Mindjárt négy hónapos leszek és most a fogzásom vagy nem fogzásom foglalkoztatja leginkább anyát. Úgy tűnik, elirigyelte, hogy folyton a szájacskámba nyúlkálok, és ő is állandóan ezt csinálja. Csak nem értem, miért az enyémbe, és miért nem a sajátjába. Tegnap megállapította, hogy éles az ínyem - nagyon remélem, hogy nem a konyhakést szeretné leváltani. Valamivel kenegeti is, de én mindig megpróbálom lenyalni, mielőtt az ínyemhez érne, és így csak harmadjára sikerül neki bekenni. Valamivel hadd szórakozzak már én is. Amúgy nem túl vidám dolog ez a fog növesztés, nagyon tud fájni, és akkor keservesen sírok. Viszont anya legalább kézbe vesz ilyenkor. Azt hiszem, sokáig fogom húzni ezt, mert csak így kerülhetek kézbe. Anya nagyon sajnál, így azt is megengedi, hogy rajta aludjak, csak ezt apának nem árulhatom el. Én tudok titkot tartani, de Ti se mondjátok el neki. Apa szerint anya elkényeztet, de szerintem nekem ez jár. Ők azt csinálnak, amit akarnak, én viszont még pici vagyok, és rájuk vagyok utalva. Ha kézben vagyok, legalább biztosan nem maradok ki a fontos dolgokból. Mostanában éjjel is sokszor szólok anyának. Ő a fogamra fogja, hogy óránként kelek, én meg ráhagyom - a lényeg, hogy olyankor odajön, megetet és babusgat.

Egyébként szeptember 29-én - legalábbis anya azt mondta, hogy akkor- alkar támaszt csináltam. Azóta legalább anya kevésbé nyúz a hason fekvéssel. Többször tesz hasra rövid időre, így legalább nem fáradok el.

Még mindig Bobo vagyok, az az aranyos kisbaba, aki éjjel mindig hagyta anyáékat aludni. Egy, maximum két alkalommal kértem enni, mert a pici pocakomat muszáj mindig teletenni. 

Azt ugye tudjátok, hogy már régóta - 6 hetes korom óta - a saját szobámban alszom egyedül. Aludtatok már egyedül? Elég unalmas, és valljuk be unatkozni nem jó. Hát  én is szerettem volna izgalmasabbá tenni a sötétség hosszú óráit, és könnyen rájöttem, mivel lehet ezt megoldani. Ahányszor csak unatkozom, elkezdek hangoskodni, és anya ilyenkor mindig odajön. Máris van társaságom. Mondjuk, ő nem tűnik olyan lelkesnek, pedig csak ötször hívom éjjel, és mindig hamar elengedem. Lehetne az is, hogy folyamatosan kiabálok, és akkor anya kénytelen lenne egész éjjel engem szórakoztatni. Egyetlen egy dolog van, ami nem tetszik ebben nekem, mégpedig az, hogy anya mindig megetet, holott nem is vagyok éhes. Ti talán ennétek egész éjjel? Mondjuk, egyszer-egyszer volt már olyan, hogy odajött hozzám, bekapcsolta a forgóm, és lelépett. Igazán jó fej vagyok, mert nekem ez is elég. A lényeg, hogy rendszeresen kb. 2 óránként ellenőrizzem, hogy megvan-e még anya, mert ugye sose lehet tudni nem lép-e le egyszer. Csak azt nem értem, hogy ő ennek miért nem örül.

Azt hinné az ember, hogy egy ilyen kisbabának semmi dolga sincs. Még, hogy semmi dolga, hát éppenséggel lenne, mert szeretnék a szobámban lévő állatkákkal dumcsizni meg mókázni, de egyszerűen erre alig van lehetőségem. Anya minden nap hurcol ide-oda, olyan helyekre, ahol vannak más babák és valószínűleg anyák, mert mindegyik babához tartozik egy rabszolga.

