Boldogság

2013. december 04. 02:06 - Norika81

Rájöttem, hogy egy apró dolgot csinálok, és máris körbeugrálnak, és megkeresik az összes puszipontot rajtam. Mondjuk ez utóbbit nem mindig kedvelem, mert csupa nyál leszek, és szerintem azt használják ki, hogy nem tudok elszaladni. Még....., hangsúlyozom, MÉG! De azért be kell vallanom, hogy tetszik is ez a puszipontos játék, mert kiderül a végére, hogy én egy hatalmas puszipont vagyok. Képzeljétek, még a popsim is csupa puszipont. Apa popsija nem az, mert mindig mondja anyának, hogy ő is kér puszit, de anya szerint apának nincs ott puszipontja. Szegény apa.

De visszatérve anyáék örömforrására, legújabban az, hogy hasról hátra fordulok. Csak az zavar, hogy mióta megmutattam nekik, hogy megy ez nekem, azóta állandóan azt várják, hogy forogjak. De mi vagyok én? Cirkuszi mutatványos? Viszont ugyanígy tudnak örülni, ha új hangot adok ki. Pedig nemrég kifejlesztettem egy nagyon rémisztőt - amolyan kis oroszlánosat -, de nem félnek tőlem. Igaz, mondják, hogy ne ijesztgessem őket, de egyáltalán nem úgy néznek ki, mint akik megijednének.
Nem minden újdonságnak örülnek, bár hozzáteszem, én sem. Újabb két fogam bújik éppen ki, ami keservesen fáj nekem, és anya sem tudja, miért kell nekem 6 hónapos koromra 4 fogat növeszteni. Nem értem, mit nem ért ezen. Úgy hallottam jön a hami akkor, és hogy egyek fog nélkül? 4 fog már tuti elég. Alig várom, hogy végre ehessek. Anya minden nap iszik valami nagyon finomat, szóval úgy döntöttem én is azzal kezdek. Anya szerint nem, de úgyis én fogom eldönteni, hogy mit eszem és mit nem. Próbáljon meg anya helyettem nyelni. Hacsak nem fog megint szemen fújni, -mint a keserű szirupnál, azért, hogy nyeljek. Mit mondjak, az elég csúnya dolog, kihasználni a reflexeim.

Szólj hozzá!

Esti mese

2013. november 29. 07:59 - Norika81

Kb. 2 hete lefekvés után még apa, vagy néha anya olvas nekem. Láttam ám, hogy kaptam rengeteg szép könyvet, így bizony nagyon izgalmas időszaknak nézek elébe. Legalábbis ezt gondoltam. Lehet, hogy anyáék nem vették észre azt a sok könyvet, de minden áldott este ugyanazt a mesét olvassák a hóember karácsonyáról. hozzá mindig mondják, hogy most valami új dolgot mesélünk neked. Úgy érzem, teljesen bolondnak néznek. Ugyan még nem tudok beszélni, de  szerintem az első szavam az inkább egy első mesém lesz, mert lassan már kívülről fújom az egészet. Azért hagyom őket, mert kíváncsi vagyok ki unja meg előbb (bár én már meguntam), de megnézném, hogy ők ezt meddig bírják. Remélem, hogy nyáron már nem  ezt olvassák, bár karácsonyig is van még egy hónap, és lassan elszakad a cérna. Néha pont ezért inkább játszom mással, de apa nagyon élvezi, ha figyelem őt, és nem szeretném megbántani. Biztosan a korral jár, hogy nem tűnik fel neki, hogy ezt már olvasta.
Szólj hozzá!

