Na vajon miről szólhat a mai mesélni valóm? Hát az alvásról. Aludni nagyon szeretek, bár alvás közben nem haladok a dolgaimmal. Mégis muszáj, mert nagyon fárasztó egész nap mozgatni kezem-lábam, így pihennem is kell. Tudtátok például, hogy úgy lehet a legjobban csörgőzni, ha mindkét kezem és lábam rázom hozzá? Ez viszont tényleg nagyon kimerítő, a gurulásról, kúszásról és a játékaim szétpakolásáról már nem is beszélve. Szóval időnként energiát gyűjtök némi szunyókálással. Észrevettem, hogy anyának nincs türelme engem altatni, mert ha a kiságyba tesz, azt nyilván nem hagyom szó nélkül. A kisággyal mi a bajom? Az, hogy kicsi. Éjjel bele kényszerülök, de nem tudok semerre se menni, mindig koppanok. Szóval anya más alternatívát választ alváshoz.

 Vagy sétálni megyünk, de persze attól még előfordulhat, hogy reklamálok, így akkor jön a másik lehetősége, hogy a hátára tesz hátizsákban. Ezt a megoldást otthon is alkalmazza, csak akkor nagyon kell figyelnem, nehogy véletlenül leüljön miután elaludtam, hiszen nekem kell pihenni, nem neki. Van viszont még egy ennél is sokkal jobb alvóhelyem. Apa biztos irigy rá, mert mindig rászól anyára, hogy miért nem az ágyamban alszom. Ez is vicces, hogy én nem alszom az ágyamban, mégis anyát tolja le. Ez majd később nekem is jól jön, a lényeg, hogy anya a hibás. Nem is csoda, hogy irigy apa, mert anya cicijénél nincs is jobb hely a világon. És közben legalább biztosan nem csinál anya semmit, maximum zsibbad egy idő után. Mi több, ha alvás közben megéhezek, szólnom sem kell, mert ott a hami, olyan mintha még anya pocijában lennék, mert valljuk be azért ott volt a legjobb. Azt hiszem a többi alternatívát is erre váltom le, mert ez csudajó.

Nem is meséltem még, hogy egy hete már kúszom is (nyilván, aki kúszik, az elfoglalt). Ez azért jó, mert így hamarabb eljutok az úticélomhoz. Néha azért megkérdezem, hogy minek, mert amint anya észreveszi, hogy nagy hévvel oda kommandózom mondjuk a földön lévő zöldséghez vagy a zsinórhoz, már rohan is oda, és vagy engem vagy a kinézett játékomat teszi odébb. Az egyik barátom (a pálma ) már el is költözött nagyiékhoz, mert anya szerint jobb helye lesz ott neki. Szerintem meg nagyon jóban lettünk volna, például első rántásra odaadta nekem az egyik levelét. Ha nem akarta volna, biztosan nem adja nekem. Egyébként anyáék telerakták a földet színes szőnyeggel, csak a legérdekesebb dolgok persze a szőnyegen kívül vannak, és akkor csodálkoznak, hogy én is inkább odamegyek. A fekete zsinór nagyon érdekel, de azt féltik a legjobban. Ma már pont odaértem,  anya szépen rám mosolygott és a zsinórt felemelte, mert szerinte a laptop madzagja nem játék. Szerintem meg el tudom dönteni, hogy mi játék. Játék az, amivel játszani lehet. Na egy ilyen kígyószerűség nagyon jó mókázásra ad lehetőséget. Aztán anya csodálkozott, hogy csúnyán néztem rá. Addig örüljön, amíg csak nézek, mert a hangom is ki tudom ereszteni, csak kihasználja, hogy megint köhögök, így tartalékolnom kell a hangszálaimat az igazán komoly problémákra. Jobb lesz felkészülnöm, mert azt hiszem a harc megkezdődött.

