Most egy ideje nem írtam, aminek az az oka, hogy anya nem engedett a géphez. Hétvégén meghívták apa kollégáját, hogy nálunk tesztelje az új fényképezőgépét. Anya mindenféle nyakatekert és idétlen beállításokat nézett ki. Egy ideig tűrtem, aztán viszont igyekeztem a képeket elrontani. Most már tudom, hogy nem volt jó ötlet, mivel anya azóta alig játszik velem, inkább a képeket javítja. Fene se gondolta, hogy fekete hátterű képet is tud készíteni, tisztára olyan, mintha műteremben készültek volna. Csak akkor azt nem értem, miért nem mentünk el egy műterembe, és akkor ugyanolyan mű fotók lennének, de anya játszhatna velem. Most megígérte, hogy abbahagyja, bár már nincs is mit csinálnia, mert minden villanykapcsoló és lámpa és egyéb  - természetesnek ható- dolog eltűnt a képekről. 

Lassan kezdek kiigazodni a világban és a körülöttem lévő emberek közt. Szóval, aki legtöbbet van velem, az anya. Ő a kiszolgáló személyzet, ha éhes vagyok mindig ő etet meg, és a pelusom is legtöbbször ő cseréli ki. Nappal mindig ő szórakoztat, de mivel elég sokat látom, így olykor már nagyon uncsi. Most hétvégén például magával szembe ültetett és valamit mondani akart, de mivel se nem voltam éhes, és a pelusom is tiszta volt, nem értettem mi lehetett annyira fontos. Nem tudtam meg, mert sokkal izgalmasabb dolgok voltak a szobában, mint anya feje. 

Általában este találkozom apával. Na hát ő sokkal jobb fej anyánál, mert ő mindig nagyon vicces dolgokat talál ki, és senki se tudja úgy mondani, hogy fülesmaci, mint ő. Nagyon muris ürge, bár ha sírok, egy csöppet sem hatja meg. Ennyiből anya jobb, mert a kiszolgálás része az is, hogy sose hagy sírni. De apa ötlete volt a csúszdázás is, amit anya ki tudja meddig titkolt volna előttem.  Apa már csak azért is jobb fej, mert nem szereti kicserélni a pelusom. Valljuk be, nem túl guszta dolog, és elég undorító, hogy anya ilyeneket csinál. Én biztos, hogy apára akarok majd hasonlítani, ha nagy leszek.

Olykor jön nagypapa, aki sétálni visz. Szerencsére ő is kivesz, ha sírok, szóval úgy tűnik minden csak idomítás kérdése. És van a nagyi is, aki imádja kicserélni a pelusom. Az ilyeneket mi babák csak lúzernek hívjuk. Azért persze mosolygok rá, és nem árulom el neki, mit is gondolok, mert tudom gondban lennék, ha benne hagynának a kakában. De akkor is.....
Van egy másik nagypapám is, ő meg az autósülésben ringat mindig. Néha megpróbálná abbahagyni, de résen vagyok, és nem engedem a pihenőt. Nehogy már lazsáljon. És van a másik nagyim, ő meg vicceket mesél nekem, de annyira nem vicces. Azért csak próbálkozzon, hátha egyszer sikerül neki.

Ezen kívül vannak, akik csak néha jönnek és jópofa dolgokat hoznak nekem.

Egy a lényeg, úgy tűnik tényleg én vagyok a főnök, mert a végén úgyis mindig az van, amit én szeretnék.

Már egy hete, hogy anya valamilyen óraátállításról beszélt. Ennek állítólag az az értelme, hogy egy órával tovább aludhassunk. Ez tényleg jó hír, de én nem tudok tovább aludni, ha már kialudtam magam. Anyáék azért ragaszkodnának ehhez, és próbálnak este mindig időt húzni. Pedig mivel én nem alszom tovább, így este 6-kor már alig várom, hogy ágyba kerüljek.

Szóval képzeljétek el, hogy én mindig reggel 5-kor kelek, és elkezdek kiabálni, hogy anya értesüljön erről. Emiatt ő is fölkel. Egy picit játszom, és fél 6- 6 körül még visszaalszom. Anya ilyenkor nem örül, néz, hogy ő ezért ébredt fel, pedig ő is aludhatna még, ha akarna. Mondjuk egyszer akart, és megpróbált az ágyamba vinni, de ha én egyszer a kanapé szélén akarok aludni, akkor engem ne pakolgassanak.