Fotózás

2013. november 22. 20:57 - Norika81

Most egy ideje nem írtam, aminek az az oka, hogy anya nem engedett a géphez. Hétvégén meghívták apa kollégáját, hogy nálunk tesztelje az új fényképezőgépét. Anya mindenféle nyakatekert és idétlen beállításokat nézett ki. Egy ideig tűrtem, aztán viszont igyekeztem a képeket elrontani. Most már tudom, hogy nem volt jó ötlet, mivel anya azóta alig játszik velem, inkább a képeket javítja. Fene se gondolta, hogy fekete hátterű képet is tud készíteni, tisztára olyan, mintha műteremben készültek volna. Csak akkor azt nem értem, miért nem mentünk el egy műterembe, és akkor ugyanolyan mű fotók lennének, de anya játszhatna velem. Most megígérte, hogy abbahagyja, bár már nincs is mit csinálnia, mert minden villanykapcsoló és lámpa és egyéb  - természetesnek ható- dolog eltűnt a képekről. 

 

Szerencsére apa is itthon volt a héten, mert beteg. Azt mondja, tőlem kapta meg, de ez nem értem miért baj, mert azt mondták, nem szabad irigynek lennem. Hát én nem is vagyok, kapott anya és apa is bőven bacit. Mondjuk csúnyán megbosszulják, mert naponta többször kegyetlenül lefognak és porszívóznak. A lakást bezzeg nem porszívózzák, pedig az tuti piszkosabb nálam. Remélem hamar vége lesz ennek a szörnyű időszaknak, mert én tényleg nem csináltam semmi rosszat, mégis a legkisebbet bántják.

Szólj hozzá!

Ki kicsoda

2013. november 11. 11:49 - Norika81

Lassan kezdek kiigazodni a világban és a körülöttem lévő emberek közt. Szóval, aki legtöbbet van velem, az anya. Ő a kiszolgáló személyzet, ha éhes vagyok mindig ő etet meg, és a pelusom is legtöbbször ő cseréli ki. Nappal mindig ő szórakoztat, de mivel elég sokat látom, így olykor már nagyon uncsi. Most hétvégén például magával szembe ültetett és valamit mondani akart, de mivel se nem voltam éhes, és a pelusom is tiszta volt, nem értettem mi lehetett annyira fontos. Nem tudtam meg, mert sokkal izgalmasabb dolgok voltak a szobában, mint anya feje. 
Általában este találkozom apával. Na hát ő sokkal jobb fej anyánál, mert ő mindig nagyon vicces dolgokat talál ki, és senki se tudja úgy mondani, hogy fülesmaci, mint ő. Nagyon muris ürge, bár ha sírok, egy csöppet sem hatja meg. Ennyiből anya jobb, mert a kiszolgálás része az is, hogy sose hagy sírni. De apa ötlete volt a csúszdázás is, amit anya ki tudja meddig titkolt volna előttem.  Apa már csak azért is jobb fej, mert nem szereti kicserélni a pelusom. Valljuk be, nem túl guszta dolog, és elég undorító, hogy anya ilyeneket csinál. Én biztos, hogy apára akarok majd hasonlítani, ha nagy leszek.
Olykor jön nagypapa, aki sétálni visz. Szerencsére ő is kivesz, ha sírok, szóval úgy tűnik minden csak idomítás kérdése. És van a nagyi is, aki imádja kicserélni a pelusom. Az ilyeneket mi babák csak lúzernek hívjuk. Azért persze mosolygok rá, és nem árulom el neki, mit is gondolok, mert tudom gondban lennék, ha benne hagynának a kakában. De akkor is.....
Van egy másik nagypapám is, ő meg az autósülésben ringat mindig. Néha megpróbálná abbahagyni, de résen vagyok, és nem engedem a pihenőt. Nehogy már lazsáljon. És van a másik nagyim, ő meg vicceket mesél nekem, de annyira nem vicces. Azért csak próbálkozzon, hátha egyszer sikerül neki.
Ezen kívül vannak, akik csak néha jönnek és jópofa dolgokat hoznak nekem.
Egy a lényeg, úgy tűnik tényleg én vagyok a főnök, mert a végén úgyis mindig az van, amit én szeretnék.
Szólj hozzá!