Ma nagyon kalandos napom volt. Kiderült apa titka, mégpedig, hogy hova megy minden reggel. Anya is jött velünk, szerintem ő is nagyon kíváncsi volt. Engem annyira érdekelt, hogy útközben nem is tudtam aludni, bármennyire álmos voltam. Aztán véletlenül, amikor egy percig nem koncentráltam, elaludtam. Mire fölébredtem apa már nem volt sehol. Gondoltam jó kis kaland volt, csak én lemaradtam róla. Galád módon nem szóltak nekem. Pedig csak icipicit aludtam, épp csak annyit, hogy elég éber legyek utána. Mikor fölébredtem, egy hatalmas épületbe mentünk. Illetve én majdnem nem, mert a bobókocsim alig fért be az ajtón. Aztán nyertünk, remélem senki nem jön rá, hogy mi voltunk ott, mert nem tudom, hogy az ajtó milyen állapotba került. Gondoltam, biztosan találkozunk apával, de apa sehol sem volt. Viszont voltak ott muris nénik és bácsik, a legtöbbel már találkoztam. Azért ehhez jól meg kellett néznem őket, mert úgy hirtelen nem voltam benne biztos, hogy mindenkivel megbarátkoztam-e már. De aztán eszembe jutott a varázskocka, amit tőlük kaptam - erre már biztosan emlékszem, szóval gondoltam jófej leszek. A legviccesebb a két pasi volt, mit csináljak, ha a lányok nem tudnak olyan murisan kinézni. Anya szerint ez a jó, mert a muris kinézetű nénik nem tetszenének senkinek, csak nekem. Szerinte a néniknek szépnek kell lenni, nem murisnak, csak az nekem uncsi, de persze azt is mondja, hogy apa idétlen ízlését örököltem, emiatt tetszenek a furcsa emberek. Nem egészen értem ezt, mert, ha apának idétlen az ízlése, akkor vajon mit akar anyától. Lehet, hogy nem is tetszik neki? Nekem tetszik anya, mert olyan jól lehet harapni, és a két üveg is mókás az orrán. Egyébként a pasikon is a két üveg tetszett. Ha nagy leszek, nekem is lesz üveg a nózimon, csak szerintem még nem férne el rajta. Hiába próbálom anyáét megszerezni, hogy kipróbálhassam, nem engedi. Biztosan fél, hogy ha nekem adja, akkor apának már nem fog tetszeni, mert ugye apának is csak a muris kinézetű üveges emberek tetszenek. Nekem is, szóval nem is apa ízlésével van a gond, hanem anyáéval. Bár apa is tetszik nekem, mert vicces, hogy a fején csak foltokban van haj, vagyis anya ízlése sem rossz. De nagyon elkanyarodtam a lényegről. Szóval kiderült, hogy anya dolgozójában voltunk, és anya kollégái voltak a már korábbról megismert barátaim. Megmutatta anya, hogy hol voltam pocaklakó. Én azt hittem anya pocakjában, de biztos anya jobban tudja. Aztán még meglátogattam anya más kollégáit is - úgy tűnik csoportosulnak, de velük már sokszor találkoztam. Tőlük a játszószőnyeget kaptam. Nekik ajándékot is adtam, de inkább kidobták. Legközelebb nem adok nekik semmit, ha nem is értékelik. Nagyon lefárasztottak, így alig vártam, hogy végre újra befeküdhessek a bobókocsiba. Aztán nem emlékszem mi volt, mert kipihentem anya dolgozóját. Mikor felébredtem, végre találkoztam apával is. Ott inkább bácsik voltak, például a fényképező bácsi, aki a mikulásos képeket csinálta. De neki nem örültem, féltem megint órákig akar kattogtatni. Inkább csajoztam. Ők megengedték, hogy az asztalon forgolódjak. Aztán apa elkísért minket ebédelni és végre hazaindultunk. Persze nem hazamentünk, hanem az okmányirodába, mert anya időpontot kért, hogy csináltasson nekem útlevelet. Ez nem tudom milyen levél lehet, biztos olyan, amit útközben írnak. Ezek után már nemcsak otthonról tudok írni, hanem buszozás vagy kocsikázás közben is. Legalábbis szerintem, de nekem nem magyarázták el. Őszintén szólva, nem látom sok értelmét ennek az útlevélnek, mert itthonról jobban szeretek írni, de lehet, hogy  azért kell, mert ezentúl alig leszek itthon. Ki tudja, talán azért voltam a dolgozókban, mert munkába állok, csak mivel pici vagyok még, anyával vagy apával dolgozhatok. Már értem, miért kaptam múltkor adókártyát. Pici vagyok, de jól forog a kerék, és lassan mindenre rájövök magamtól. Szerintetek hol dolgozzak, anyánál vagy apánál? Egyáltalán mit jelent az, hogy dolgozni? Végülis apa dolgozójában megnézték, hogy miket tudok, a telefont nagyon ügyesen fölvettem és rágcsáltam, és a billentyűket is tudom püfölni. Ez igazán nem nehéz, és nem értem miért panaszkodnak annyit róla a nagyok, hogy milyen rossz és fárasztó dolgozni. A végén még kiderül, hogy csak sajnáltatni akarják magukat. Mindegy is, és úgy döntöttem, hogy apával megyek majd dolgozni, mert anyánál biztos eltévednék a nagy házikóban. Ráadásul apa dolgozója nagyon gazdag, mert a telefonon van zsinór is. Anyának is van telefonja, de arról lespórolták, és így nincs mit rágcsálni. Ha sokat dolgozok, és gazdag leszek, akkor az én telefonomon lesz a leghosszabb zsinór.