Hétfőn énekelni voltunk. Jó pont anyának, hogy halkan énekelt (szerintem még nem tudja a szöveget), így végre hallottam szép ének hangot is. De, hogy őszinte legyek, annyira nem érdekelt még ez a program. Még jó, hogy volt egy nagy tükör. Képzeljétek megint ott volt az a baba, aki mindig visszamosolyog a fürdőszobában. Jó fej, hogy elkísért. Szerintem neki sem tetszhetett annyira, mert ő is a tükörnél állt, és nem a körben ült a többi babával. Az éneklés után aztán bandáztunk anya barátnőjénél és az ő gyönyörű kislányánál. Én igazán jól viselkedtem, remélem tetszem neki. Mondjuk fura volt, mert ő nem csak ciciből evett. De annyira nem volt oda a másik ételért, folyton ledobta. Az anyukája meg mindig mást hozott neki, hátha azt nem dobja le, de végül mégis cicizett, mert mindent ledobott. (Viszont mókás volt, hogy az anyukája mindig a konyhába ugrált és készítette az ebédet, ezt én is kipróbálom, mert úgy tűnik anya nagyon ráér).

Kedden jógázni mentünk. Anya nagyon megdicsért, mert én voltam a legjobb baba- azt hiszi nem vettem észre, hogy senki más nem volt?  Ez az óra viszont nagyon-nagyon tetszett, anya megmasszírozta a talpacskáimat, a kezecskéimet,  lábaimat, játszott velem kukucsost és hintáztatott. Próbált lecserélni a játékbabára, mert azt mondta nehéz vagyok, de szerintem anyának erősödnie kell, így inkább tovább növök. A relaxáció volt a legjobb, míg anya aludt, addig én is elaludtam egy néni kezében, aki anyának mondta, hogy mit kell csinálnia. Igazából nekem mindegy hol, csak aludhassak.

Szerdán tornázni voltunk. Ez mondjuk főleg anyának volt torna, én csak a kísérő voltam, de cserébe az elején velem is játszott egy kicsit, meg a végén is. Nagyon jól viselkedtem, bár anya nem bánta volna, ha nyűgösködöm, mert addig lazsálhatna, de rám nem lesz panasz.

Csütörtökön  semmi program nem volt, így anya elhurcolt a város másik végébe, hogy ott jól felébresszen, és kéz- és láb lenyomatot csináljon rólam. Nem tudom minek kell ilyenekkel macerálni szegény ártatlan csecsemőket. Este vendégek érkeztek akik elringattak, így nem lehet rájuk panasz.

Pénteken egy nagyon muris bácsinál voltunk, aki kevésbé muris dolgot rakott a fülembe. Persze megint felébresztettek. Egyáltalán nem értem anyát, mert mindig azt szeretné, hogy végre elaludjak, és amikor megteszem, akkor mindig felébreszt és nyúz. De az a fehér köpenyes bácsi, még apánál is viccesebb volt. Megmondta, hogy majd mit kell csinálnom, hogy anya ne unatkozzon. Például majd a kockákat kell kidobálnom, ami nagyon jó ötlet, csak nekem még nincs kockám. Sürgősen be kell szereznem, mert még a bácsi szerint is muris azt dobálni, hát még szerintem- anyáról meg már ne is beszéljünk.
Délután anya munkahelyi rendezvényére lettem cibálva, ahol szó szerint kifüstöltek, mert mindenfélét főztek. Anya persze miből evett? Hát a babgulyásból, mert teljesen elfelejtette, hogy azt én nem szeretem. Utána meg nem értette, miért kell folyton tiszta pelus, és miért ordítok. Talán, ha figyelne a diétás étrendemre- így tényleg elhízom. Egyébként jófej emberkék voltak, elaludtam náluk is. Bár tulajdonképpen kézben bárkinél elalszom. Csak néhányan utána le akarnak tenni, nem is értem, hogy ezt hogy gondolják.

Szombatra anya kifogyott az ötletekből, így "csak" nagyiék jöttek át a nagybácsikámmal. Elég uncsik voltak, így inkább elaludtam.

Vasárnap anya egész délelőtt kengurut próbált nekem vadászni a német aukciós oldalon. Azt hittem ezzel megúszom a kötelező programokat, de amint megvette, már indultunk is. Tudjátok hová? Hát a Vidámparkba. Elég félelmetes játékok voltak, én nem mertem semmire sem felülni, mégis tele lett a pelusom. Amúgy a bátorságom nem tudom, hogy anyától vagy apától örököltem-e, mivel ők is csak a gyerekjátékokra ültek fel. Azt mondták, azért mentünk oda, mert biztosan szemrehányást tennék nekik, hogy már éltem, de el se vittek. Így viszont csak magamat okolhatom, hogy nem ültem fel semmire.

