Képzeljétek, újra meglátogatott az a fura kislány, akiről azt mondják, hogy az unokatesóm. Szerintem valami képzésen vagy bátorságpróbán vehetett részt, mert már nem félt, amikor sírtam, és attól sem tartott, hogy megharapom (remélem nem árulták el neki, hogy még mindig nincs fogam).

Állt az ágyamnál és kérdezte, hogy mikor állok föl. Reménykedtem, hogy azt nem várja meg, mert attól tartok, még nem sikerülne fölállnom. Amúgy furcsa szórakozása van, mert amikor ettem, akkor meglocsolta vízzel a bodymat - azt mondta, az a fürdőruhám. Szólok anyának, hogy én továbbra sem szeretnék ruhában fürdeni, és ne hallgasson az unokámra vagy testvéremre vagy nem is tudom kicsoda az a kicsi lány.

Később játszótérre mentünk, ahol libikókázni hívott a lányka. Anya mondta, hogy még nem tudok.  Miért gondolja ezt, még sose próbáltam, és lehet, hogy tudok. Engem persze meg sem kérdeztek, hogy mennék-e libikókázni. Persze nem tudom, mi az, de ha talán elmondták volna, akkor megtudtam volna (hiszen okos nagyfiú vagyok már), és akkor eldönthettem volna, hogy szeretnék-e libikókázni vagy sem.