Az év végi furcsaságokat követően úgy tűnik újra beléptünk a szürke hétköznapokba. Apa megint elmegy reggelente, és csak este jön haza, így kénytelen vagyok egész nap anyát nézni. Azért elvagyunk mi, de ez persze nem anyának, hanem nekem köszönhető, mert olyan jó fej vagyok, hogy nagyon sokat játszom egyedül. Azért szeretem, amikor anya megnevettet, de nem kell, hogy azt higgye, hogy nélküle nem vagyok meg. Én jobb fej vagyok nála, ezért is szeret engem jobban, mint magát, így nekem is jó a saját társaságom. Legalább én nem mondom azt, hogy ez nem Boboé, inkább ezzel játsszál, a szőnyegre gyere vissza stb. Sokkal megengedőbb vagyok, mint anya, pedig még anya se szól bele sok mindenbe. Szerintem főzni is jobban tudnék, mert van ami nagyon finom, mint például a barack banánnal, de néha olyanokat kotyvaszt össze anya, hogy bár megeszem, de morogva. Ő meg biztos azt gondolja milyen jó, mert elfelejti, hogy én folyton az éhhaláltól rettegek, ezért bármit megeszek. Előbb utóbb azért majd leköpöm, hátha abból jobban ért, mint a morgásból.

A hétköznapok onnan is felismerhetőek, hogy újra járunk ide-oda. A jóga már nem olyan izgi, mert amikor anya masszíroz, akkor nem tudom intézni a dolgom. Állandóan föltart engem. Az úszásba már beletörődtem, végül is olyan, mint mikor fürdök, csak sokkal veszélyesebb. Ráadásul már nemcsak a szemembe spriccel anya, hanem lenyom a víz alá. Azért nem kell félteni engem sem, mert én is lenyomtam ma őt. Illetve, amikor buborékot fújt nekem, így félig víz alá került, akkor megfogtam a fejét, és így kicsit nehezítettem a feljövetelét. Nagyon szeretem anyát, de nem kell azt hinnie, hogy mindent eltűrök, ha ő  így, én is így. Na, és a nap fénypontja mindig az este, amikor apa hazajön. Neki hangosan kurjongatok, amin persze anya jól megsértődik, de hát apa az apa. Anya viszont az apával való kapcsolatba is beleszól. Tegnap például megláttam apát és persze sikongtam örömömben. Apa a konyhában ült, de anya odajött hozzám. Gondoltam de jó, visz apához, mert amikor esznek, engem is mindig beültetnek a székembe (kínzás a köbön, nézhetem, ahogy finomságokat esznek, nekem meg nem adnak). Na persze nem apához vitt, pedig még a lábam is járt. Ment pelust cserélni, pedig szerintem apa szívesen evett volna úgy, hogy tele a pelusom. Legalább nem kell illóolaj.