Délutánonként megbosszulom a felhajtásokat, sokat nyavalygok, így anya szinte mindig felvesz és elvisz a barátomhoz a fürdőszobába. Hogy az a baba milyen jó fej, mindig mosolyog, ha meglát. Van, hogy épp sírok, de nem szeretném megbántani őt, így neki mosolygok. Sőt sírás közben mosolygok, anya meg csak néz, hogy ezt hogy csinálom. Majd ha jó lesz, megtanítom neki ennek technikáját. Úgy tűnik anyának sokat kell még tanulnia, mert pl. a tornán is nagyon szenvedett, mikor fel kellett húznia a lábát, pedig mi sem egyszerűbb ennél, még én is tudom. Szerintem azért születtem, hogy anyát megtanítsam sok-sok dologra.

Azért kár, hogy nincsenek még napok a héten, kíváncsi vagyok, anya mikor fogyna ki az ötletekből.

Tudom, az én koromban még mindenki őszinte. Valószínűleg ezért kérdezgetik folyton, hogy mit nézek a plafonon vagy épp a földön (tartanak tőle, hogy kiszúrtam a pókhálót), min nevetek, vagy épp mi a problémám. Őszintén szólva azért nem tudunk még beszélni mi babák, mert ha ezt mind megmondanánk, akkor lehet hogy nem lenne, aki pelust cserél, mert a felnőttek sértődékenyek. A minap például apán nevettem nagyokat. Levágta a haját, de kicsit elrontotta, és nagyon murisan néz ki. Mondjuk szerintem sejti, hogy neki szólt a délutáni hö-hö-rengeteg. Persze ez tetszett neki, így most anya attól tart, hogy apa ezentúl mindig így szeretne engem szórakoztatni, és mindig ilyen frizurája lesz. Egyetlen vigasza anyának, hogy lassan jön a sapkaszezon. Addig is köszönjük a családi meghívásokat, de apa sajnos nem ér rá, hö-hö.

Amúgy meg nem értem, minek kérdezgetni, hogy mit nézek stb., hiába válaszolok úgyse értik. Én persze azért mondom, de látom, hogy minek. Anya például egy olyan játékot talált ki, hogy utánozza, amit mondok. Hiába, azt hiszi jól csinálja, de nem olyan a hanglejtése, nem ugyanazt mondja, mint én. Pedig alig kellene néhány hangot utánoznia, de úgy tűnik, én máris ügyesebb vagyok nála.

A nyaralásból hazatérve ígéretet tettem, hogy ezentúl jobban fárasztom anyáékat, mert eddig túl jó voltam. Mit mondjak, ezt nem is olyan nehéz betartani. Mivel rájöttem, hogy a legjobb a bobokocsiban aludni, így anyának rendszeresen (és a szerinte indokoltnál többször) kell sétáltatnia engem. Most még annyira nem bánja - bár nem is örül neki-, de lesz még tél is. Én nem félek tőle, mert engem nagyon jól be fog bugyolálni, de szegény nem hiszem, hogy télben, fagyban, jégben, hóban akar sétálni.

A másik nevelési eszközöm az autósülés. Imádom, ha ringatnak benne, és ha ezt nem teszik vagy abbahagyják, akkor ennek bizony hangot adok. Nem értem miért olyan nehéz ringatni engem naphosszat. Nincsen semmi dolgunk egész nap, én például nagyon ráérek. Különben is, én vagyok a főnök, vagy nem?

Persze nem mindent értenek meg ilyen könnyen. Állandóan a számba nyomják a cumit, én meg persze kiköpöm, mert az ujjacskám sokkal finomabb. Ők meg újra beteszik- lehet ezt is jó játéknak tartják, de ezzel megint csak magukat szórakoztatják. Nem tudom mit szólnának hozzá, ha én is mindenfélét beletömködnék a szájukba.

Véget ért a nyaralás, de 2 hét után már nem is bántam. Gondoltam, itt az ideje új szabályokat lefektetni. Mivel a nyaralás alatt az emberek kipihenik magukat, így gyorsan le kell fárasztani a családot. Ez a dolgom, vagy nem? Ennek fényében első éjszaka ötször ébredtem, de ez elég fárasztó nekem is, így lecsökkentem 2-3 ébredésre. Ez is több, mint a nyaralás előtti 1, de kevésbé fáradok el. Anya viszont eléggé.