Óraátállítás

2013. november 02. 07:27 - Norika81

Már egy hete, hogy anya valamilyen óraátállításról beszélt. Ennek állítólag az az értelme, hogy egy órával tovább aludhassunk. Ez tényleg jó hír, de én nem tudok tovább aludni, ha már kialudtam magam. Anyáék azért ragaszkodnának ehhez, és próbálnak este mindig időt húzni. Pedig mivel én nem alszom tovább, így este 6-kor már alig várom, hogy ágyba kerüljek.
Szóval képzeljétek el, hogy én mindig reggel 5-kor kelek, és elkezdek kiabálni, hogy anya értesüljön erről. Emiatt ő is fölkel. Egy picit játszom, és fél 6- 6 körül még visszaalszom. Anya ilyenkor nem örül, néz, hogy ő ezért ébredt fel, pedig ő is aludhatna még, ha akarna. Mondjuk egyszer akart, és megpróbált az ágyamba vinni, de ha én egyszer a kanapé szélén akarok aludni, akkor engem ne pakolgassanak.
Aztán még alszom egy nagyot délelőtt, és egy kicsit délután. Este 6-kor meg már igazán, de igazán aludhatnékom van. 
Ilyenkor vagy aludhatok a ringatható autósülésben, vagy a kanapén, de tegnap az ágyamba is betettek, viszont fél 8 körül már jöttek is, hogy fürdés. Szép dolog a legkisebbet bántani, de azt mondták, hogy előző nap is kimaradt. Fél 8-kor kaptam enni (alig akart anya adni fürdés előtt, de az éhenhalástól való rettegésemnek hangot adtam), aztán apa fél órán keresztül sétálgatott velem a lakásban. Játszottunk metrósat is például. Ennek lényege az volt, hogy megkapaszkodhattam úgy, mint az állólámpába. Meg megnéztük, hogyan sül a kenyér és minden fényképet végigpásztáztunk. Aztán, amikor azt hittem végre fürdés - hogy utána aludhassak - még jött a masszázs. Nem mondom nem volt rossz. Még apa is beszállt, bár ő inkább tésztának nézett engem úgy gyúrt, de aranyos volt, így nem szóltam neki. Remélem máskor is fog engem masszírozni, mert anya képét néha már unom. Szóval a masszázs után jöhetett a fürdés, és csak olyan 9 körül kerültem ágyba. Éjjel azért ébredtem, de reggel csak 6 után és még akkor is visszaaludtam (anya persze nem, ő épp gépel helyettem.) Meglátjuk mi lesz ma este, mert még mindig nem látom értelmét az óraátállításnak, hiszen reggel hiába alhatok tovább,  ha este nem mehetek aludni, mikor szeretnék.

Anya kedvenc találós kérdése:
Hogyan lehet egy 4,5 hónaposnak elmagyarázni, hogy óraátállás volt?
a, Sehogy
b, Sehogy, mert úgyse érti
c, Akárhogy, mert úgyse érti

A helyes megfejtők között értékes  - alig használt- pelenkát sorsolunk ki. A pelenka tartalmáról én gondoskodom.
  

Szólj hozzá!