Eljött az év vége (állítólag), bár ez nem tudom mit jelent. Úgy tűnik ilyenkor minden más. Kezdődött a karácsonnyal, amikor behozták nekem a fenyőfát, mivel olyan jó vagyok, hogy mindent megtesznek a kedvemért. Az is fura, hogy apa egész nap otthon van, aminek persze nagyon örülök, mert folyton anyát nézni nem túl izgi. Aztán meg most ez a Szilveszter  móka. Anya már reggel mondta, hogy apával elmennek bulizni én meg addig nagyiékra fogok vigyázni. (Vagy lehet, hogy ők rám, de ez most részletkérdés.) A lényeg, hogy nélkülem akarnak menni bulizni. Nem értem, hogy én nem vagyok elég buli nekik? Úgy látszik erre az estére anya nagyon tudatosan előkészült, mert még a szokásosnál is jobban megtömött, és a tejet leginkább lefejte, pedig én is szeretek fejni, vagyis szopizni, de ha fejés kell anyának, akkor akár fejni is. Mivel én vagyok a cuki Bobo, szó nélkül néztem ezeket a tetteket. Amikor viszont anya fürdés közben apára bízott (legalább nem kellett mosdanom), és nagyon csini ruhában jött vissza, akkor már éreztem, hogy fele se tréfa. Ráadásul még a vizem is meleg volt, így igazán mindent elkövettek, hogy sérüljön a komfortérzetem. Szóval, amint befejeztük a fürdést és hajszárítást, ideje volt tennem valamit. Na mit tud egy ilyen kisember tenni, ha a szülei le akarják rázni? Sírni. Csak vicceltem, és bevettétek. A sírás nagyon jó, de vannak helyzetek, amikor nem segít, és mivel engem sem ejtettek (még) a fejemre, így tudtam, hogy valami másra lesz most szükség. Anya egész napi munkáját kellett elrontanom, mégpedig úgy, hogy a sok-sok hamit mind visszaküldöm. Sikerült is három tócsát csinálnom. Anya persze egyből megijedt, hogy elrontom a buliját és büntiből egy üvegcsövet dugott a popsimba. Kár, hogy már nem volt semmi bennem, mert olyan jól kiküldhettem volna egyenesen rá. Azt mondta, hőemelkedésem van. Nem tudom miért csodálkozott ezen a forró fürdő után. Itt jött viszont a bökkenő. Anyának van egy 24 órás szolgálatot teljesítő barátnője, aki védőnő. Elvileg engem kellene védenie, de mivel anya barátnője, így a rossz oldalra állt. Szóval most is vele konzultált anya, és fél óra múlva újra jött az üvegcső a popómba. Most már nem volt semmi, így anyáék azt mondták, hogy az egész csak a meleg és a túletetés miatt volt. Persze ez nem igaz, mert az egész azért volt, hogy együtt bulizzunk. Sajnos vesztettem. Mégis elmentek,és nekem kellett vigyáznom nagyiékra. Nem vigyáztam, kiszúrtam velük, inkább aludtam addig, míg meg nem éreztem, hogy anya hazajön. És hazajött, és remélem még egyszer nem akar nélkülem bulizni, mert még radikálisabban kell megakadályoznom. Pedig nem szeretnék emiatt tényleg beteg lenni.

Mint tudjátok, néhány hete megismerkedtem a kanalas szopival. Megvan ennek az előnye, mégpedig, hogy különféle ízek vannak. Persze a tejcinek is változik az íze, attól függ, hogy anya miket eszik össze. Vagy inkább össze-vissza. Viszont a hátránya is megvan, mert anya csak töm és töm. Addig adja, amíg talál otthon elemózsiát. Pedig még csak gyümölcsöt kapok. Mindig mondja, hogy ááááá és mikor leutánzom, akkor hirtelen, máris a számban a falat. Már próbáltam megszerezni tőle a kanalat, de nem fogjátok elhinni mit csinált erre. Elővett egy újabb kanalat. Azért engem sem kell félteni, mert azt is megkaparintottam, de akkor előkerült egy harmadik kanál. Biztosan kanálgyáros, hogy sose fogy ki belőle. Én meg két kézzel három kanalat biztosan nem tudok megfogni. Az viszont jó módszernek tűnik, hogy a begyűjtött kanalakat a számba teszem. Mert nemcsak a kezemben, de a számban sem fér el egyszerre három kanál. De tényleg nem értem, miért kell engem a nyilvánvaló tiltakozásom ellenére folyton kanállal etetni. A tejci sokkal jobb, nem vagyok hajlandó róla lemondani. No persze az is attól olyan jó, hogy akkor anyához bújhatok. Mert persze anya ezt se tudja, és múltkor cumisüvegből akart tejet adni. Nem is ő, hanem apa. Nem kértem, mert tudtam, hogy anya megsajnál, és tényleg megsajnált. Azért anyatej, hogy anyától kapjam, hiszen az egészben a csomagolás a legjobb. Majd szólok, ha cumitejet kérek, de arra szerintem várhattok.