Aztán még alszom egy nagyot délelőtt, és egy kicsit délután. Este 6-kor meg már igazán, de igazán aludhatnékom van. 

Ilyenkor vagy aludhatok a ringatható autósülésben, vagy a kanapén, de tegnap az ágyamba is betettek, viszont fél 8 körül már jöttek is, hogy fürdés. Szép dolog a legkisebbet bántani, de azt mondták, hogy előző nap is kimaradt. Fél 8-kor kaptam enni (alig akart anya adni fürdés előtt, de az éhenhalástól való rettegésemnek hangot adtam), aztán apa fél órán keresztül sétálgatott velem a lakásban. Játszottunk metrósat is például. Ennek lényege az volt, hogy megkapaszkodhattam úgy, mint az állólámpába. Meg megnéztük, hogyan sül a kenyér és minden fényképet végigpásztáztunk. Aztán, amikor azt hittem végre fürdés - hogy utána aludhassak - még jött a masszázs. Nem mondom nem volt rossz. Még apa is beszállt, bár ő inkább tésztának nézett engem úgy gyúrt, de aranyos volt, így nem szóltam neki. Remélem máskor is fog engem masszírozni, mert anya képét néha már unom. Szóval a masszázs után jöhetett a fürdés, és csak olyan 9 körül kerültem ágyba. Éjjel azért ébredtem, de reggel csak 6 után és még akkor is visszaaludtam (anya persze nem, ő épp gépel helyettem.) Meglátjuk mi lesz ma este, mert még mindig nem látom értelmét az óraátállításnak, hiszen reggel hiába alhatok tovább,  ha este nem mehetek aludni, mikor szeretnék.

Talán a cím már elárulja miről is lehet szó. Természetesen a legfontosabb dologról, a tejciről, mint az egyetlen, de számomra legtökéletesebb eledelről. Erre majd azért még visszatérek. Szóval az úgy van, hogy rájöttem, hogy nem éri meg nagyon strapálnom magam, mindig elég, ha eszem egy keveset, aztán majd mikor megint éhes leszek kicsit, akkor újra. Ennek főleg éjszaka van szerepe, mert akkor nem szeretek sokáig ébren lenni, és így 5 perc alatt eszem annyit, hogy kb. 2 óráig ne haljak éhen. Az éhenhalástól amúgy is nagyon félek, és néha úgy érzem, hogy közel állok hozzá, ezért olyankor muszáj vagyok kiereszteni a hangom. Másik előnye, hogy anyát is láthatom, bár valahogy az ő mosolya nem tűnik olyan őszintének. Azt sem értem, miért nem szereti, ha megmutatom neki, hogy már milyen erős az állkapcsom és a fogam. Lehet, hogy nem örül igazán a fejlődésemnek, vagy nem szeret eléggé, és nem akar látni engem olyan gyakran? Nem esik ez túl jól nekem be kell vallanom.

Még egy gyanús dolgot felfedeztem, erre utaltam az elején. Anya és apa mindig a szájába vesz valamit. No de nem is értem, hogy gondolják, hogy ők valamit rejtegetnek előlem, én meg szó nélkül tűröm. De ne féltsetek engem, nem is tűröm szó nélkül, és a végén mindig anya ölében kötök ki (néha átkerülök apához), ahogy erről már meséltem. Ennek ellenére nem értem mit ehetnek, mert nagyon úgy tűnik, hogy nem tejet. Valamit nem árulnak el nekem az fix. Múltkor már megpróbáltam utánajárni, de nem lettem okosabb. Pedig titokban megnéztem mi van az asztalon, amit ők ehetnek, de nem találtam semmit.

Mostanában sokat kuncogok magamban azon, ahogy anya foglalkozik velem. Rendszeresen tornáztat, és ez nekem nagyon kényelmes, mert semmit sem kell csinálnom. Mondogatja, hogy terpesz-zár, terpesz-zár, föl-le, föl-le, és ehhez hasonló dolgokat. Hol a lábam, hol a kezem mozgatja. Néha persze nem hagyom, így akkor nehezebb neki, de általában megadom magam. Amíg nem nekem kell csinálni, addig nyugodtan játszhat.