Super all inclusive

2013. november 01. 17:51 - Norika81

Talán a cím már elárulja miről is lehet szó. Természetesen a legfontosabb dologról, a tejciről, mint az egyetlen, de számomra legtökéletesebb eledelről. Erre majd azért még visszatérek. Szóval az úgy van, hogy rájöttem, hogy nem éri meg nagyon strapálnom magam, mindig elég, ha eszem egy keveset, aztán majd mikor megint éhes leszek kicsit, akkor újra. Ennek főleg éjszaka van szerepe, mert akkor nem szeretek sokáig ébren lenni, és így 5 perc alatt eszem annyit, hogy kb. 2 óráig ne haljak éhen. Az éhenhalástól amúgy is nagyon félek, és néha úgy érzem, hogy közel állok hozzá, ezért olyankor muszáj vagyok kiereszteni a hangom. Másik előnye, hogy anyát is láthatom, bár valahogy az ő mosolya nem tűnik olyan őszintének. Azt sem értem, miért nem szereti, ha megmutatom neki, hogy már milyen erős az állkapcsom és a fogam. Lehet, hogy nem örül igazán a fejlődésemnek, vagy nem szeret eléggé, és nem akar látni engem olyan gyakran? Nem esik ez túl jól nekem be kell vallanom.
Még egy gyanús dolgot felfedeztem, erre utaltam az elején. Anya és apa mindig a szájába vesz valamit. No de nem is értem, hogy gondolják, hogy ők valamit rejtegetnek előlem, én meg szó nélkül tűröm. De ne féltsetek engem, nem is tűröm szó nélkül, és a végén mindig anya ölében kötök ki (néha átkerülök apához), ahogy erről már meséltem. Ennek ellenére nem értem mit ehetnek, mert nagyon úgy tűnik, hogy nem tejet. Valamit nem árulnak el nekem az fix. Múltkor már megpróbáltam utánajárni, de nem lettem okosabb. Pedig titokban megnéztem mi van az asztalon, amit ők ehetnek, de nem találtam semmit.
Szólj hozzá!

Szórakozás

2013. október 26. 20:30 - Norika81

Mostanában sokat kuncogok magamban azon, ahogy anya foglalkozik velem. Rendszeresen tornáztat, és ez nekem nagyon kényelmes, mert semmit sem kell csinálnom. Mondogatja, hogy terpesz-zár, terpesz-zár, föl-le, föl-le, és ehhez hasonló dolgokat. Hol a lábam, hol a kezem mozgatja. Néha persze nem hagyom, így akkor nehezebb neki, de általában megadom magam. Amíg nem nekem kell csinálni, addig nyugodtan játszhat.
A hangom is egyre viccesebb, bár csak szűk körben mutogatom, mert nagyobb társaságban hagyom a nagyokat érvényesülni. Viszont nekem igazán tetszik a saját hangom, és hetente új dolgokat találok ki. Anyáék is nagyon murisnak tartják ezeket. Ők is mindent elkövetnek, hogy engem megnevettessenek. Nagyon vicces hangsúllyal mondják például, hogy fülesmackó, vagy oltást kapsz, vagy fájni fog. Nem tudom mit jelentenek ezek, biztosan muris dolgok, így mindig hangosan kacagok nekik, amire persze ők is kacagnak, és ezzel el is telik a vacsora.  Hogy miért pont vacsora időben zajlik ez a játék? Szóval az úgy volt, hogy mikor elkezdtek enni, engem maguk mellé tettek a földre a kocsis ülésbe. De csak nem gondolhatták komolyan, hogy én ezt hang nélkül tűröm. Mondanom sem kell, hogy mindig én nyertem, és így anya ölében kötöttem ki. Ilyenkor jött elő ez a kacagós játék.
IMG_8437.jpgA harmadik dolog, ami mostanában leköt engem az az, hogy valami gyanús dolgot vettem észre magamon. A törzsemből kinőtt két antenna úgy tűnik az enyém. Anya kezecskének hívja, de ez igazából lényegtelen is. A legjobb benne, hogy azt csinálja, amit én szeretnék. a legtöbbször persze szopogatni szeretem. Mondjuk, arra anya ujja is jó, csak ő mindig elveszi, mert fáj, ha ráharapok. Nem értem miért ilyen kényes, az enyém sosem fáj olyankor.
Szólj hozzá!

