még melegebb van, mint anya pocakjában, és nem lehet letekerni a hőt. Néha meg fázom-  követhetetlen ez a hőingadozás. Nem értem miért nem lehet fixen 37 fok. Úgy tűnik csak anya képes erre a trükkre, de hát eddig is tudtam, hogy anya nagyon ügyes. Mondjuk nem mindenben, mert például éjszaka mindig eltéved. Hiába fekszem mellette, ha felébredek enni, akkor ő még lelép. Állítólag mosdóba megy, de ezt nem értem, mert én sose megyek, és mégse probléma ez nekem (szóval szerintem csak eltéved, és nem tudja hol keressen engem, mert olyan pici vagyok). A nemtetszésemnek hangot is adok. Amúgy sem szeretem a csendes éjszakákat, így mindig cuppogok, ha pedig megunom, akkor hangosan csipogva csuklom, nehogy olyan jól aludjanak anyáék. Ez a bosszúm azért, mert nem mindig lehet a kedvenc párnámon aludni, mert anya szerint nem "illik" a "tányérkámon" szunyókálni. De azért néha szoktam, és az olyan jóóóó. Amúgy meg felháborító, hogy hiába szopizom a kezem, nem jön abból tej, pedig az mindig kéznél van, és nem kéne anyára várnom.

Vasárnap hazamentünk anyával. Az első kocsikázásom jól sikerült- bár semmire nem emlékszem, mert még mindig jó fiú voltam és aludtam. Otthon amint felébredtem, követeltem a hamit, és persze egyből megjelöltem a helyem, ugyanis rögtön szembepisiltem magamat az első pelenkázáskor. Úgy hallottam, a kutyák is így csinálják, hát én se vagyok rosszabb egy kutyánál. Mindezek után folytattam az alvást- apa persze elhitte, hogy minden ilyen egyszerű, és nem értette anya miért pakol ki rögtön, és miért nem ér rá később. Este aztán megértette, mert akkor már nem volt kedvem olyan jónak lenni, és nem akkor és nem úgy aludtam, ahogy a nagyok elképzelték. Amúgy apa leginkább a fülemmel volt elfoglalva- nehezen hitte el, hogy pont azt kaptam anyától. Anyával megbeszéltük, hogy kiközösítjük apát, mert csak irigykedik a mi szép fülünkre.

Az első teljes napomon otthon meglátogatott a védő néni és megmutatta anyáéknak, hogyan kell engem fürdetni. Hát mit mondjak, se nekik se nekem nem tetszett ez a móka, nem értem, akkor minek erőltetni.  

Amúgy is folyton figyelnem kell anyáékra, ha nem veszem észre, képesek letenni, épp ezért egy fantasztikus alvó technikát fejlesztettem ki. Az egyik szememet nyitva tartom és a másikkal alszom közben, így egyből észreveszem, ha le akarnak tenni. Ezt azt hiszem szabadalmaztatom.

Nos, állítólag van kezem, de erről én nem tudok. Szóval azzal a két valamivel jókat szoktam kalimpálni, csak anya rám szólt, hogy vele gyűlik meg a baja annak, aki engem bánt és pofozgat. Nem tudom ki lehet az, de azt én is jól megverem.

Boborján vagyok és 2013 06.06-án megszülettem. No hát persze ez nem volt ilyen egyszerű, mivel már rég lejárt a mandátumom odabent, de  tudtam én, hogy sose lesz olyan jó dolgom, mint anya hasában, így eszem ágába sem volt kibújni. De aztán nem menekülhettem, mert anya azt mondta, hogy nem szeretne 18 éves koromig cipelni. Ezt nehezményeztem, de  nem tehettem semmit, mert bejöttek értem, és így a túlerő győzött. Hiába kapaszkodtam meg a doktor bácsi műszerébe, mert így csak örültek, hogy jó a fogóreflexem. Persze azonnal nemtetszésemet fejeztem ki, de aztán megbékéltem, mikor megláttam anyát. Mit is mondhatnék, sokkal jobban néz ki kívülről, mint belülről. Apával is találkoztam- vicces, mert máris több hajam van, mint neki.

Miután megszülettem jó nagyot aludtam. Anyával csak 15 percig találkoztam a szülinapomon, de másnap már egész nap Ő vigyázott rám.

Na persze azért ez neki is fura volt, időnként elfelejtette, hogy tisztába kell tenni engem- biztos azt hitte még mindig a pocakban vagyok. Enni azért adott szerencsére, mert hamar rájöttem, hogy hangot kell adnom, ha ilyen luxusra vágyok. Szóval anya nem nagyon ért rá velem foglalkozni, de én ezt nem bántam, mert nagyokat aludtam és azt álmodtam, hogy anya pocakjában vagyok. Álmomban és ébren is szinte folyton cuppogtam. Anya félt, hogy biztos éhes vagyok, de megnyugtatták, hogy ez csak a szopóreflex. Úgy tűnik csak nálam volt ilyen, mert a szobában én voltam az egyedüli cuppogós baba.. Amúgy máris mindenki rám volt kíváncsi, ami nem is csoda, hiszen én egy született cuki Bobo vagyok.

Anya első nap alaposan megvizsgált, és kiderült, hogy teljesen apára hasonlítok kivéve a fülemet, mert az anyáé. Ez azért vicces, mert anyának muris füle van, mivel  nem kunkorodik a teteje. Apa ezt már régen kiszúrta, és alaposan megvizsgálta anya családtagjainak füleit, hogy vajon kitől örökölhette ezt.

Egyébként így első napjaimban sokkal jobban hasonlítottam egy manóra, mint egy emberre, szóval anya Manófejűnek nevezett el. Ez még egy ideig így is maradt, de valljuk be, sokkal jobb Manónak lenni.

A kórházban a szobában én voltam persze a legjobb, bár az első éjszaka nem így indult. A többiek már ébredtek enni, amikor én még mindig el se aludtam, szóval lemaradtam egy körrel, de aztán én aludtam a leginkább. Azért viselkedtem jól, hogy biztosan hazavigyenek. Már-már stréber is voltam, mert a "zenélő kocsin"- az újszülötteket fürdetéshez egy nagy zsúrkocsin gyűjtik össze, ahol fakkokban vannak a babák, és általában sírnak- is aludtam, miközben mindenki ordított. Mikor visszavittek fürdés után, anya nem volt a helyén, de ez nem zavart túlzottan- nagyon jól elnézelődtem. Anya már meg akarta kérdezni, hogy biztosan jól vagyok-e, mert gyanúsan jól viselkedtem szerinte. De hát én egy ilyen angyal vagyok.