A hangom is egyre viccesebb, bár csak szűk körben mutogatom, mert nagyobb társaságban hagyom a nagyokat érvényesülni. Viszont nekem igazán tetszik a saját hangom, és hetente új dolgokat találok ki. Anyáék is nagyon murisnak tartják ezeket. Ők is mindent elkövetnek, hogy engem megnevettessenek. Nagyon vicces hangsúllyal mondják például, hogy fülesmackó, vagy oltást kapsz, vagy fájni fog. Nem tudom mit jelentenek ezek, biztosan muris dolgok, így mindig hangosan kacagok nekik, amire persze ők is kacagnak, és ezzel el is telik a vacsora.  Hogy miért pont vacsora időben zajlik ez a játék? Szóval az úgy volt, hogy mikor elkezdtek enni, engem maguk mellé tettek a földre a kocsis ülésbe. De csak nem gondolhatták komolyan, hogy én ezt hang nélkül tűröm. Mondanom sem kell, hogy mindig én nyertem, és így anya ölében kötöttem ki. Ilyenkor jött elő ez a kacagós játék.

A harmadik dolog, ami mostanában leköt engem az az, hogy valami gyanús dolgot vettem észre magamon. A törzsemből kinőtt két antenna úgy tűnik az enyém. Anya kezecskének hívja, de ez igazából lényegtelen is. A legjobb benne, hogy azt csinálja, amit én szeretnék. a legtöbbször persze szopogatni szeretem. Mondjuk, arra anya ujja is jó, csak ő mindig elveszi, mert fáj, ha ráharapok. Nem értem miért ilyen kényes, az enyém sosem fáj olyankor.

Hétvégén merénylet készült ellenem. Anyáék beöltöztettek engem mackónak, és elvittek egy helyre ahol sok nagy maci volt. Ők el voltak kerítve, nagyobbak voltak nálam és a jelmezük is élethűbb volt. Szerintem azért vittek oda, hogy ott hagyjanak, csak aztán rájöttek, hogy nem sikerült tökéletesre a jelmezem. Annyira nagyon rossz azért nem lehetett az én maskarám sem, mert mindenki mondta, hogy ott is egy kicsi maci. Biztosan azért akartak otthagyni, mert mostanában éjjel két óránként eszem. De hát mi csináljak, ha éhes vagyok? 

A többi macit fakanál segítségével mézzel etették, a kis maciknál ki volt írva, hogy "A bocsokat etetni tilos". Szerintem én is inkább bocsnak voltam öltöztetve - bocs, ha tévedek -, és nem is adtak mézet. Anyára azért számíthattam, mert titokban megetetett, igaz megint az uncsi tejjel, de még mindig jobb, mintha nem kaptam volna semmit. 

Az is lehet, hogy titokban ki akartak cserélni egy másik macira, de rá kellett jönniük, hogy én vagyok a legcukibb. Ezért mindenesetre kár volt odamenniük, mert ezt én előre megmondhattam volna. Csak engem ugye soha nem kérdez senki.

Képzeljétek, ma csodás dologban volt részem. Jött egy néni, akit anya nagyon jól utánzott. Először levetkőztettek - imádok pucérkodni - utána pedig masszázst kaptam. Hát ez valami óriási. Remélem anya jól figyelt, és minden nap fogja csinálni. Most még jól viselkedtem, mert nem locsoltam meg, de tuti úgy még jobb móka, így hamarosan kipróbálom. Különben mi a lényege az egész meztelenkedésnek?

Amúgy már szinte egész napos foglalkoztatást kapok, különben reklamálok. Így azért gyorsabban telnek a napok, kevésbé uncsi. Anya persze lassan kifogy az ötletekből, mit csinálhat velem, de néha segítek neki. Tegnap például új hangot adtam ki, és ezt gyakoroltam egész nap, mert nagyon szórakoztató saját magamat hallani. Láthatólag anyának is tetszett, és utánzott. Újabban meg a lábszárán hintáztat engem, ez is csoda jó móka, próbáljátok ki, hátha Titeket is hintáztatna. Meg naponta többször találkozom a legjobb barátommal, nagyon cuki, már hangosan nevet, ha én is nevetek. Nagyon egy húron pendülök vele, mert mindent egyszerre csinálunk. Legalább más barátot nem kell keresnem, mert ennél jobbat tutira nem találok.