Merénylet

2013. október 22. 09:12 - Norika81

Hétvégén merénylet készült ellenem. Anyáék beöltöztettek engem mackónak, és elvittek egy helyre ahol sok nagy maci volt. Ők el voltak kerítve, nagyobbak voltak nálam és a jelmezük is élethűbb volt. Szerintem azért vittek oda, hogy ott hagyjanak, csak aztán rájöttek, hogy nem sikerült tökéletesre a jelmezem. Annyira nagyon rossz azért nem lehetett az én maskarám sem, mert mindenki mondta, hogy ott is egy kicsi maci. Biztosan azért akartak otthagyni, mert mostanában éjjel két óránként eszem. De hát mi csináljak, ha éhes vagyok? 
A többi macit fakanál segítségével mézzel etették, a kis maciknál ki volt írva, hogy "A bocsokat etetni tilos". Szerintem én is inkább bocsnak voltam öltöztetve - bocs, ha tévedek -, és nem is adtak mézet. Anyára azért számíthattam, mert titokban megetetett, igaz megint az uncsi tejjel, de még mindig jobb, mintha nem kaptam volna semmit. 
Az is lehet, hogy titokban ki akartak cserélni egy másik macira, de rá kellett jönniük, hogy én vagyok a legcukibb. Ezért mindenesetre kár volt odamenniük, mert ezt én előre megmondhattam volna. Csak engem ugye soha nem kérdez senki.

 

Szólj hozzá!

Kényeztetés

2013. október 17. 20:33 - Norika81

Képzeljétek, ma csodás dologban volt részem. Jött egy néni, akit anya nagyon jól utánzott. Először levetkőztettek - imádok pucérkodni - utána pedig masszázst kaptam. Hát ez valami óriási. Remélem anya jól figyelt, és minden nap fogjIMG_8020.jpga csinálni. Most még jól viselkedtem, mert nem locsoltam meg, de tuti úgy még jobb móka, így hamarosan kipróbálom. Különben mi a lényege az egész meztelenkedésnek?
Amúgy már szinte egész napos foglalkoztatást kapok, különben reklamálok. Így azért gyorsabban telnek a napok, kevésbé uncsi. Anya persze lassan kifogy az ötletekből, mit csinálhat velem, de néha segítek neki. Tegnap például új hangot adtam ki, és ezt gyakoroltam egész nap, mert nagyon szórakoztató saját magamat hallani. Láthatólag anyának is tetszett, és utánzott. Újabban meg a lábszárán hintáztat engem, ez is csoda jó móka, próbáljátok ki, hátha Titeket is hintáztatna. Meg naponta többször találkozom a legjobb barátommal, nagyon cuki, már hangosan nevet, ha én is nevetek. Nagyon egy húron pendülök vele, mert mindent egyszerre csinálunk. Legalább más barátot nem kell keresnem, mert ennél jobbat tutira nem találok.
Szólj hozzá!

Babona

2013. október 14. 13:15 - Norika81

Eddig azt hittem, hogy a babona is valami nagy butaság, amit a felnőttek találtak ki, de tévedtem, mert létezik. Tegnap 13-a volt, és elég vacak napot éltem át. Anyáék megkergültek..... Elvittek egy hatalmas kádba, ahol más babák is voltak, és ott fürdettek. Elég furcsa fürdetés volt, mert nem is használtak fürdető krémet, és ők is bejöttek velem.  Ráadásul a pelusom helyett gumibugyit adtak rám. Ki hallott már olyant, hogy ruhában pancsizni? Először apa, aztán miután nem tetszett a fürdetési módszere - és ennek hangot is adtam -, anya, de ő apát utánozta, így nála is üvöltöttem. Úgy tűnik ellenőriznem kell mit reggeliznek, mert lehet az okozta náluk ezt a tudatmódosulást. Néha jött egy néni, aki azt mondta, hogy Dani merülünk, és a szemembe fújt, majd jól lelocsolt. Először is ki az a Dani? Másodszor meg ez a locsolás nem volt valami kedves. Anyáék biztos azt hitték jó játék, mert este a fürdésnél is ezt csinálták. Azt várták, hogy a szemembe fújás után levegőt veszek és becsukom a szemem. Becsuktam én, aztán gyorsan kinyitottam és üvöltöttem, ahogy bírtam. Szóval elég vacak volt ez az október 13.
2 komment
süti beállítások módosítása
www