Ezt a bejegyzést titokban merem csak leírni, hogy apa meg ne lássa. Ugye Ti se szóltok neki? Azért titok, mert róla írok, és ha megtudná, akkor elrontanám a játékát. Tudjátok mi a játéka? Az, hogy játssza a macsót, hogy úgy csinál, mintha nem rajongana értem, hogy anya előtt könyörtelenül hagy engem sírni, és nem játszik velem, de amikor anya nem látja, akkor teljesen más. Ő sokkal viccesebben játszik velem, mint anya. Mindig mondja, hogy hu, amire én hangosan kacagok. Mondjuk kitalálhatna valami újat is, mert mindig várom a poént, ezért fáziskéséssel nevetek, de mikor látom, hogy ennyi telt tőle, akkor kapja a megérdemelt hahotázásom. Meg csikizni is szokott. És fürdésnél is ő játszik velem. De mindent szigorúan csak akkor, ha anya nem látja. Múltkor lebukott, mert anya kíváncsi volt, miért sikongatok hangosan, és titokban megleste apát. Persze, amikor apa ezt észrevette, akkor gyorsan úgy csinált, mintha aludna. De  valójában esze ágába sem jut aludni, amikor én ott vagyok, és nemcsak azért, mert nem hagyom, hanem mert én vagyok a cuki Bobo, akit apa is imád.

A mai nap kicsit más volt, mint a többi. Legalábbis anyáékon ezt éreztem. Azt mondták Karácsony van. Fogalmam sincs mit jelenthet ez, de valószínüleg azt, hogy hanyagold a gyereked, és csinálj furcsaságokat. Anyáék szerencsére nem hanyagoltak nagyon, de azért voltak érdekes dolgaik. Ilyen például, hogy egy egész fenyőfát hoztak be a lakásba. Eddig ilyent csak az ablakon kinézve láttam. Biztosan észrevették, mennyire tetszik nekem, és ezért behoztak egyet. Mondjuk a kintin madarak is vannak, így remélem hamarosan azt is hoznak be. Vagy azt várják, hogy azok maguktól szálljanak be. Ezt úgy akarják elérni, hogy teljesen feldíszítették. Mondjuk, szerintem nagyon idétlen, hogy egy fán világítás és mindenféle logó dolgok vannak. Ezt persze nem mondtam anyáéknak, bár észrevehették, hogy túlságosan nem hatott meg ez a csicsa. Napközben sokat főztek és sütöttek- ezért nem játszottak velem annyit - ráadásul én semmit sem kaptam az egészből. Este viszont odaadtak nekem egy ajándékot. Azt mondták karácsonykor ajándékot adnak egymásnak az emberek. Babakocsi játékot kaptam, bár nem tudom, hogy minek a babakocsinak játék. Szóval inkább megtartom magamnak ezt a giga méretű csörgőt. Én is csomagoltam nekik, ha már ez a szokás. Amúgy nem tudom miért vannak ennyire oda ezért az egész karácsonyért. Minek főznek, ha úgysem kapok belőle, és játékom is van bőven, így eggyel több vagy kevesebb nem nagyon hat meg.  Főleg mióta gurulok, bármelyik játékomat elérem. No meg persze azt is, ami anyáék szerint nem a játékom, de szerintem minden az enyém, ezért is hozták be nekem a fát....

Eljött az én időm. Bár csak 3 hete kezdtem el a hasamról a hátamra fordulni, rájöttem, hogy ez önmagában még kevés, így már hátról is tudok hasra fordulni. Ez azért jó, mert végre bárhova eljuthatok. Ez teljesen mégsem igaz, mert a kanapét nem tudom egyedül odébb lökni, és abba sokszor ütközöm. Anyáékra meg persze nem számíthatok. Az egyetlen dolog amit megtesznek az ügy érdekében, hogy engem tesznek odébb. Erről már korábban írtam, hogy mit gondolok. Nyilván nem véletlenül gurulok el valahova, ők meg mindig visszatesznek a rajthoz. Igaz, ők még a "Ki nevet a végén" társasjátékkal nőttek fel, ahol ha valakivel ütköztek, visszakerült a rajthoz, de nem ártana, ha rájönnének, hogy bár kicsi vagyok, de nem játékbaba. Szóval mostanában ezzel telnek a napjaink, én gurulok, ők pakolnak. Egyébként jó kis móka ez, mert van egy nagy doboz telis-tele játékkal, és így azt veszek ki belőle, amit szeretnék, hiszen oda tudok gurulni. Egyelőre ebbe még nem szólnak bele a nagyok, de nem szeretném elkiabálni, mert a végén még ezt is irányítani akarják majd.