Kell is a fárasztás, mert anya kengurunak képzeli magát (és engem), és folyton magára tesz ilyen-olyan szerkezetben. Ilyenkor Zsebibobo vagyok. Amíg alszom, egész jó, mert legalább biztosan nem lép le anya, de ébren semmit nem látok. Anya háta vagy mellkasa meg nem túl izgi látvány. Ha fáradt, talán kevésbé akar így hurcolászni. Én igazán igyekszem gyorsan nőni, már majdnem 7 kg vagyok, pedig még csak most lettem 3 hónapos. Fél is anya, hogy ilyen növekedési ütemben 1 év múlva már 30 kg leszek. Na ezt még meglátom. Ha nem mond le erről a zsebre váglak és cipellek módszerről, akkor még inkább belehúzok.

Végre a dédivel is találkoztam. Nagyon viccesnek tűnt- fehér a haja, így végig nevettem rajta.

Újabb tudományra tettem szert. A forgón lévő állatkák annyira murisak, hogy kacagok rajtuk. Ezen meg anya kacag, így lánckacagás zajlik. Ezen is kacagnom kell - hö-hö.

Anyának meg új szokása lett, újabban ha este érünk haza valahonnan, akkor megszoptat függetlenül attól, hogy alszom-e vagy sem. Nem is sejtettem, de álmomban is ugyanúgy lehet szopizni. Olyankor azt álmodom, hogy anya velem van, és szépen jóllakom. Aztán kiderül, hogy nem is álmodtam, hanem így volt. Legalább így éjjel nem kell enni kérnem.

Egyre több érdekes dolgot fedezek fel. Az ágyam fölött van egy forgó, az nagyon mókás. Szoktam beszélgetni az állatokkal titkos babanyelven. Anya azt hiszi, hogy érti, de nem érti, csak nem szeretném elkeseríteni. Már egyedül is tudok játszani a forgóval A fejemmel szoktam bekapcsolni. Anya azt hiszi véletlenül, pedig nem, csak nem merem elárulni neki. Éjjel néha olyan uncsi egyedül, ezért kapcsolom be a zenét. Így legalább anyáék is zenére alhatnak a szomszéd szobában.

Hintázni is szoktam- igazán nekem való, ahogy ringatják a popsimat.

Bulizni is járok már- hiába 8 hetesen, már nem ülhetek folyton otthon. Voltam eljegyzési partin és házassági évfordulón is. Mindkettőn nagyon jól lehet pihenni. Igazából nincs annál jobb, mint mikor szórakoztatnak addig, míg el nem alszom. Majd szólok anyának és apának, hogy ezentúl csak így alszom el. Ha vendégek jönnek, akkor például csak kézben vagyok hajlandó elaludni. Nem is értem, hozzám jönnek, aztán engem simán  elpaterolnak a szobámba - ezt hogy gondolják? Ha buli van, ott a helyem, mert én már nagyfiú vagyok.

Képzeljétek, újra meglátogatott az a fura kislány, akiről azt mondják, hogy az unokatesóm. Szerintem valami képzésen vagy bátorságpróbán vehetett részt, mert már nem félt, amikor sírtam, és attól sem tartott, hogy megharapom (remélem nem árulták el neki, hogy még mindig nincs fogam).

Állt az ágyamnál és kérdezte, hogy mikor állok föl. Reménykedtem, hogy azt nem várja meg, mert attól tartok, még nem sikerülne fölállnom. Amúgy furcsa szórakozása van, mert amikor ettem, akkor meglocsolta vízzel a bodymat - azt mondta, az a fürdőruhám. Szólok anyának, hogy én továbbra sem szeretnék ruhában fürdeni, és ne hallgasson az unokámra vagy testvéremre vagy nem is tudom kicsoda az a kicsi lány.

Később játszótérre mentünk, ahol libikókázni hívott a lányka. Anya mondta, hogy még nem tudok.  Miért gondolja ezt, még sose próbáltam, és lehet, hogy tudok. Engem persze meg sem kérdeztek, hogy mennék-e libikókázni. Persze nem tudom, mi az, de ha talán elmondták volna, akkor megtudtam volna (hiszen okos nagyfiú vagyok már), és akkor eldönthettem volna, hogy szeretnék-e libikókázni vagy sem.