Eddig azt hittem, hogy a babona is valami nagy butaság, amit a felnőttek találtak ki, de tévedtem, mert létezik. Tegnap 13-a volt, és elég vacak napot éltem át. Anyáék megkergültek..... Elvittek egy hatalmas kádba, ahol más babák is voltak, és ott fürdettek. Elég furcsa fürdetés volt, mert nem is használtak fürdető krémet, és ők is bejöttek velem.  Ráadásul a pelusom helyett gumibugyit adtak rám. Ki hallott már olyant, hogy ruhában pancsizni? Először apa, aztán miután nem tetszett a fürdetési módszere - és ennek hangot is adtam -, anya, de ő apát utánozta, így nála is üvöltöttem. Úgy tűnik ellenőriznem kell mit reggeliznek, mert lehet az okozta náluk ezt a tudatmódosulást. Néha jött egy néni, aki azt mondta, hogy Dani merülünk, és a szemembe fújt, majd jól lelocsolt. Először is ki az a Dani? Másodszor meg ez a locsolás nem volt valami kedves. Anyáék biztos azt hitték jó játék, mert este a fürdésnél is ezt csinálták. Azt várták, hogy a szemembe fújás után levegőt veszek és becsukom a szemem. Becsuktam én, aztán gyorsan kinyitottam és üvöltöttem, ahogy bírtam. Szóval elég vacak volt ez az október 13.

Mit is mondhatnék, megtáltosodtam. Kibújt két fogacskám, szóval a négy hónapos szülinapomat már táltosként ünnepeltem. Anya nem érti milyen könyvben olvastam, hogy négy hónaposan fogat kell növesztenem, és nem is örül annyira. Zavarja, hogy harapom. Csak akkor minek növesztettem, ha nem is haraphatom? Még a doktornéni is csodálkozott, mert elég ritka a 2 fogú négy hónapos, de hát én egy csoda táltos Bobo vagyok. Már a hasalás sem zavar, igaz a legjobb játékaim elromlottak. Újabban mindig csak hasalva tudom megnézni őket, legalábbis anya ezt mondja. Nem is olyan rossz így. Tegnap például annyira elmélyültem az olvasásban, hogy nem is szóltam anyának, hogy felébredtem. Sőt, mikor bejött hozzám - jógázni mentünk, és fel akart ébreszteni -, akkor sem foglalkoztam vele, mert én már nagy vagyok, és nem értem miért kell engem zavarni, ha dolgom van. Azért láttam, hogy rosszul esett anyának kicsit, hogy nem foglalkoztam vele, így délután már hagytam hadd szórakozzon.

Lehet, hogy azért, mert megtáltosodtam, de ma kaptam oltást, nem is egyet, hanem kettőt. Rájöttem, az én hibám, mert az elsőnél meg se nyikkantam, és ezek meg addig szurkálnak, míg el nem kezd az ember üvölteni. Utána üvöltöttem, mert nem akartam, hogy ezzel szórakozzanak. Egyébként nem értem, hogy mi a jó nekik ebben. Ha százlábú lennék, akkor mindegyik lábam megböknék? És még anya szól rám, hogy fáj, ha megharapom. Megérdemli, mert mindig elvisz megszúratni. A doktornéni is elég sunyi, mert mindig kedvesen rám mosolyog, megdicsér, milyen szépen nőttem, megcsiklandoz egy kerek fém valamivel, én szépen visszamosolygok rá, ő meg cserébe megszúr.

Tudjátok, mióta megszülettem sokan jönnek látogatóba. Anyu mindig mondja, hogy ne hozzanak ajándékot, de persze mindig kapok valami játékot. Azt nem értem, hogy anyu miért mondja, hogy ne hozzanak, mert én nagyon örülök az új játékaimnak, és nem anyunak hozzák, hanem nekem. Abban sem vagyok biztos, hogy ezt anya is tudja, mert mindig ő kezd el játszani a dolgokkal. Most is kaptam egy nagyon jó plüss kockát, amibe be kell tenni különböző formájú plüss alakzatokat.  Valamelyik csipog, egy másik zörög, a harmadik csörög, és mindegyik más színű. Amint megkaptam, anya elkezdett játszani vele, aztán apa elvette tőle és ő játszott, és senkit nem érdekelt, hogy én is ott vagyok, és tulajdonképpen én kaptam. Viszont hagyom őket, hadd szórakozzanak. Nagyon ügyesek, mert egyből rájönnek mit hogyan kell csinálni. Biztos nagyon nagy emberek, hogy ennyire okosak. Én sajnos még nem tudom, hogy kell ezeket csinálni.

Ha már a játékokról beszélek, akkor el kell mondanom, hogy anya továbbra sem hagy békén a hasalással. Újabban azt csinálja, hogy a kedvenc zenélő játékomat csak akkor mutatja meg, ha hasalok. Viszont már néha hajlandó vagyok erre, de csak a játék kedvéért egy-egy percig.